Reggel nyolc óra van, esik az eső, de már nyolc közmunkás várja az ásotthalmi önkormányzati kisbusz indulását. Mindenki befut, a távolmaradást igazolni kell. Még az a férfi is megérkezik, akit előző nap megcsípett a darázs; pedig még orvoshoz is kellett vinni. „Nagy nap a mai – mosolyog a legbeszédesebb, zöld uniformisba öltözött férfi. – Bográcsos lesz az ebéd, nem maradhat le senki.”
A közmunkások egyhetes háztáji tanfolyamon vesznek részt, ebből három nap elméleti oktatás, a maradék kettő gyakorlati. Előbbin növényvédelemről, a tanyák történetéről, állattartásról beszéltek nekik a szakemberek, utóbbira – ahova épp tartunk – Fackelmann István közeli tanyáján kerül sor. A buszban megindul a tréfálkozás, az egyik ötvenes férfi viszont arról beszél, amit előző nap hallott, arról a sok E-ről, amik felborítják az emberek egészségét. „Ha sok az adalékanyag, a hajónk billegni kezd, valami bajt jelez” – magyarázza, de nincs idő kifejteni, mit jelent ez pontosan, mert a busz begördül a tanyára.
Kopasz disznó
„Az akácost kell megritkítani, ti öten menjetek szilvát magozni, a disznót pedig megkopasztjuk” – osztja ki a feladatokat a helyszínen Fackelmann István, az ásotthalmi testület független képviselője, aki agrárkamarai tanácsadóként dolgozik évtizedek óta Ásotthalmon és Ruzsán. (Ruzsa a másik falu, ahol az ilyen egyhetes tanfolyamot megszervezték – Sz. R.)
| ||
Fackelmann évek óta mondogatja, hogy azokat a tanyán élőket, akik a városból költöztek ki, meg kellene tanítani a gazdálkodásra, mert egyébként éhen halnak. Az alföldi tanyákon élők harmada a szegénység elől menekülve, az alacsonyabb rezsi reményében vett tanyát, gyakran omladozó vályogházat. A hétköznapokkal együtt többnyire megérkezik a felismerés is, hogy a paprika nem nő magától.
A malacokat is etetni kell
A Tanyasuli programot maga Fackelmann dolgozta ki, most ennek háztáji alprogramját valósítják meg a két csongrádi faluban a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) Csongrád Megyei Irodájával – olvasható az NMI honlapján. A program célja, „hogy a jelenleg munka nélküli, de a kertművelés, állattartás iránt érdeklődők elkezdjenek a maguk kertjében, udvarában a saját szükségleteik kielégítésére kertet művelni, baromfit tartani. Fontos továbbá, hogy a kezdeti önellátás után később a környezetük, illetve a piac számára is termelni tudjanak. Egyre nagyobb igény van az egészséges élelmiszerekre, ugyanakkor a helyi termékek vásárlásának ösztönzésével több célt is elérhetünk. A közösséghez tartozás, az egészséges életmód, a kreativitás mind megjelenhet ebben a tevékenységben”.
A program résztvevőit kérdeztük ezekről a nemes célokról.
| ||
„Eszünkbe se jutott földdel foglalkozni – mondja egy harminc körüli férfi. – Kőműves mellett dolgoztam, most még az sincs, de még nem tudom, mihez kezdek. Most várjuk a gyereket, az elsőt” – mosolyodik el. Állnak öten a vödrök fölött, magozzák az apró szilvát. „Nekem van hat malacom, retek, krumpli, répa a kertben. Megesszük, az nagy segítség – mondja egy testesebb férfi. – Igaz, kettőnk fizetéséből a számlák befizetése után marad 40 ezer forint, s akkor kell még a malacokra gondolnunk.”
„Ha megveszed a húst sem jössz ki rosszabbul, sőt!” – mondja egy társa. „A rezsi a nehéz – folytatja a malacokat tartó –, most olvassák le a villanyórát októberben. Hiába fizetem be minden hónapban a 20 ezres számlát, ilyenkor, elszámoláskor mindig el kell adnom valamit. Tavalyelőtt a traktoromat, tavaly az autómat. Egyszer 140 ezer jött ki, aztán meg 110 ezer. Locsolni kell, ha műveled a földed, a szivattyú pörgeti az órát. Hegeszteni is kell, javítgatom a szerszámokat. Nem tudom, mire számítsak az idén. Most a feleségemnek van munkája, így talán kiszorítjuk. A faluban, a konzervgyárban dolgozik, ott nyár elejétől őszig van munka. Amíg dömping van, ott kell állni a szalag mellett 10 órát is, akkor keres akár 75 ezret is. Egyébként 50 ezer körül kap. Nekem itt a 49 ezer a közmunkán. Még szerencse, hogy nincs gyerek.”
Mintaprogram egymillió forintból
| ||
„Nekünk a megyében ez a mintaprojektünk” – mondja Székely Anna, az NMI szegedi irodájának referense, miközben kattogtatja a fényképezőgépet, mert dokumentálni kell a tanyán tartott gyakorlati eseményt. Mint mondja, egy konferencián találkozott Fackelmann-nal, s minthogy a megyei irodákban dolgozóknak kell a helyi igényeknek megfelelő programokat összeállítani, összefogtak. Minden megye fix összeget kapott társadalomfejlesztő programokra, az ittenire majd egymillió forint jutott. Ebből fizetik a terembérletet, amit Ásotthalmon a Gátsori Tanyamúzeum és Közösségi Ház kap meg (illetve az azt üzemeltető Unióban a Tanyákért Egyesület). Ebből jut az utaztatásra, az önkormányzati kisbuszok üzemanyagára és a négy előadó tiszteletdíjára – erre megy el az egymillió forint. (Az NMI honlapján a programok finanszírozásáról, mint ahogy másokéról sem, egy szó nem esik. Arról már inkább, hogy milyen kötelező feladatai vannak az új intézménynek, meg arról is, hogyan próbálnak helyi közösségeket teremteni olcsón.)
Miután a szegedi referens is megismerkedik a tanfolyam résztvevőivel, megállapítja, hogy a helyi koordinátor a megfelelő embereket választotta ki a programra, hiszen a cél az volt, hogy hátrányos helyzetű, munka nélküli emberek ismerjék meg a tanyasi gazdálkodás hagyományait.
Közmunka után napszám
„Hiába tudjuk itt a fejben, ha nem tudjuk a pénztárcában – válaszolja a tanfolyam hasznát firtató kérdésemre a tanoncok egyike. – Hiába tudom, hogyan csináljak húst, amiben nincsenek E-k, ha nincs ólam, nincsen malacom. Kifizetem a rezsit, aztán ami marad a közmunkán keresett pénzből, hát az éppen kenyérre elég. Édesanyám házában élek, ő az idősotthonban van, lekötötték már a gázt másfél éve, csak azért nem vagyok még a híd alatt, mert nem az én nevemen van a ház. Nem tudok elmenni napszámba, mert egyre kevesebb a lehetőség. Ősztől már semmi.”
„Nekem mindig csörög a telefonom – szól közbe egy másik férfi. – 53 éves vagyok, idevalósi, parasztgyerek. Mindent megcsinálok. Majdnem minden napra jut valami, tegnap is voltam fát rakni, kaptam két pohár bort meg 450 forintot egy órára, három órát kellett dolgozni. Csak az a rossz, hogy jövök az önkormányzathoz reggelre, kettőkor végzek, rohanok haza, benyomom azt a kis kaját, a maradékot beteszem a kabátomba, aztán uzsgyi, rohanok napszámba. Ott folytatom estig. Jó nyári hónapokban megkeresem a 80 ezer forintot is a közmunkával együtt. Az asszonykám a konzervgyárban dolgozik, így kettőnknek akár 130 ezer is összejön.”
Egy fiatalember közbeszól: „Itt már jóformán nem lehet elmenni napszámba, hiába egyszerűsítették az adminisztrációt, a gazdáknak nem éri meg. Nekünk fizettek 4-500 forintot, de már ez is sok nekik, találnak, sajnos, olcsóbban is találnak munkást. Még nálunk is olcsóbbat.”
Munka helyett hit
Rövid cigarettaszünetet tartanak a tanfolyam résztvevői. Közben Fackelmann István kivisz az autóján a buszmegállóig. „Van ennek haszna. Jó azt látni, hogy a régi hagyományok újjáélednek. Mi hitet akarunk nekik adni, azt, hogy meg lehet ebből élni, sőt egy családot is fent lehet ebből tartani. A disznót levágtuk, némi furfangot is mutattam nekik, hogyan lehet a borjúlábat előkészíteni. Felszedték, kimagozták a szilvát, pár hét múlva pálinka lesz belőle. Jó, hogy ezt látják” – mondja búcsúzóul.
A pálinkának egyébként, mint megtudjuk, jó helye lesz: a tanyán marad.
