Kubatov és Lázár politikai karrierje múlhat Botka tervezett megbuktatásán

  • Siposvölgyi Ármin
  • 2019. május 8.

Kis-Magyarország

A Fidesz mindent és mindenkit bevet Szegeden, hogy visszaszerezze Botka Lászlótól és a balliberális oldaltól az ország harmadik legnépesebb városát. Cikkünk első részében Kubatov Gábor fideszes pártigazgató feltűnésével, az egyetem és az önkormányzat meccsével, valamint Orbán egykori fotósa, Kobza Miklós megjelenésével is foglalkozunk. A második részben Lázár János szegedi szerepét járjuk körbe.

Folyamatos civakodás jelezte Szegeden az utóbbi hónapokban, hogy a kormánypártban komoly feszültséget okoz, hogy a feléjük lejtő pálya ellenére nem képesek gólt lőni az ellenfélnek. Pedig a Fidesz csapatában játszók eddig még nem is kerültek szembe igazán az ellenféllel, egyelőre csak az öltözőben osztották egymás. Fél évvel a választások előtt még az sem világos, milyen összeállításban vonulnak ki a gyepre, ki lesz a csapatkapitány.

Sőt, a csapat összetételétől függetlenül más taktikával küldte volna ki fiait a pályára Lázár János, mint Kubatov Gábor, aki a Fradi elnökeként már látott néhány emlékezetes csatát, de most idegenben játszik - hogy jól kimaxoljuk a focinyelvezetet. Egy biztos: hiába bírja Orbán Viktor bizalmát, ő sem mehet biztosra.

Egyetemi hídfőállás az önkormányzattal szemben

A Fidesz totális háborúja Botka László és csapata ellen ugyan nem 2018. július 1-én indult, de egy igen fontos fordulópontot jelent e küzdelemben az a nap, amikor Rovó László rektor hivatalba lépett. A Szegedi Tudományegyetem korábbi vezetője sem volt feltétlenül ellenzéki érzelmű, sőt, több szállal kötődött a kormánypárthoz, de Szabó Gábor viszonya korrekt volt a városvezetéssel. A fizikus Szabó például a szegedi lézerközpont (ELI-ALPS) körüli kormányzati kavarások idején is jól egyensúlyozott a központi elvárások és az önkormányzat érdekei között.

Kubatov Gábor

Kubatov Gábor

Fotó: MTI

Ő már a saját bőrén érezte, hogy milyen következményekkel jár, ha a felsőoktatás autonómiáját kiüresíti a kormányzat, és ennek hangot is adott néhány nyilatkozatában. Ráadásul őt választották tavaly Szeged díszpolgárává, ami szintén nem arról árulkodik, hogy a Szegedi Tudományegyetem és a város vezetése korábban harcban állt volna egymással.

Rovó azonban Lázár János támogatását élvezte, amikor indult a rektori székért, és lényegében komoly kihívók nélkül az első körben megválasztották az intézmény élére. Rektori ciklusa nem úgy indult, hogy innentől kezdve folyamatos vitában állnak majd a városvezetéssel, hiszen első hivatalos találkozóján Botka Lászlóval abban egyeztek meg, hogy félévente leülnek egymással egyeztetni a közös ügyekről. Ilyenekből ugyanis van bőven, elegendő például az ELI mellett épülő Science Parkot, vagy az egészségügyi fejlesztéseket említeni.

Harcias Zakar-nyilatkozat

A tavaly októberi első tárgyalást azonban nem követték továbbiak, viszont Zakar Péter rektorhelyettes – aki fideszes vezetésű Csongrád Megyei Közgyűlés korábbi alelnöke is volt – egy tavaly év végi rendezvényen keménykedő nyilatkozatával megfújta a harci kürtöket, amelyek azóta is különböző hangerővel csatába hívják a jobboldali szavazókat a baloldali városvezetés ellen.

Az országos visszhangot kiváltó nyilatkozat a Délmagyarország című lap tudósítása szerint például a következőket tartalmazta: „Szomorúan tapasztaljuk, hogy az önkormányzat évtizedek óta semmibe vesz minket. Még a városi naptárban sem kaptunk helyet. Mindenképp új városvezetésre van szükségünk! Lendületes pályára kell állítani Szegedet. Az államnak, a vallásnak és a városnak egységben kell állnia a sikerhez, de ebből az utóbbi elem hiányzik. Azzal sem értünk egyet, hogy minden ellenzéki párt a főépületünk elé szervezi a tüntetéseket, pedig ehhez nem járulunk hozzá, a város jegyzője mégis hagyja.”

Egyetemi vezetőként ez meglehetősen visszatetsző nyilatkozat volt, aminek aztán az lett a folytatása, hogy egyrészt Zakar próbálta finomítani a mondandóját, másrészt azzal vádolta az akkor már a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (röviden KESMA) nevű kormányzati médiakolhozhoz tartozó Délmagyarországot, hogy megváltoztatták a nyilatkozata tartalmát.

A rektor a helyettese mellé állt

Ehhez képest nem indított sajtópert, és helyesbítést sem közölt a lap, amely információink szerint rendelkezik az eredeti beszélgetés teljes hanganyagával, amelyen a fent idézettnél jóval durvább kirohanások is hallhatók a városvezetés ellen.

Zakar Péter, aki vihart vetett...

Zakar Péter, aki vihart vetett...

Fotó: szeged.hu

A Zakar által keltett vihar csak akkor ült el, amikor a rektor nyilatkozatot adott ki, amelyben lényegében kiállt a rektorhelyettes mellett. Rovó egyúttal megrótta azokat a professzorokat, egykori és jelenlegi egyetemi vezetőket, akik nyílt levélben tiltakoztak Zakar politikai állásfoglalása miatt. Egyúttal arra kérte kollégáit, hogy tartózkodjanak a nyílt véleményformálástól, a közéleti ügyekben pedig ne nyilvánuljanak meg.

Ugyanezt Zakartól nem kérte, ami sokak szerint azt jelezte, hogy Rovó finoman szólva sem nevezhető politikailag elfogulatlan egyetemi vezetőnek.

Kobza Miklós Szegeden

Csakhogy nem ő az SZTE erős embere, hanem Fendler Judit, az intézmény kancellárja. Ő biztosan nem Lázár János embere, amit az is jelez, hogy a volt kancelláriaminiszter csapatába tartozó Szabó Bálint állítása szerint ő hozta magával Budapestről azt a Kobza Miklóst, akiről a Magyar Narancs kiderítette, hogy hivatalosan az egyetem alkalmazásában áll, ugyanakkor a Fidesz helyi kampányát segíti.

Kobza egykor Orbán Viktor fotósa volt, és Habony Árpád kommunikációs csapatában edződött, mielőtt havi 700 ezer forintért elszerződött tanácsadónak a szegedi egyetemhez. Dömötör Máté főigazgató a magyarnarancs.hu érdeklődésre írt hivatalos válaszában Kobza alkalmazását azzal indokolta, hogy feladata „közreműködés a 2019/2020-as beiskolázási év hallgatói toborzási munkafolyamataiban, különös tekintettel az Egyetem országos sajtómegjelenéseinek szervezésére, és az SZTE országos, továbbá nemzetközi imázsának további megerősítésére.”

Ehhez képest a dékáni hivatal dolgozói egy néhány perces bemutatkozástól eltekintve alig látták a Dugonics téri épületben.

Kobza havi 700 ezerért Szegedre jött

Kobza Miklós

Fotó: youtube.com

Kubatov csapata

Közben nyilvánosságra került, hogy Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója – aki egyben az FTC elnöke – tavaly ősz óta rendszeresen Szegedre látogat, hogy koordinálja a párt felkészülését az önkormányzati választásra, ami kiemelten fontos feladat számára. Azt ugyanis Orbán Viktor sem nézi már jó szemmel, hogy pártját 2002 óta folyamatosan megalázzák a Tisza-parti városban, sőt a legutóbbi országgyűlési választáson is helyi szinten komoly csapást mért rá az ellenzék.

A kormányfő-pártelnök tehát legjobb emberét állította rá Szegedre, ám Kubatov tavaly őszi megjelenése nem hozott látványos eredményeket, sőt felerősítette a különböző fideszes érdekcsoportok közötti ellentéteket. A helyi vezetők közül ugyanis sokan nem tapsoltak annak, hogy egy pestiekből verbuvált csapat helyismeret nélkül igyekszik kidolgozni a nyerő taktikát.

Kubatov segítői között megtaláljuk Kobzát, de itt sertepertél az a Maróti Gábor is, akinek ugyan vannak szegedi kötődései, de ő is a fővárosban szocializálódott, így a helyi ügyekről vajmi kevés információval rendelkezik.

Bartók és Belénessy

Ő „találta ki” országgyűlési képviselő-jelöltnek Bartók Csabát, a Pick Szeged kézilabda csapatának egykori játékosát, aki aztán látványos vereséget szenvedett Szabó Sándortól, a szocialisták jelöltjétől tavaly. A volt kézilabdás és Maróti azonban azóta is szimbiózisban működnek a helyi Fideszben, annál is inkább, mivel tavaly november óta Bartók a párt szegedi szervezetének elnöke, és a tagság egy része a legszívesebben őt indítaná a polgármesteri székért.

Maróti mellett az a Belénessy Csaba is feltűnt a helyi jobboldali média egyik lehetséges újraszervezőjeként, aki régi, megbízható, kipróbált kommunikációs szakembere a pártnak. Szintén a Magyar Narancs szellőztette meg tavaly novemberben, hogy az egyetemhez tartozó épületben egy rejtélyes társaság nekiállt egy tévécsatorna létrehozásának. Ez komoly konkurenciát jelenthetne az önkormányzati fenntartású Szeged TV számára.

Botka, aki ellen mindent bevet a Fidesz

Botka, aki ellen mindent bevet a Fidesz

Fotó: Wikimedia

Akkor arra a kérdésre, hogy szerepet vállalna-e egy szegedi vagy Csongrád megyei médiavállalkozás felépítésében, Belénessy igennel válaszolt. Így elképzelhető volt akkor, hogy az önkormányzati választások kampányában már a Fidesznek is lesz egy erős televíziós bázisa a baloldali vezetésű városban.

Információink szerint egy Szegedhez közeli város televíziós szakemberét fel is kérték egy ilyen műsor főszerkesztésére, de mielőtt választ adhatott volna, kiderült, hogy mégsincs elég pénz egy ilyen produkcióra - a Narancs.hu-hoz legalább is több forrásból is ilyen információk jutottak el.

Ezt nehéz elhinni a kormánypárt lehetőségeit ismerve, de tény, hogy egyelőre nem indult el a beharangozott ellenhíradó az Egyetem Televízióban. Az azonban egyértelmű, hogy Kubatov csapata nagyágyúkból áll, a rendelkezésükre álló anyagi forrásokban biztosan nem lesz hiány a jövőben, így eredményt vár el tőlük a párt vezetése.

Csakhogy a válogatott társaság több alkalommal is szembekerült - no nem az ellenféllel, hanem - a másik fideszes csapattal, akikről sorozatunk következő részében rövidesen beszámolunk. Ahogy arról is, hogy jelenleg éppen ki áll győzelemre.

To be continued...

Figyelmébe ajánljuk