Kilépett váci kormánypártiak

„Nem mi hagytuk el a Fideszt”

  • Matkovich Ilona
  • 2013. január 28.

Kis-Magyarország

Átgondolatlan összevonások, szakmaiatlanság és túl magas jutalmak – ezek miatt szakadt szét csütörtökön a váci Fidesz-frakció a kilépett beszélgetőpartnereink szerint.

„Nem mi hagytuk el a Fideszt, hanem a váci Fidesz hagyott el bennünket, hiszen mi a városért és az emberekért dolgoztunk, de egyre kevésbé tudtunk azonosulni a városi Fidesz politizálásával” – mondja a magyarnarancs.hu-nak Csereklye Károly, aki két társával – Bánhidi Péterrel és Katonáné Doman Erikával – együtt csütörtökön kilépett a váci Fidesz frakciójából, és - mint előző cikkünkben megírtuk - új frakciót alapítottak, Pro Urbe néven.

Csereklye Károly


Csereklye Károly

Fotó: vac.hu

Csereklye Károly szerint különvéleményük és a frakciót illető kritikáik miatt fokozatosan rekesztették ki őket. Az ötödik ciklusát töltő képviselő elmondta: a jelenlegi városi vezetés főbűne a sportegyesületek és a meglévő amatőr kulturális csoportok támogatásának megvonása volt. (Erről mi is beszámoltunk.) „Ezután következett – a spórolás jegyében – a bizottságok összevonása.” Ennek következtében felszámolták az önálló Sport- és Ifjúsági Bizottságot és az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottságot. „Ezekben korábban én elnököltem, és tagja voltam a Pénzügyi Bizottságnak is. (Ennek önállóságát is felszámolták korábban – a szerk.) Az összevonás után egyetlen bizottságban sem kaptam se elnökséget, se bizottsági tagságot.”

 

Az összevonások után a pénzügyi-ügyrendi bizottsági elnöki tisztet ma, a végzettségét tekintve informatikus–könyvtáros Kászonyi Károly jobbikos képviselő tölti be. Utóbbi bizottságban pénzügyi szakember nincs, miután Csereklyéhez hasonló módon járt Bóth János volt polgármester, jelenleg szocialista képviselő is, aki szintén több évtizede meghatározó szereplője a helyi politikának. Bóth a képviselő-testület egyetlen közgazdász végzettségű tagjaként korábban a gazdasági és a pénzügyi bizottság munkájában vett részt, de az összevonások után őt is „lapátra tették”, és semelyik bizottságban nem kapott helyet. „Ez a spórolás töredéke annak, amennyit a városvezetők felvettek év végi jutalomként, és amennyi a felügyelőbizottsági tagságért jár” – magyarázza Csereklye Károly. A polgármester például 1,5 millió forintot, három havi jutalmat vihetett haza, miközben a város egyre eladósodottabb, a lakókat terhelő tételek pedig nőnek. (A pontos összegekről az egyik helyi honlap közérdekű adatkéréséből értesülhet), Csereklye hiányolja a valódi megszorításokat, hiszen 2,4 milliárd forintra duzzadt az elmúlt két évben az önkormányzat adóssága. „Én azt javasoltam, hogy minden testületi tag juttatásából, illetve a városvezetők béréből vonjanak le 5 százalékot, és esetleg az egyik alpolgármester a járási feladatátvállalás miatt lehetne tiszteletdíjas, de ezzel a javaslatommal nem foglalkozott érdemben a testületi többség” – mondja.

Katonáné Doman Erika


Katonáné Doman Erika

Fotó: varosatyak.hu

Katonáné Doman Erika szerint a Fidesz-frakció lépései nem mindig voltak összhangban az ő értékrendjével, valamint stratégiai ügyekben érdemi tárgyalások nélkül születtek döntések. A ma már független képviselő nem tud egyetérteni a takarítás és közétkeztetés kiszervezésével, a városvezetői jutalmakkal és a felügyelőbizottsági tiszteletdíjak emelésével sem. A harmadik kilépő, Bánhidi Péter a távirati irodának azt mondta: a helyi döntésekkel van gondjuk, „pontosabban azzal, hogy e döntésekben sokszor a fiskális és más szempontok felülírták a szakmaiságot”. A kilépőket pénteken egyébként Pető Tibor alpolgármester mandátumuk visszaadására szólította fel, de ezt a három címzett nem teszi meg.

Korábbi cikkünkben megírtuk: a három képviselő kiválásával megszűnt az eddigi kormánypárti többség Vácon, és a 15 fős testület összetétele ezzel meglehetősen érdekesen alakult, ugyanis az új Pro Urbe frakciónak 3, az MSZP-nek 4 képviselője van. Rajtuk kívül – a polgármesterrel együtt – a Fidesznek és a KDNP-nek közösen 7 képviselője van. A testület 15. tagja pedig egy jobbikos városatya. Az ő szavazata ezek után akár döntő is lehet.

Nem először
A 2010-es önkormányzati választáson a KDNP támogatásával függetlenként győztes Fördős Attila ugyan győzelmet aratott az addigi szocialista polgármester és Pető Tibor fideszes riválisa felett, de nem tudott többséget szerezni a testületben. Így a döntések jó részét nem ő, hanem vesztes ellenfele, a Pető Tibor alpolgármester vezette Fidesz-frakció hozta eddig Vácott. A jelenlegi váci politikai helyzet kísértetiesen hasonlít az előző ciklusban előállt időszakra, amikor a szoros többségben lévő szocialista frakció két tagja rendszeresen együtt kezdett szavazni a jobboldallal. Ennek eredményeként az ellenzékben lévő Összefogás nevű jobboldali tömörülés gyakorlatilag napok alatt átvette a város irányítását.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.