Egyedül csinál forradalmat a 86 éves közös képviselő

Kis-Magyarország

Mire jut rezsiügyben a soát túlélt jogász a nyugdíjas lakócentrumot irányító fideszes expolgármesterrel Szegeden?

Egyetlen ember fizeti a közüzemi díjakat lakossági áron a szegedi Gesztenyeliget Nyugdíjas Lakócentrumban: a közös képviselő, dr. Szebenyi Gábor. A többiek – bár a törvény szerint szintén jogosultak lennének a rezsicsökkentett díjra – azt az összeget utalják át, amit a házat fenntartó Pax et Vita Kft. kiszámláz nekik, ami a jóval magasabb piaci ár. Ez idén év eleje óta van így.

A kft. akkori ügyvezetője, Majláthné Lippai Éva január 20-án tájékoztatta a Gesztenyeliget épületében lévő pici apartmanok bérlőit arról, hogy január elsejei hatállyal, tekintettel az energiaárak emelkedésére, többet kell majd fizetniük. Ez a gyakorlatban azt jelentette például, hogy aki addig havi átlagban 46 ezer forintot utalt, attól több mint 70 ezer forintot kért a kft..

A közös képviselő megírta a kft.-nek, hogy ez az utólagos tájékoztatás az emelésről, illetve az új összeg megállapítása nem korrekt, mivel a házban élő bérlők jogosultak arra, hogy rezsicsökkentett díjat fizessenek, hiszen a fogyasztásuk a törvényben megállapított határ alatt van. Ez ügyben tavaly ősszel már volt vitájuk a kft.-vel. A közös képviselő akkor emlékeztette az ügyvezetőt, hogy aki a házat építtette, nem látta el az apartmanokat almérőkkel, csak költségmegosztókkal. Az új tulajdonos sem orvosolta ezt a helyzetet, amiből baj lesz, ha nőnek a költségek. Nőttek is.

Az ügyvezető azt felelte, hogy több millió forintba kerülne megoldani az egyedi méréseket lakóegységenként. Majláthné Lippai Éva olyat is írt a közös képviselőnek, hogy ha van ötlete, javaslata a helyzet megoldására, akkor ne tartsa magában.

Szebenyi Gábor utánanézett, és arra jutott, hogy ha egy ilyen házban, amelyhez egy „bejöveteli egység” tartozik, kizárólag bérlők laknak, és a közös helyiségek is az ő kiszolgálásukra valók, a ház tulajdonosa kérvényt adhat be az MVM-hez, annak érdekében, hogy a rezsicsökkentett lakossági áron számolhassanak el. Ez csak akkor nem lehetséges, ha a ház idegen tulajdonban lévő felhasználókat is ellát energiával. A Gesztenyeliget épületében pedig van egy cukrászda, mellette pedig egy magánklinika, amely együtt épült a lakócentrummal.

Azt nem lehetett kideríteni, de Szebenyi Gábor adatai szerint sok jel erre utal, hogy a klinika és a cukrászda is a Gesztenyeligettől kapja az energiát, vizet, és a tulajdonos nem akarja ezt a helyzetet megszüntetni. A bérlők feltételezik, ez azért van így, mert a tulajdonos úgy tervez, a bérlők – akiknek holtig tartó szerződésük van – egy idő után majd csak elfogynak, és a házat belakhatja a magánklinika.

A bérlők arra készültek, hogy ha megkapják a számlát a januárról, az alapdíjat az inflációval emelt mértékig utalják át, de a közvetített szolgáltatások árát, tehát a közüzemi díjakat csak lakossági áron hajlandók kifizetni. Ezt végül mégsem merte megtenni a többség, csak Szebenyi Gábor.

A 86 éves jogász a Narancs.hu-nak elmondta, minden hónapban kiszámolja, hogy a törvényben biztosított kedvezmény alapján mennyit kell fizetnie a Pax et Vita Kft. által közölt díjjal szemben, és csak azt adja oda.

A Gesztenyeliget tulajdonosa nem a Pax et Vita, hanem a BBM Consulting Kft., amelynek tulajdonosi hátteréről, a NER-hez való kötődéséről egy korábbi cikkünk szólt.

A szomszédos épület az FHFK Ingatlan 2021 Kft.-é, amely az üzemeltetést átadta a Triton Life szegedi magánklinikájának. Február óta a Pax et Vitát is, a magánklinikát is Bartha László vezeti. Ő Szeged korábbi (1998–2002) fideszes polgármestere, orvos.

„Az első tulajdonos, aki építtette a házat, szintén okozott kárt a bérlőknek. Havi ötezer forint használati díjat számított fel a szolgáltatásokra, pedig erre nem volt joga – mondja Szebenyi Gábor –,

de ahogy ezt kifogásoltam, és egy lakó sem fizette be, nem szólt egy büdös szót sem, bár továbbra is kiszámlázta.

A lakók megkárosítása most is zajlik, ráadásul az egész működés alapja szerintem törvénysértő. Mi, a Gesztenyeliget bérlői szerződéses viszonyban a ház jelenlegi tulajdonosával, a BBM Consulting Kft.-vel állunk, amely az előző tulajdonos ellen indított felszámolási eljárás után vette meg az épületet, velünk, a bérlőkkel együtt. A bérbeadói jogosultság nem átruházható. A lakástörvény szerint pedig a tartós, meghatározott időhöz vagy eseményhez kötött szerződéseknél a bérbeadó személyében bekövetkezett változás nyomán semmilyen változás nem történhet. A mi esetünkben mégis az a gyakorlat, hogy a BBM Consulting nem gyakorolja a tulajdonosi jogait. Helyette a ház üzemeltetésével megbízott Pax et Vita hoz olyan intézkedéseket, amelyek a szerződést érintik, gyakorlatilag módosítják.”

 
Szebenyi Gábor az apartmanja ajtajában
Fotó: a szerző felvétele

A Pax et Vita Kft. jelenlegi ügyvezetője, Bartha László még hivatalba lépésekor bejelentette, hogy elődje, Majláthné közlésével szemben a megemelt díjak nem január elsejétől, hanem decembertől esedékesek. Legutóbb pedig úgy döntött, hogy elbocsátja a ház környékét rendben tartó udvarost és azt a munkatársat, aki eddig bevásárolt a lakóknak a kérésükre, és orvosi vizsgálatra kísérte őket. Amikor ezt szóvá tette az egyik lakó, az ügyvezető közölte vele, hogy ez a bevásárlás és az orvoshoz kísérés mint szolgáltatás nem jár. Holott benne van a szerződésben.

Szebenyi szerint ezt azért lehet megtenni, mert akiket hátrányosan érint, rossz egészségi állapotban vannak, tartanak a hatalomtól, vagy attól, akit ők hatalomnak éreznek, de az is előfordul, hogy nem értik, mi történik. Félnek attól, hogy elveszítik a bérletüket, és inkább fizetnek. Ezzel együtt Szebenyi Gábort másodszor is megválasztották közös képviselőnek.

Ő pedig – biztos, ami biztos – levelet írt augusztusban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak, érdeklődve az iránt, jogosultak-e a lakók a rezsicsökkentett közüzemi díjakat fizetni. Szeptemberben választ kapott Kolozsi Sándor főosztályvezetőtől, aki megerősítette Szebenyi Gábort a hitében, hogy jól értelmezi a törvényt. A levél szerint az „egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII. 21.) Korm. rendelet” értelmében „természetes személy részére lakhatás céljára bérbeadott ingatlan esetén a költségelszámolás során a bérbeadó, mint felhasználó a bérlővel szemben a villamosenergia-költségeket a 2. § (2) bekezdése szerinti fogyasztás felett legfeljebb a 2. § (2) bekezdése szerinti lakossági piaci áron számolhatja el”, illetve szintén a rendelet szerint  „természetes személy részére lakhatás céljára bérbeadott ingatlan esetén a költségelszámolás során a bérbeadó, mint felhasználó a bérlővel szemben a földgázköltségeket az 5. § szerinti fogyasztás felett legfeljebb a 6. § szerinti versenypiaci költségeket tükröző áron számolhatja el.”

Ezt Szebenyi mutatta Bartha Lászlónak, akinek az volt a véleménye, a közös képviselő összekeveri a dolgokat, és nem ért a joghoz.

„Az ügyvezető kinyilvánította, hogy a házban csak olyan lakógyűlést lehet tartani, amit ő hív össze, másmilyet nem” – érzékelteti a benti viszonyokat Szebenyi Gábor. – „Jellemző az is, ahogyan az eredeti szerződést kezeli. Bár a mai napig azt tekinti alapnak, ami alapján a díjakat számolja, közben az abban szereplő szolgáltatások egy része már nem él. Mondtam neki, amikor egyeztettünk, hogy ha nem ért egyet azzal, ahogyan én számolok, pereljen be. Azt mondta, nem perel, pereljem be inkább én őt. A legutóbbi lakógyűlésen sorolta, milyen beruházásokat hajtott végre a tulajdonos. Amikor egy lakótársunk hozzáfűzte, hogy ennek örüljön a tulajdonos, mert ezáltal az ingatlan értéke növekszik, azt felelte Bartha, hogy ezek csak abban az esetben lennének értéknövelő beruházások, ha üres lenne a ház. Jellemző rá, hogy zömmel nyolcvan év fölötti emberek előtt nyilvánvalóvá teszi, mire várnak.”

 
Hirdetmény a Gesztenyeliget Nyugdíjas Lakócentrumban, a házban zajló vitáról szóló cikkek megjelenése után

Az, hogy a közös képviselő a Pax et Vita számára tüske a köröm alatt, az alapján is nyilvánvaló, hogy Szebenyi Gábort a minap felhívta a MAZS Alapítvány munkatársa azzal, levelet kapott az alapítvány a szegedi Triton Life-tól. Azt kérte a cég az alapítványtól, ne folyósítsa a Szebenyi számára küldött negyedévenkénti 60 ezer forintos lakásrezsi-támogatást, mert tulajdonosváltás következett be, és nem tudják, ez az összeg hová tartozik.

A MAZS Alapítvány azok lakhatását támogatja, akik zsidóként túlélték a soát, és megérték a hetvenéves kort.

Azért nem közvetlenül nekik küldik a támogatást, hanem a lakhatást biztosító szervezetnek, hogy tényleg erre a célra fordítódjon a pénz, ne másra.

„Ebből a levélből kiderült, Bartha László nem kedvel engem. Én sem kedvelem őt, de hát ez nem szerelmi jogviszony. Félre kell tennünk az érzelmeinket” – mondta a közös képviselő.

Ahogyan elődjének, úgy Bartha László ügyvezetőnek sem sikerült feltennünk a kérdéseinket. Az ügyvezető az október 13-án küldött e-mailre, amelyben személyes találkozót kértünk, nem válaszolt. Telefonon kerestük a Triton Life-nál, a recepción dolgozó hölgynél érdeklődtünk Bartha elérhetőségéről. Amikor másodszor hívtuk, a recepciós közölte, nem adhatja meg Bartha László semmilyen elérhetőségét, mert az ügyvezető nem szeretne beszélni a Narancs.hu újságírójával.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz.

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?