A szélsőjobbal erősített a Fidesz Jászberényben

Kis-Magyarország

A Mi Hazánk Mozgalom képviselőjével biztosítja immáron a többséget a Fidesz a jászberényi képviselő-testületben. A kormánypárt mostantól minden erejét hatalmának visszaszerzésére koncentrálhatja.

A Jászság legnagyobb városának képviselő-testületében eddig 7-7 volt a várost vezető ellenzéki koalíció és a fideszes képviselők aránya. A mérleg nyelvét a mi hazánkos Dobrán Gyula alkotta, aki szemmel láthatóan a Fidesz oldalára állt.

Jászberényben a pandémia miatti, a települési önkormányzati üléseket tiltó időszak végével rögtön egymásnak feszültek az ellenfelek és fellángoltak az indulatok.

A Fidesz "belenyúl" a bizottságokba

Egy július közepén tartott ülésen lényeges változtatásokra került sor a bizottságokat illetően. A városüzemeltetési bizottság vezetőjét, a jobbikos Bobák Zsoltot a fideszes Bódis Béla váltotta, új tag lett a testületben Dobrán Gyula. A közbeszerzési bizottság megszűnt. Jogosultságai a városfejlesztési bizottság feldatkörébe kerültek, e testületnek a fideszes Tamás Zoltán a vezetője. Ezekhez a döntésekhez módosítani kellett az szmsz-t, amit már tavaly ősszel szeretett volna megszavaztatni a Dobrán támogatását élvező Fidesz, de a veszélyhelyzet miatt el kellett halasztani.

Budai Lóránt jobbikos polgármester szerint "az önkormányzati szmsz szétbombázásának körülményei több ponton is ütköznek az önkormányzati törvénnyel". A város vezetője ezért megvétózta a döntést. Egy néhány nappal későbbre összehívott rendkívüli képviselő-testületi ülésen azonban - amit már kormányhivatali állásfoglalás alapján kellett összehívni - 8 igennel, 5 nem szavazat ellenében elfogadták a módosított szmsz-t. Budai ekkor úgy vélekedett, érdekes, hogy pont egy 365 milliós nyertes pályázat után tartotta fontosnak a Fidesz a közbeszerzéseket Tamás Zoltán felügyeletére bízni. A polgármester, illetve a DK-s és MSZP-s alpolgármester szerint a Fidesz felrúgta a választási megállapodásokat, mert egy nem fideszes bizottsági helyre is a saját képviselőjét ültette. Tamás Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője erre úgy reagált, ezek csak kifizető pozíciók voltak, amiről nem esik szó.

 
Tamás Zoltán, a Fidesz helyi frakcióvezetője
Forrás: Jászsági Térségi TV

Egy, a Fidesznek szintén fontos kérdésről is döntöttek a képviselők a július közepi ülésen. A kormánypárt javaslatára megszavazták, hogy - a katasztrófahelyzeteket leszámítva - a testületi ülések kizárólagos helye a városháza legyen a sokkal több érdeklődőt befogadó Déryné Rendezvényház helyett. Jászberényi forrásaink szerint a Fidesz azért akarta "visszaterelni" az üléseket a városházára, mert oda kevés érdeklődő fér csak be, míg a Déryné Rendezvényházban a megtelt teremben parázs hangulatú ülések, viták folytak. Márpedig ez zavarta a fideszeseket.

A vitatott Malom-beruházás

A Fidesz a Malom-beruházás kapcsán is támadja a polgármestert. Mint korábbi cikkünkben megírtuk, a Malom Kulturális Központ hasznosításával kapcsolatos projektet a városvezetés még fideszes elődeitől örökölte. Ám kiszállt belőle, sőt feljelentést is tettek a kivitelező ellen. Az épület elkészültének látható csúszása és egyéb problémák, a 25 százalékos elkészültség dacára az önkormányzat kifizette az első részszámlát, közel 300 millió forintot. Budai indoklása szerint elődje vállalása miatt volt szükség erre. A polgármester ezzel kapcsolatos érdeklődésünkre úgy reagált, az ügyvédek kérésére nem nyilatkozhat a per állásáról.

Tamás Zoltán egy hete nyílt levélben kérdezte Budai Lórántot, illetve rendkívüli ülés összehívását sürgette a Malom-projekt miatt. A fideszes politikus azt firtatta, miért állította le a beruházást a polgármester. Mint írta, hamarosan kiderül, hogy Budai több mint egy év után megosztja-e az önkormányzat tagjaival a projekthez kapcsolódó információkat, hiszen önálló döntéssel állt el a Malom megépítésétől. Tamás egy augusztus eleji sajtótájékoztatón arról beszélt, vízválasztó lesz, ha a Malom nagy értékű hűtlen kezelésében eljárás indul és felelősségre vonják a bűnöst. Ez szerinte elkerülhetetlen lesz, ami Jászberényre keserű éveket fog hozni és akár előrehozott választást is.

Mindenben Pócs János kegyeit kell keresni

A jászberényi fideszesek nagy kedvence Pócs János országgyűlési képviselő. A legutóbbi testületi ülésen újabb fedezetemelést kellett végrehajtani az állatkert fejlesztése kapcsán. Ekkor hangzott el a fideszesek részéről, hogy többlettámogatásért a város vezetése forduljon Pócs Jánoshoz, aki minden bizonnyal segíteni fog a plusz pénz előteremtése érdekében. Tamás Zoltán maga büszkélkedett el vele, hogy személyesen egyeztetett Póccsal az ügyben. Mint mondta, Pócs külön kérte, ha szeretnék a támogatást, adják be a kérelmet, és ő mindent megtesz az elnyerése érdekében.

Információink szerint a fideszesek azért ajánlják a városvezetés figyelmébe Pócs támogatását, hogy a választások közeledtével minél több babért le tudjon aratni a fideszes országgyűlési képviselő, bemutatva, hogy ő ezt is el tudta intézni.

A középpontban: Dobrán Gyula

Budai Lóránt a képviselő-testületi üléseken történtekkel kapcsolatos érdeklődésünkre azt felelte, nem tud újat mondani ahhoz képest, amit korábban már nyilatkozott a Fideszről és Dobrán személyéről. Tavaly nyáron például azt írta közösségi oldalán, a Mi Hazánk képviselőjével kiegészült Fidesz-frakció ellehetetlenítette a képviselő-testület munkáját. Gedei József DK-s alpolgármester szerint azzal, hogy Dobrán a Fidesszel szavaz, a kormánypárt és a Mi Hazánk közötti alku valósult meg. 

 
Budai Lóránt polgármester
Forrás: Budai Lóránt Facebook

A közbeszerzési bizottság megszüntetése több milliós megtakarítást eredményez éves szinten a városnak, Bobák Zsolt elnöki kinevezését pedig már az alakuló ülésen sem támogatta - ezt már Dobrán Gyula mondta a Narancs.hu megkeresésére. Arra a felvetésre, hogy a Fidesz "megvásárolta", a Mi Hazánk képviselője úgy reagált, „vádold meg politikai ellenfeled azzal, amit te követtél el”. Úgy vélte, az egykori radikális jobboldali polgármester most Gyurcsány kottájából játszik. Szerinte aki azt mondja, hogy őt bárki is „megvásárolta”, az hazudik.

Dobrán amúgy a város alkalmazásában áll, mezőőrként dolgozik. Munkáját a közelmúltban ellenőrizte az önkormányzat. Amikor azt firtattuk, hogy állítólag megsértődött emiatt és ezért „állt át” a Fideszhez, úgy felelt, nem olyan sértődős fajta. Budainak joga van vizsgálni a munkáját, mondta, de a törvényesség betartásával. A polgármester  ezt átlépte, amit ő szóvá tett. A Mi Hazánk képviselője egyébként úgy látja, Budai Lóránt tevékenységével 2,5 milliárd körüli mínuszt hozott össze Jászberénynek, legkésőbb 2024 őszén a város "ítéletet mond felette".

Hacsak addig előzetesbe nem kerül hűtlen kezelés miatt

- tette hozzá Dobrán Gyula, aki szerint vizsgálni kell azt is, hogy az előző városvezetés hibázott-e, terheli e felelősség őket valamiért.

Valamire készül a Fidesz?

A város ügyeiben jártas forrásaink szerint elképzelhető, hogy azért volt fontos a Fidesz számára a bizottsági helyek, hatáskörök megszerzése, mert már előre tudhatnak bizonyos projektekről. Egyik informátorunk úgy tudja, Budai hatáskörét is megnyirbálnák, aminek eredményeképpen a polgármesterből tehetetlen báb lenne, csak aláírószerepe maradna. De a Malom-beruházással óvatosan kellene bánnia a Fidesznek, mert a projektet pont ők indították el, és könnyen a körmükre éghet az egész a kétes kimenetel miatt. Informátorunk szerint a folyamatosan harcban álló Fidesz bulldog módjára kapaszkodik a városba, és

mindenképpen vissza akarja szerezni a hatalmat Jászberényben.

Egy másik forrásunk szerint nem kellett volna – ahogy mondta – bottal piszkálni Dobrán Gyulát. Mezőőri munkáját ugyanis egyesek szerint azért kezdték ellenőrizni, mert gyakorta szavazott a Fidesszel. Erre állítólag Dobrán „berágott”; azt mondta, hogy nem így egyeztek meg, ezért szemmel láthatóan végleg a Fideszhez csapódott.  

A politikai adok-kapok lassan soha véget nem érő történetté kezd válni Jászberényben. Most úgy tűnik, aki a szélmalomharcban a Malom ügyében győz, azé lehet a városháza. De ki tudja, lesz egy "perdöntő" választás is jövőre.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.