Lépett a DK, élesedik a küzdelem békéscsabai időközi választás előtt

Kis-Magyarország

A Demokratikus Koalíció a Hajrá Békéscsaba Egyesület jelöltje, Varga Tamás támogatását kéri a választóitól. A Fidesz-KDNP szerint a Gyurcsány-párt színre léptével „kibújt a szög a zsákból”.

Egy békéscsabai fideszes önkormányzati képviselő halála miatt rendhagyó módon indult és érdekes fordulattal folytatódott a békési megyeszékhely egy lakótelepének körzetében június 26-ra kiírt időközi választás. A helyi választási bizottság időpont-bejelentésével szinte azonos időben arra tett javaslatot Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester, hogy „indokolt elkerülni a választás kapcsán a politikai torzsalkodást”. Ezért – egyeztetés nélkül – arra kérte a politikai élet többi szereplőjét, hogy támogassák a Hajrá Békéscsaba színeiben induló Varga Tamást. (Varga jelenleg a közgyűlésben mandátummal nem rendelkező alpolgármester.) Erre azonban sem a Fidesz-KDNP, sem az ellenzék előzetesen nem volt hajlandó. 

A Fidesz-KDNP Alföldi Károly személyében gyorsan megnevezte jelöltjét, míg az ellenzék előzetesen hitet tett amellett, hogy közös jelöltet indítanak, akit többkörös egyeztetés során választanak ki. Mint a Narancs.hu az elmúlt héten elsőként megírta, ezek a tárgyalások végül zátonyra futottak, így az ellenzék nem indít önálló jelöltet az időközin.

Dancsó Tibor, a DK önkormányzati képviselője akkor érdeklődésünkre elmondta, hogy az ellenzéki jelöltnek a két induló mellett nem lenne reális esélye még a tisztes vereségre sem. Ezért esélyt kell adni a Hajrá Békéscsaba Egyesületnek, hogy bizonyítsa, képes helyben az önálló, Fidesztől független, vagy legalábbis függetlenebb politizálásra.

 
Varga Tamás és Szarvas Péter
Forrás: Varga Tamás Facebook

A DK beáll Varga Tamás mögé

Békéscsaba specialitása – legalábbis az ellenzék és több helyi elemző szerint –, hogy itt a Fidesz-KDNP színeiben a Fidesz „A”, míg a Hajrá Békéscsaba Egyesület képviseletében a Fidesz „B” csapata játszik. 2019 őszén a kormánypárt nem indított polgármesterjelöltet a Viharsarok fővárosában, hanem Szarvas Pétert támogatta, míg a DK-nak, az MSZP-nek és a Jobbiknak volt saját aspiránsa a városvezetői posztra. A választást akkor a voksok közel 80 százalékát begyűjtve Szarvas nyerte. A mostani országgyűlési választáson egyértelművé tette, hogy a Fidesz aspiránsát, Herczeg Tamást támogatja az ellenzéki közös jelöltjével, Stummer Jánossal szemben.

Az időközi választási kampány legfrissebb fejleménye, hogy

a DK helyi csoportja hétfőn közleményt jelentetett meg, amelyben arra kérte választóit, hogy a Hajrá Békéscsaba Egyesület jelöltjeként induló Varga Tamásra szavazzanak.

Egyben megismételték korábbi érveiket, miszerint egy ellenzéki aspiránsnak nem lenne esélye, másrészt csak Vargától venne el a voksokat, amivel pedig a Fidesz-KDNP malmára hajtanák a vizet. A DK egyértelművé tette, a Fidesz-KDNP gyengítése a cél; az, hogy a jövőben ne 7, hanem csak 6 képviselője legyen a városi közgyűlésében.

„Közleményünk megjelenése előtt minderről hivatalosan tájékoztattuk Szarvas Pétert és Varga Tamást is. Varga pedig megköszönte a támogatást” – mondta a Narancs.hu-nak Dancsó Tibor. Jelezte, még nem dőlt el, hogy az időközi választás utolsó szakaszában aktívan kampányolnak-e a Varga mellett vagy sem. „Támogatásunkkal nem a Fidesztől veszünk el szavazatokat, hanem új szavazókat hozunk a Hajra Békéscsaba Egyesület jelöltjének, kiélezett harc van kibontakozóban, nem csodálkozom, hogy a kelleténél nagyobb az idegeskedés a kormánypárt oldalán” – fűzte hozzá Dancsó.

Fidesz: Összenő, ami összetartozik

A DK támogató közleményére nem is késett és a Fidesz-KDNP karcos válasza. „Kibújt a szög a zsákból, bebizonyosodott, hogy összenő, ami összetartozik” – ezt írta egyebek mellett közleményében a Fidesz-KDNP békéscsabai elnöke, Bálint Kornél a történtekre reagálva. Azt is felrótta a Hajrá Békéscsaba Egyesület aktivistáinak, hogy megtévesztő módon a Fidesz jelöltjeként mutatták be jelöltjüket, ezzel pedig „hazugságkampányt folytatnak”. Emellett elvtelen és csalárd politikával vádolták meg a DK-t, és persze nem hiányozhatott a Fidesz közleményéből egy kis gyurcsányozás sem. 

Varga hisz a fair play-ben

Varga Tamás saját közéleti Facebook-oldalán egyelőre nem reflektált sem a DK támogatására, sem a Fidesz közleményére. Az alpolgármestert kedd délután, éppen kampány közben értük utol. Kérdésünkre elismerte, hogy a DK előzetesen tájékoztatta a támogatásáról. „Ezt megköszöntem, mert így illik” – mondta. „Ugyanakkor nem foglalkozom a helyi politikai kommunikáció vadhajtásaival. Dolgozom, szakmai alapon végzem a feladatom, a saját utamon akarok végigmenni, ennek rendelek alá mindent, s még így is könnyen elfordulhat, hogy a választókerület mind a 3300 szavazópolgárát nem tudom hiánytalanul megkeresni. Sportoltam, sportolok, hiszek a fair play-ben” – mondta érdeklődésünkre Varga Tamás. „Most már van két jelölt, az érintetteknek lehetősége van választani – tette hozzá.

 
Varga Tamás leadja a jelöltállítási íveket
Forrás: Varga Tamás Facebook

Az elhunyt fideszes képviselő, Ferenczi Attila haláláig a békéscsabai közgyűlésben 7 képviselője volt a Hajrá Békéscsaba Egyesületnek éppen úgy, mint a Fidesz-KDNP-nek. Ez egyszerre jelentett nagykoalíciót és egyensúlyt a két MSZP-s és egy DK-képviselő mellett. Ha viszont most Varga Tamás futna be győztesként, akkor a Szarvas Péter vezette egyesületnek 8 képviselője lenne, amelynek így a jövőben csak egy voks kellene a 17 fős közgyűlésben ahhoz, hogy többsége legyen. Egyebek között ez is a tét a békéscsabai időközi választáson.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.