Országjárás hiába? – Alig mozgatja meg a helyieket az E14–PM kampánykörútja

  • Bódisz Attila
  • 2013. május 14.

Kis-Magyarország

Állítólag félnek a retorzióktól a helyiek, ezért nem mennek el az ellenzéki fórumokra. Pedig Jávor Benedek zöld témákat, Kónya Péter konkrét rendvédelmis javaslatokat vitt a zempléni kampánykörútra.

Borsod megyében nem nehéz olyan térséget találni, ahol a tisztes megélhetés jórészt csak álom a helybeliek többségének. Zemplén – bár jó adottságokkal rendelkező vidék – ezek közé tartozik. A munkahelyek jelentős része állami vagy (javarészt Fidesz vezette) önkormányzati, ezért rizikós akárcsak elmenni egy ellenzéki fórumra, mert még a szimpla érdeklődésnek is retorziói lehetnek – állítják egybehangzóan a közéleti rendezvények helyi szervezői.

Minimális érdeklődés
Pedig hétfőn Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke (az E14–PM baranyai kampányáról itt olvashat) elvileg széles érdeklősre számot tartó témákkal érkezett a tokaji borokról híres Tolcsvára: ilyen volt az állami tulajdonú borászati cég, vagyis a Tokaj Kereskedőház Zrt. jövője, amit véleménye szerint közösségi tulajdonúvá kellene tenni, hogy a beszállítók (szőlőtermelők) is érdekeltek legyenek a minőségi szőlőtermelésben. (A tokaji termelésről írt korábbi cikkünk itt olvasható.) A másik ilyen a Zempléni Nemzeti Park létrehozása volt – mindez a politikus szerint nem jelentene komolyabb szabályozást, de lehetőséget adnak egy új „brand” kialakítására, utat nyitva az ökoturizmus irányába. Jávor kiemelkedő lehetőséget lát egy olyan zöldenergia-programban is, amely a rövid távú rezsicsökkentés helyett hosszú távon könnyít a családok terhein – ez pedig egy épületenergetikai program, ami a megtakarításokon túl munkahelyeket is teremt a jelenleg éppen haldokló magyar építőiparon keresztül.

false

Fotó: MTI

Jávor tolcsvai fellépésének híre azonban nem csigázta fel a helyieket – tudósítónk szerint jó, ha tízen mentek el meghallgatni. (Az E14–PM baranyai körútját szintén viszonylag csekély érdeklődés övezte – a szerk.)

Kampányígéretek már vannak
Kónya Péter a sátoraljaújhelyi szolgálati járadékon élő rendvédelmi dolgozókat kereste fel, hogy a fegyveres testületek egykori érdekvédőjeként beszélhessen a jövőjükről hétfő kora este.
A helyszínként kijelölt panzióban körülbelül 40-50 érdeklődő gyűlt össze; ezzel a számmal Farkas Attila szervező nem volt túl elégedett, hiszen Sátoraljaújhelyen sok a szolgálati nyugdíjától megfosztott valamikori rendvédelmi dolgozó – mondta lapunknak. A városban volt határőrség, és a mai napig működik börtön, rendőrség, vám- és pénzügyőrség, valamint tűzoltóság is. A jogfosztott nyugdíjasok számát több százra becsülik, többségük tagja annak a perközösségnek is, amely a szolgálati nyugdíjak visszaállítása miatt indított, már nemzetközi szinten járó bírósági eljárás okán alakult. Az Együtt 2014 részeként működő Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke azonban azt mondta: őt nem feszélyezi a hallgatóság létszáma, mert véleménye szerint „inkább legyen kevés oroszlán, mint sok nyúl”.

false

 

Fotó: MTI

Kónya a Fidesz-kormány leváltásának szükségessége mellett beszélt a résztvevőket leginkább érdeklő szolgálati nyugdíj kérdéséről is. Megígérte, hogy amennyiben szervezetük részese lesz a következő kormánynak, akkor a Fidesz-kormány alatt átminősített szolgálati járandóság visszakapja korábbi nyugdíj státuszát. A többi elvont pénz azonban csak középtávon rendezhető, mert nem tudni, milyen kasszát ad majd át az Orbán-kormány. „Ez igaz akkor is, ha a strasbourgi bíróság a volt egyenruhás közösség javára dönt majd” – fogalmazott. Kónya üzent az aktív rendvédelmi dolgozóknak is: nekik is visszaállítják a korábbi kedvezményeket, de nem ugyanúgy, mint régen. A korkedvezményes nyugdíj például csak a fegyveres szolgálatot végzőket érintené, az irodai dolgozókat nem. Kónya véleménye szerint viszont, ha újból a Fidesz alakít kormányt jövőre, akkor „ahogy tovább romlik a gazdaság helyzete, valószínűleg ismét hozzányúlnak a rendvédelmisek járandóságához”.

A hozzászólók közül néhányan – bevallásuk szerint egykori Fidesz-szavazóként – arra kapacitálták Kónyát, hogy ha nem tudnak megegyezni a miniszterelnök-jelölt személyében az MSZP-vel, akkor jelöljék az esztergomi polgármestert, Tétényi Évát. Ezen az állásponton volt például az a valamikor büntetés-végrehajtásban dolgozó férfi is, aki saját bevallása szerint most egy több tízezres napi olvasótáborral rendelkező, Orbán lapjáról kitiltottak társasága címet viselő Facebook-oldalt üzemeltet. A szervező Farkas Attila azzal zárta a beszélgetést, hogy – ugyan eredetileg ez nem volt céljuk, de jól felfogott érdekeik okán – politikailag aktivizálni fogják magukat, és nemcsak a demokratikus ellenzék jelöltjeinek kampányát segítik a jövőben, de elmennek majd a fideszes politikusok fórumaira is, hogy szembesítsék őket tetteikkel.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.