Milliós díjtartozásról kapott levelet 35 szegedi nyugdíjas

Kis-Magyarország

Ők a szegedi Gesztenyeliget lakói, most együtt fordultak ügyvédhez.

Most jött rá a szegedi Gesztenyeliget nyugdíjas lakócentrum épületének üzemeltetője, hogy rossz az a táblázat, amely alapján a lakók díját számolják ki évek óta. A cég szerint kevesebbet fizettek az érintettek, mint amennyit kellett volna.

Az elmaradást 2020-ig visszamenőleg mindenkitől elkéri, ami több százezres, egyesek esetében egymillió forintot meghaladó tétel.

Ezzel a hírrel december 19-én szembesültek az érintett nyugdíjasok, az üzemeltető Pax et Vita Kft. ügyvezetőjének, Bartha Lászlónak – Szeged korábbi (1998–2002), fideszes polgármesterének – a leveléből.

A lakók által megbízott közös képviselő, Szebenyi Gábor megmutatta lapunknak a neki küldött levelet. Bartha a lakócentrum üzemeltetőjeként, és a tulajdonosi kör megbízott képviselőjeként többek közt azt írta, hogy 2019 novemberében az akkori üzemeltető – épp egy felszámoló – és a lakók megállapodtak az alapszolgáltatási díjak és a többi fizetnivaló összegéről, és arról is, hogy minden évben januártól az inflációval emelik a díjakat. „Független, külső szakértők vizsgálatával kiderült, hogy az inflációval való emelés alkalmazása nem a megfelelő módon történt. Mindezek következtében 2020 és 2023 között fizetési hiányok keletkeztek” – állapítja meg az ügyvezető. Hozzáteszi, a hiányok miatt – a megfelelő működés érdekében – a 2024-es alapszolgáltatási díjakat is a vártnál jobban kell emelniAki a fizetési hiányt egy összegben törleszti, 20 százalékos kedvezményt kap, de lehet kérni 24 vagy 36 hónapos, esetleg egyéni részletfizetési ütemezést.

Azt is leírja az ügyvezető, hogy a háziorvosi rendelés és az igazgatás költségét is be kell építeni az alapszolgáltatási díjba 2024-től, de „az újonnan megállapított alapszolgáltatás összege nem egyszeri lépésben, hanem önök számára kedvezőbben, több szakaszban érné el a számszakilag megállapított díjat”.

A közös képviselő például a Pax et Vita kimutatása szerint a 2020-tól 2024-ig terjedő időszakból 978 ezer 12 forinttal tartozik még, és 2024-től közel 100 százalékkal emelkedik a fizetnivalója.

Szebenyi azt mondta, mind a 35 lakó kapott ilyen levelet. Vannak, akiknél a Pax et Vita által kimutatott elmaradás összege jóval nagyobb az övénél, mert a lakások nem egyformák. Sorstársai elkeseredtek,

volt, akit mentő vitt el, annyira megviselte az értesítés.

Szebenyi Gábornak korábban is volt vitája a ház működtetőjével, mivel az az álláspontja, hogy a lakók jogosultak lennének a rezsicsökkentett közüzemi díjakat fizetni. Az üzemeltető szerint ez nem lehetséges. Szebenyi végül egyedül szembement a Pax et Vita Kft.-vel, hónapokig a rezsicsökkentett közüzemi díjak alapján fizetett a cégnek, míg a többiek a piaci árat fizették a fogyasztásuk után.

Erről ez a cikk szól:

Emiatt Bartha László ügyvezető nemrég arról értesítette Szebenyi Gábort, hogy december 31-én szerződést bontanak vele, mennie kell a lakásból. Szebenyi most azt mondta, hogy a cég által megállapított elmaradást végül befizette, hogy maradhasson. Mivel a szerződése, amelyet beköltözéskor kötött, holtig tartó használatra jogosítja, és ezért egy összegben fizetett annak idején, nagyon alapos indok kell arra, hogy ebből a lakásból kitehessék. Szerinte a szerződése felbontásának jogszerűségét nem tudja alátámasztani a kft. megfelelő indokokkal. Várja, hogy a cég pert indítson vele szemben.

„A mostani követeléssel kapcsolatban pedig fontos tudni, hogy a jelenlegi tulajdonosok 2022. április 4-én vették birtokba a házat. Milyen alapon követelnek a korábbi időszakra vonatkozó elmaradást, hogyan változtathatnak meg egy olyan szerződést egyoldalúan, amelyet a házzal együtt örököltek meg – érvel Szebenyi Gábor –, főleg úgy, hogy a Pax et Vita előző ügyvezetője is az elfogadott táblázat alapján állapította meg a díjat? Én tudom, hogy nem a megbukott polgármesterrel viaskodom, hanem magával a NER-rel, de nagyon szívesen teszem, mert nem hiszek abban, hogy legyőzhetetlen. Az ereje épp abban áll, hogy az emberek azt hiszik, ilyen hétköznapi ügyben is legyőzhetetlen.”

A tulajdonosi háttér ebből a cikkből ismerhető meg:

A közös képviselő feltételezi, a Pax et Vita akciójának célja valójában az, hogy kiürítse a házat, mert úgy könnyebb értékesíteni.

A lakók december 20-án, szerdán gyűlést tartottak – bár ilyet az ügyvezető által korábban kihirdetett szabály alapján nem tarthattak volna –, és abban állapodtak meg, hogy együtt lépnek fel, nem fogadják el a Pax et Vita közlését az elmaradt díjról. Ügyvédet fogadtak, aki megírja a közös beadványt.

Bartha Lászlóval korábban több alkalommal próbáltunk kapcsolatba lépni, de azt üzente, nem szeretne beszélni a Narancs.hu újságírójával.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.