Csoda a NER-ben: bűnösnek mondta ki a bíróság Gyula fideszes polgármesterét

Kis-Magyarország

Rágalmazás vétsége miatt bűnösnek mondta ki Görgényi Ernő polgármestert szerdai ítéletében a Békéscsabai Járásbíróság. Egyben megrovásban részesítette, amiért olyan valótlan tényállítást tett, amely egykori helyettese, de ma már az ellenzék színeiben politizáló Galbács Mihály becsületének csorbítására volt alkalmas.

A szabad véleménynyilvánításnak akkor is megvannak a határai, ha azt egy közszereplő egy másik közszereplővel szemben fogalmazza meg. Ekként a szabad véleménynyilvánítás nem ír mindent felül és nem feltétel nélküli. A tényállításként megfogalmazott valótlanság mindenképpen e tárgykörbe tartozik. Ez pedig alkalmas lehet mások becsületének csorbítására, szándékos cselekményként ezzel valósul meg a rágalmazás vétsége – vezette le egy korábbi alkotmánybírósági határozatból Hámori Katalin bíró ítélete indoklásában. Hozzátette, mindezt ráadásul egy polgármester tette, aminek elvileg magas a presztízse, így a közvélemény hitelt adhat a szavainak. Ezzel gyakorlatilag a bíró cáfolta Görgényi védőjének, Varga Istvánnak a perbeszédében előadott érvrendszerét, amely szerint egy 2014-es alkotmánybírósági és a legtöbb bírósági határozat arról szól, hogy a „közszereplőknek mindent tűrniük kell.”

 „Az ügyben elrendelt valóságbizonyítás sikertelensége azonban még e tényeknél is fontosabb. A bíróság ugyanis nem látta megállapíthatónak a korrupció gyanúját a magánvádlóval szemben. Miképpen azt sem, hogy Galbács Mihálynak a Fidesz-KDNP frakcióból való kizárásának oka a korrupciógyanús magatartása volt. Az ok sokkal inkább az volt, ami a frakció akkori hivatalos indokolásában is szerepelt. Nevezetesen: más, kisebb politikai ellentétek mellett Galbács Mihály nem szavazta meg Gyula város költségvetését, amely az ő megítélése szerint nem szolgálta a település érdekét. Így tehát a kizárás oka nem egy erkölcsileg és jogilag elítélhető magatartás, hanem saját kiállása volt a város érdekei és a saját lelkiismerete mellett” – összegzett az ítélethirdetés után a Narancs.hu-nak Bárándy Gergely, az immár a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) színeiben politizáló Galbács Mihály jogi képviselője. (2010 és 2014 között Galbács a Fidesz színeiben Görgényi helyettese volt alpolgármesteri minőségben. Korábban Görgényi indított és nyert rágalmazási pert Galbács ellen.)

Többször beszámoltunk már arról, hogy Görgényi Ernő még 2020 októberében a Magyar Nemzet véleményrovatába írt egy cikket, amelyben e cikk szerzőjének a Népszava Szép Szó mellékletében korábban megjelent Vidék, propaganda, hazugság (Avagy miért van szükség a majdani demokráciában helyi független sajtóra?) című hosszabb publicisztikájára kívánt válaszolni. Görgényi ebben a válaszcikkben azt is megemlítette, hogy „összeállt Galbács Mihály volt fideszes képviselővel, akit a helyi futballklub élén folytatott korrupciógyanús tevékenysége miatt még 2018-ban kizártunk a Fidesz-frakcióból”. Galbács ezért beperelte rágalmazásért Görgényit.

A polgármester a tárgyaláson bűncselekmény hiánya miatt felmentésért fellebbezett. Így jogerősen a Gyulai Törvényszék dönt az ügyben. Ha ez megerősíti a Békéscsabai Járásbíróság ítéletét, és ha a Fidesz-MPSZ komolyan veszi saját választmányának határozatát, akkor a gyulai polgármester nem indulhat a következő választáson.

A mostani ítélettel újabb csúnya szeplő került Görgényi politikai arcképére. 2020 májusában erőteljes európai visszhangot keltett, hogy a gyulai polgármester minden alapot nélkülözően rémhírterjesztés gyanúja miatt rendőrségi feljelentést tett Csóka-Szűcs János, az MMM és a Momentum gyulai aktivistája ellen egy Facebook-bejegyzése miatt. Ennek nyomán hajnalban nagy erőkkel kiszállt házához a rendőrség, házkutatást tartottak, lefoglalták informatikai eszközeit, majd előállították, rabosították és meggyanúsították és kihallgatták.

Minderről elsőként a Narancs.hu írt. Az ezt követő felháborodás nagyságára jellemző, hogy egy nap múlva az Európai Parlamentben és a Bundestagban is téma volt a gyulai történet. A büntetőeljárást a Gyulai Járási Ügyészség szüntette meg néhány nap múltán bűncselekmény hiánya miatt. 

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.