A főváros után Pécsett is politikai téma lett a hajléktalanság. A baranyai megyeszékhelyen a hajléktalankérdés először június közepén került a középpontba. Ekkor szenvedte el ugyanis a pécsi Fidesz–KDNP talán egyetlen vereségét a ciklusban, miután a városi közgyűlés leszavazta a belvárosi hajléktalanrendeletet. (A rendeletről hamarosan bővebben is lesz szó.)
A kétharmados közgyűlési többség fényében meglepő eredményre az ellenzék ellenállása mellett ahhoz is szükség volt, hogy több fideszes képviselő hiányozzon, és az addig lojális szövetséges Összefogás Pécsért (ÖPE) három képviselője is a rendelet ellen szavazzon. (A történetnek pikáns ízt ad, hogy a Fidesz néhány nappal korábban jelentette be, hogy 2010-zel szemben az ÖPE most nem kap helyet a párt önkormányzati listáján és egyéni jelöltjei között.)
| ||
Az önkormányzati média a (le)szavazás másnapján „Vígan mulathatnak a hajléktalanok Pécsett?” címmel közölt cikket a kérdésben, ami, tekintve a szóban forgó emberek túlnyomórészt borzasztó egészségi állapotát, sajátos nézőpontról tanúskodik. Nem sokkal később a pécsi Fidesz saját pénzből – úgy tudjuk, mintegy félmillió forintból – finanszírozott egy 13 ezer főre kiterjedő telefonos közvélemény-kutatást, amelyben 10 705 pécsi támogatta a rendeletet, s az eredményt úgy értelmezte, hogy „ennyien gondolják úgy, hogy a hajléktalanok zavarják a város lakóit”.
Úgy tűnik tehát, hogy a hajléktalanok vegzálásából Pécsett is politikai tőkét lehet kovácsolni – holnap ugyanis újra napirenden lesz a rendelet megszavazása. De kiket is szankcionálna a Páva Zsolt vezette önkormányzat? És ki foglalkozik érdemben a pécsi hajléktalanokkal, no és hányan vannak? Erre próbálunk meg az alábbiakban választ adni.
Gázrobbanás után az utcára
Zoltán ötvenes éveiben járó férfi. Csupán a külsejéről nem mondaná meg senki, hogy több mint fél évtizede hajléktalan. A frissen borotválkozott, tiszta ruhát viselő férfi büszkén elmosolyodik, amikor megemlítjük neki, hogy amennyiben az utcán találkozunk, nem is gondoltunk volna arra, hogy fedél nélkül él. Hajléktalanná válása előtt Zoltán többek között gépkocsivezetőként dolgozott, és édesanyjával élt együtt, ám Ybl Miklós utcai lakásukat a halálos áldozattal is járó gázrobbanás következtében elveszítették. Ezután szociális otthonba kerültek, ám a férfinek onnan el kellett jönnie.
Azóta Zoltán teng-leng, és bár folyamatosan próbálkozik munkakereséssel, életkora és egészségügyi gondjai – korábban stroke-ja volt és combnyaktörése – igencsak megnehezítik ezt. No meg – ahogy fogalmaz – „az utcáról nem lehet menni dolgozni”. Zoltán azt sem rejti véka alá, hogy az alkohollal is vannak gondjai, ez azonban még akkor is elkerülhetetlen, ha az utcára kerülő korábban nem ivott, hiszen az őrületes egyhangúságból és kilátástalanságból csak a szesz nyújt időleges menekülést. „Ezt másképp nem lehet kibírni” – mondja, csak részegen nem kattog az ember agya azon folyamatosan, hogy mi lesz másnap.
„Lenne ennél fontosabb dolguk is” – mondja a férfi, amikor az új rendeletről kérdezem, hiszen elmondása szerint a közterületeken történő rongálások zömét nem hajléktalanok követik el. Rengeteg olyan üres épület van viszont a várost folyamatosan járó Zoltán szerint, amelyeket át lehetne alakítani a hajléktalanok számára. A rendőrséggel és a közterület-felügyelettel eddig még nem gyűlt meg a baja, igaz, ebben szerepet játszhat konszolidált kinézete is.
Pécs: 1500 hajléktalan
Zoltán sorsa akár átlagosnak is mondható, bár Hajdu Krisztián, a legnagyobb pécsi hajléktalanellátó szervezet, a Támasz Alapítvány vezetője szerint nem igazán lehet általánosítani ebben a témában. A közvélemény által elítélően emlegetett alkoholizmus jellemzően a tyúk és tojás esete: sokaknak kétségkívül az ital okozza a lecsúszását, mások viszont már a Zoltán által emlegetett kilátástalanság hatására lesznek alkoholbetegek.
Az is eltérő, hogy ki mit próbál kezdeni helyzetével: az állami gondozásból kikerültek körében jellemzőbb a szakértő szerint, hogy miután más élethelyzettel nem is találkoztak, megfelel nekik ez
| Pécs, a mintaváros A városi hajléktalanellátó rendszer kifejezetten magas színvonalúnak számít magyar szinten, és miközben a hajléktalankérdés kampánytéma lett, a háttérben az önkormányzat sokat áldoz erre a területre. A hét telephellyel bíró Támasz Alapítvány éves szinten mintegy félmilliárd forintból gazdálkodik és ennek mintegy 10 százalékát, 45 millió forintot az önkormányzat biztosítja, miközben például Debrecenben egy hasonló méretű és profilú szervezet esetében ez az összeg a tízmillió forintot sem éri el. A bőkezűnek mondható támogatásnak köszönhetően népkonyha, nappali melegedő, utcai szociálismunkás-szolgálat, átmeneti szálló, éjjeli menedékhely, ápolóotthon és 24 órás háziorvosi ügyelet áll a hajléktalanok rendelkezésére. |
az életforma, de kivételek itt is bőven akadnak. A többség mégis szenved ettől, és akadnak sikertörténetek is, ám ezek sokszor átmenetinek bizonyulnak. „Van, akinek sikerül, van, akinek nem” – mondja Hajdu Krisztián a hajléktalanságból való kitöréssel kapcsolatban, és a szakértő szerint fontos tudni, hogy még abban az esetben is, ha valaki egy tartós munkahely segítségével rendbe tudja rakni az életét, csupán abban az alsó középosztályban tud megkapaszkodni, amelyet egyre inkább fenyeget a hajléktalanság. Hajdu több olyan történetnek is tanúja volt, amikor valakinek több év, esetenként akár egy évtized után kellett visszatérnie az utcára munkahelye elvesztése vagy egy párkapcsolati kudarc miatt.
Pécsett a szűkebb értelemben vett hajléktalanok száma is magas: az ellátásban dolgozók mintegy 1500 főről tudnak, ami a város lakosságának bő egy százaléka. Hajdu szerint a szám más városokhoz viszonyítva is nagynak mondható, igaz, teszi hozzá, Baranya egésze hátrányos helyzetű régió. Bár a belvárost és egyéb köztereket belakó hajléktalanok azt a benyomást keltik, hogy számuk jelentősen növekedett az elmúlt évek során, mindez a szakértő szerint nem igaz. Az utcán látott embereknél jóval nagyobb azok száma, akik „hajléktalansággal veszélyeztetettek”, azaz bár van elvileg fedél a fejük felett, lakhelyük a legelemibb követelményeknek sem felel meg – rengeteg önkormányzati lakásban élő esik ebbe a kategóriába Hajdu Krisztián szerint.
| ||
A gazdasági válság és a devizaalapú lakáshitelek bedőlése minden előzetes várakozás ellenére nem okozta a fedél nélküliek számának látványos emelkedését: a Támasz Alapítvány tapasztalatai szerint a hajléktalanok száma egyszer csökken, máskor növekszik, ami tényleges növekedést mutat, az a hajléktalansággal fenyegetettek létszáma. Erre részben magyarázatot adhat, hogy mindezt nemcsak a gazdasági helyzet, hanem az ellátórendszer fejlettsége is befolyásolja: minél több éjszakai szálláshely van, annál nagyobb az igény ezekre. A jelenlegi 300 férőhely növelése tehát a hajléktalanok számának növekedésével járna.
Ebből az összefüggésből többen azt a következtetést vonják le, hogy a pécsi hajléktalanprobléma egyik forrása paradox módon a túl fejlett helyi ellátórendszer, továbbá Hajdu szerint sokszor azt is a szemükre vetik, hogy olyan peremhelyzetben lévőket is ellátnak, akik szigorúan véve nem tartoznak a hajléktalanok közé. „Ezek az emberek nem azért jönnek ide, mert nekik ez annyira jó, hanem azért, mert sehol máshol nincsenek ellátva” – mondja ezekre a vádakra a szakmai vezető. „Azt kell megérteni, hogy a hajléktalanellátás a szociális ellátórendszer legalacsonyabb szintje, innen nincs tovább: csak az utca van.”
Kik a rejtőzködők?
Adódik a kérdés: a pécsi lakosság egészéhez képest is jelentős létszámot képviselő hajléktalanok hol töltik mindennapjaikat? Hajdu szerint leginkább a nem hajléktalanok között, akik ezt észre sem veszik. Bár a fedél nélkül élőket elhanyagolt, középkorú és idősebb férfiként tudjuk leginkább elképzelni, valójában jelentős részük a nevelőintézetből 18 éves korukban kikerülő fiatalokból áll; míg a rendszerváltás utáni időszakban a munkájukat elvesztő, lecsúszó szakmunkások adták ki a hajléktalanok zömét, most ezek a fiatalok alkotják a többséget, akik egyáltalán nem felelnek meg a sztereotípiáknak.
A fiatalok közül sokuknak az a legfontosabb, hogy meglegyenek a legújabb márkás ruhák és kütyük, és miután az állami gondozásban arra szocializálódtak, hogy ellátják őket, nem is törik magukat a hajléktalanságból való kitörésért, bár persze ez egyáltalán nem igaz mindenkire. Az új szintetikus drogok elterjedése is esetükben okozza a legnagyobb fejfájást a hajléktalanellátásban dolgozók számára.
A fiatalok ugyanakkor nem feltétlen együttműködők; ezt mi is tapasztaljuk, amikor megpróbálunk velük beszédbe elegyedni a Támasz nappali melegedőjében. „Laci, nem akarsz beszélgetni egy újságíróval?” – kérdezi Hajdu Krisztián egyiküket, aki épp tévézik, Laci azonban nem akar. „Mennyit fizet érte?” – kérdezi egy élelmesebb fiatal, ám erre azonban nincs keretünk.
Zoltán és több mint ezer társa lehetőség szerint feltűnésmentesen húzza meg magát a városban, létezik azonban egy néhány tucat főt számláló csoport, akik jelenléte annál látványosabb és hangosabb a belvárosban és egyéb pécsi közterületeken. Ők azok, akikre 10 750 pécsi gondolhatott, amikor támogatta a hivatalosan a hajléktalanok kitiltását célzó rendeletet, és ők azok, akik a senki földjén vannak az egészségügy és a szociális ellátórendszer között.
Hajdu Krisztián szerint nem kérdés, hogy a pécsi belvárosban üldögélő, olykor erőszakosan kéregető, a padokon fekvő 10-20-30 ember más-más pszichiátriai betegségekben szenved, és miközben a legtöbb hajléktalan rejteni próbálja státuszát, ők nem bújnak el, és szemben társaik túlnyomó többségével, azzal sem próbálkoznak, hogy kitörjenek ebből a helyzetből. Ezekkel az emberekkel a szociális munkások nem tudnak mit kezdeni, mivel nem hajlandók együttműködni velük, miközben az önkormányzattól is legtöbbször velük kapcsolatban keresik a Támasz Alapítványt. A több esetben valamiféle múltbeli trauma miatt passzív öngyilkosságba menekülő emberek gondozása meghaladja a hajléktalanellátó rendszer lehetőségeit, miközben nincs más olyan intézmény vagy szervezet, amely foglalkozna velük.
A krónikusan problémás esetekre eklatáns példa I. Zsolt, aki nyáron került az országos hírekbe, miután brutálisan megkínzott egy kölyökkutyát; bár a férfi az orvosi szakvélemény szerint nem elmebeteg, „csak” antiszociális, Hajdú Krisztián szerint mindez csekély jelentőséggel bírt akkor, amikor a lakhelyéről állítólag egy nemi erőszak miatt elüldözött férfi rendszeres dührohamai során a szociális munkásokra támadt.
Pécsett az elmúlt években teret nyerő rendészeti megközelítés csak komplikálja a helyzetet: sokszor a börtönből szólnak oda az alapítványnak, hogy vigyék el a nem egy esetben mozgássérült hajléktalant, aki letöltötte a büntetését, és ugyanúgy kerül vissza az utcára, mintha mi sem történt volna.
Micsoda kampány!
A hajléktalanrendelet nyári leszavazása miatt kényes helyzetbe került Összefogás Pécsért nyáron egy szakmai fórum összehívásával próbálta csillapítani az indulatokat.
Az itt megjelent szakértők egyetértettek abban, hogy egy bentlakásos pszichiátriai otthon jelenthetne megoldást a jelenleg senki által sem ellátott, ám a közvéleményt az összes hajléktalan ellen hangoló csoport jelentette problémára. Mindezzel elvben mindenki egyetért, ám ettől még nem lesz belőle semmi: ehhez törvényi háttér és az általa biztosított források kellenének. „Ebben nincs köztünk vita, viszont ehhez törvénymódosításra lesz szükség. Nekünk viszont addig is kezelni kell a problémát, még ha azt valójában csak 10-20 ember okozza is” – mondja Nagy Csaba alpolgármester a bentlakásos otthonnal kapcsolatban.
Hajdu Krisztián azonban már végignézte jó néhány törvénykoncepció születését, majd elhalálozását. 2010 és 2014 között a szakmai körökből ki sem jutott Nemzeti Szociális Koncepció I és II próbálta rendezni a kérdést, csak hogy aztán annak rendje és módja szerint ne legyen belőlük semmi. „A korábbi bentlakásos pszichiátriai intézmények túlnyomó többségét a rendszerváltás után szüntették meg” – mondja Hajdu, ami abból a szempontból helyes lépés volt, hogy ezekben az intézményekben rengeteg esetben valóban embertelen körülmények között tartották a bentlakókat. Mindennek a következménye az a szürkezóna, ahol most azok a mentális gondokkal küzdő hajléktalanok találhatók, akik sok esetben ön- és közveszélyesek is lehetnek.
| ||
Az elvi egyetértés ellenére a városvezetés most csütörtökön újra beterjeszti az egyszer már elbukott rendeletet, hiszen ahogy az alpolgármester fogalmaz, „már júliusban elmondtuk, hogy az első közgyűlésen újból napirendre vesszük a kérdést, miután 10 537 pécsi szerint probléma, hogy vannak, akik zavarják az embereket, és 10 705 pécsi támogatja a Fideszt abban, hogy érvényt szerezzen annak a szigorú rendeletnek, amelyet sajnálatos módon leszavazott az ellenzék és az ÖPE is”. A hajléktalankérdést ráadásul az újraválasztásán dolgozó Páva Zsolt polgármester is kampánytémává emelte, aki ötezer új munkahely teremtése mellett többek között a hajléktalanokkal szembeni szigort emelte ki választási programjában.
| Tiltás, közmunka, bírság Ha a rendeletet csütörtökön „megszavazza a képviselők többsége, tilos lesz bizonyos közterületeken életvitelszerűen tartózkodni a belvárosban és több külső városrészben is. Ez azt jelentené, hogy komoly szankciókkal – pénzbírság, elzárás, közmunkára ítélés – sújthatná a hatóságok azokat, akik magatartásukkal megzavarják a közrendet, veszélyeztetik a közbiztonságot, a közegészséget és a kulturális értékeket. A javaslat a tökrészegen óbégató, csoportosan padokon fetrengő, kéregető fedél nélküliekre éppúgy vonatkozna, mint bárki másra, aki megsérti ezeket a normákat. Páva Zsolt polgármester azt mondja, nem mehet egyetlen pécsi rovására sem, hogy egyesek az utcán magatartásukkal zavarják a többi embert, félelmet keltsenek bennük, zaklassák őket, vagy éppen a padra leheveredve egész álló nap elfoglalják a megpihenni vágyók helyét. Ezért októbertől mind a kéregetést, mind a néma koldulást betiltják a szűk városmagban a Rákóczi út–Lánc utca–Aradi vértanúk útja–Klimó utca–Kórház tér vonalán belül. Emellett azt is szabályozzák, hol tilos a közterületeket életvitelszerűen használni. Ezzel azokat az embereket szeretnék kiszűrni, akik padokon alszanak, küszöbön ücsörögnek naphosszat, az utcán tisztálkodnak vagy alszanak. Életvitelszerűen élni egyébként októbertől nemcsak a belvárosban lesz tilos, hanem az összes, a kulturális főváros programban felújított utcában, téren, parkban. Többek között így Uránváros és Kertváros központi részein, a Szilárd Leó parkban vagy éppen Megyerváros központjában, de a Berek sétányon, a Diána téren sem. Szintén érintett többek között a Köztársaság tér, a Rókus sétány, a Kórház tér, a Tettye, keleten a Szondi sétány, a Komját Aladár utca”. Forrás: www.pecsma.hu
|
A visszavágóra épp az önkormányzati kampány finisében, holnap, szeptember 25-én kerül sor, az ellenzék pedig egyelőre egységesen a rendelet ellen foglal állást, igaz, különböző okokból. Páva Zsolt legerősebb kihívója, a baloldali egységfront által támogatott független Cserfainé dr. Kovács Ágnes szerint a Fidesz a társadalom peremére szorult, kilátástalan élethelyzetben levő, érdekérvényesítő képesség nélküli csoportot használ fel rövid távú politikai céljaira, ami nem csupán embertelenség, hanem ostobaság is. Keresztes László Lóránt, a Lehet Más a Politika polgármesterjelöltje szerint pedig a téma választások előtt két héttel való újbóli napirendre tűzése „kisstílű, pitiáner megoldás”, ami egyértelműen nem a probléma megoldásáról szól.
A rendészeti, „erőszakszervezetekre” épülő megoldást mind a baloldal, mind az LMP polgármesterjelöltje elutasítja: Kovács Ágnes magát a hajléktalansághoz vezető szegénységet számolná fel munkahely-teremtési programja révén, ami igen derék vállalás, míg az LMP a civil szakértői szféra bevonásával hosszú távú stratégiát és cselekvési tervet készítene arra, hogy a hajléktalanok lehető legnagyobb részét képzések és munka révén újra integrálják a társadalomba. Papírformaszerűen a Jobbik keményebb megoldást preferálna, bár a párt pécsi szervezete szintén csak a hajléktalanok viszonylag jól körülhatárolható „renitens” csoportjával szemben lépne fel keményen: őket esetenként 72 órás eltiltással sújtanák, emellett pedig a hajléktalanok számára kötelezővé tennék a szociális ellátások igénybevételét.
A rendeletet váratlan átállásával megbuktató ÖPE elnöke és polgármesterjelöltje, Kővári János nem kívánt válaszolni arra a kérdésünkre, hogy megszavazzák-e az újra napirendre kerülő rendeletet, ám hangsúlyozta, hogy még nyáron a szakmai szervezetek közreműködésével kidolgoztak egy javaslatot, ami a bentlakásos pszichiátriai otthon létrehozása révén rendezné a kérdést. Kővári szerint minderre törvényi lehetőség is van, így a labda most az önkormányzatnál pattog.
Az ellenzék emellett abban is egységes, hogy a rendelet nyitott kaput dönget, hiszen a kirívó köztéri viselkedést (ivást, hangoskodást, kéregetést stb.) most is tiltja egy rendelet, így egy újabb meghozása helyett inkább annak kellene érvényt szerezni.
Az ellenzéki vélemények és szavazatok mindazonáltal irrelevánsak, hiszen a Fidesz–KDNP az ÖPE nélkül is képes a 28 tagú testületben biztosítani a minősített többséget 15 képviselője és Páva Zsolt polgármester révén. Ehhez már csak az kellene, hogy júniussal szemben a kormánypártok képviselői teljes erővel képviseljék magukat szeptember 25-én.
Azt ugyanakkor valószínűleg minden érintett tudja, hogy a rendelet megszavazása csak a városlakók és a turisták komfortérzetét növelné, magával a problémával nem kezdene semmit. Ez pedig túlnő a pár tucatnyi kezelhetetlen hajléktalanon, hiszen az elszegényedő alsó középosztályban egyre inkább nő a hajléktalansággal fenyegetettek száma, akiknek fedél ugyan van a feje felett, de minden egyéb hiányzik. Ez persze már nem elsősorban önkormányzati probléma.
| „Mindig lesznek az utcán emberek” Jellemző a hajléktalanprobléma marketingcélú, a közvéleménynek szóló kezelésére, hogy az ellátórendszert alig érintik. Ez a helyzet Budapest esetében is, ahol korábban nagy vitát váltott ki a hajléktalanok kitiltása, többek között az aluljárókból. A Támasz szakmai vezetője nem tud olyan felmérésekről és adatokról a szakmán belül, hogy mindettől megnőtt volna a hajléktalanellátást igénybe vevők száma, holott ésszerűen alkalmazva a szigornak akár lehet is helye a probléma kezelésében. Ilyen például az úgynevezett londoni módszer, ahol az antiszociális viselkedésért példás büntetés jár, ám mindenkinek megadják a választás lehetőségét: folytatja-e azt, és viseli a súlyos következményeket, vagy felhagy vele. A magyar rendszer ezzel, az alternatíva kínálásával adós. „Döntéshozóink néha esetleg megnézhetnék a működő külföldi példákat” – ironizál Hajdu Krisztián, aki úgy látja, hogy a mostani kurzusra jellemző kriminalizálás és a rendészeti megoldás erőltetése alábbhagy majd, amint látják, hogy az sokkal több problémát kreál, mint amennyit megold. A hajléktalanprobléma kapcsán egy alapigazság akad ugyanis: akkor is lesznek az utcán emberek, bármennyire jó rendszer is működjön, bármennyi pénzből. |
