Sárdobálás, négy évnyi nyomozás: így jár az, aki fideszes lábra lép

Kis-Magyarország

Díszpolgári címet fog kapni nyugdíjba vonulásakor – ígérte Makó vezetése 2014-ben Medgyesi Pálnak, a Makó-térségi Víziközmű Kft. vezetőjének. Aztán inkább feljelentést tett az önkormányzat a céggel szemben, hűtlen kezelés gyanújával. Két megyei rendőr-főkapitányság és az ügyészség is nyomozott, a vizsgálat nemrég lezárult. Nem találtak bűncselekményt.

„A közművállalat tíz éves adatait összesítve több mint egymilliárd forintot költöttek jutalmakra. A cégnél több esetben a kiszervezett feladatokat alvállalkozóként olyan cégek végezték el, amelyek tulajdonosai a szolgáltató munkavállalói vagy a vezetők rokonai voltak”. A fideszes Farkas Éva Erzsébet polgármester vezette önkormányzat 2015-ben tapasztalta ezt, amikor átvilágíttatta a céget.

Az adatokból arra következtetett a városvezetés, hogy törvénysértés történt, tehát kötelessége feljelentést tenni.

Forró krumpli

A makói városvezetés 2015. május 25-én tett följelentést a kft.-nél tapasztaltak miatt, ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. A képviselő-testületi ülésen - ahol egyébként jelen volt, de hiába kért, nem kapott szót Medgyesi Pál - elhangzott, a cég „szocialista pénzszivattyúként működött.”

A makói vízmű bejárata

A makói vízmű bejárata

Fotó: mcsipos.hu

Különös eljárás zajlott, mert eleinte az ügyészség különböző szintű szervezetei továbbították egymás között a feljelentést, majd megkapta a feladatot a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Ez a szervezet kihallgatta a dolgozókat, vizsgálta a dokumentumokat, biztosan azokat is, amelyeket Farkas Éva Erzsébet polgármester 2015-ben, sajtófotók tanúsága szerint magához vett és elvitt a cég székházából – ezt furcsállták is, akik ismerik a gazdasági társaságokról szóló törvényt.

A vizsgálat nem talált bűncselekményre utaló jelet. A nyomozás határidejét azonban mindig meghosszabbították, négy év alatt tizenegy alkalommal. Utóbb a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság elfogultságra hivatkozva visszaadta a feladatot, az Országos Rendőr-főkapitányság pedig a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot bízta meg a nyomozással.

Az eredmény ugyanaz: előbb 2017-ben a nyomozó ügyészség szüntette meg az eljárást, a végelszámoló panasza nyomán azonban tovább keresték a bűnt. Idén áprilisban aztán jogerősen megszüntették az eljárást, amelynek eredménye: nem történt bűncselekmény.

A polgármester nem tágít

Medgyesi Pál várta, hogy egyszer ő is kap idézést kihallgatásra. Ez nem történt meg a négy év alatt.

Amikor a vízműügy DK-s Török Miklós önkormányzati képviselő kérdése nyomán szóba került a makói képviselő-testület idei, április 24-i ülésén, Farkas Éva Erzsébet polgármester – a jegyzőkönyv tanúsága szerint – azt mondta, „az ügyészségnél még folyamatban van a nyomozás”, Czirbus Gábor alpolgármester pedig arról beszélt, „lehet, hogy törvényileg teljesen rendben találta a bíróság” a cég ügyeit, de az erkölcsi felelősség nem az övék, hanem a cégvezetésé, a sok százmillió kifizetése miatt. Ő is azt mondta, hogy „jelen pillanatban még most is ügyészségi vizsgálat folyik”.

Üléseznek a makói képviselők

Üléseznek a makói képviselők

 

Ám májusban feltett kérdésünkre – a jogerősen lezárult nyomozástól függetlenül esetleg zajlik-e más eljárás – azt felelte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség csoportvezető ügyésze, szóvivője, hogy „Az ügyészség más eljárás keretében nem vizsgálja az ügyet.”

„Az a tény, hogy a vizsgálat során nem találtak bűncselekményt, a város szerint „nem jelenti azt, hogy erkölcsi és morális felelősség nem terheli az érintetteket” – érvelt a kérdésünkre küldött közleményében az önkormányzat.

Valakinek a lábára léptek

A vízműtörténet háttere, hogy húsz éven át Makó polgármestere a szocialista Buzás Péter volt, akit 2014-ben váltott az őt legyőző Farkas Éva Erzsébet. Ha az eljárás végén a bíróság kimondta volna, hogy törvénysértően sokat keresett a vízmű vezetője, Buzással együtt tizenhat másik polgármester felelőssége is felvetődik, hiszen ők döntöttek Medgyesi pénzéről.

A hivatali idejének utolsó ciklusában, Medgyesi Pállal együtt komoly tervei voltak a vízműcéggel. Makó térsége 2013-ban Szentessel, Mórahalommal, Sándorfalvával és Kistelekkel közös vízszolgáltató céget akart alapítani. Az akkor érvénybe lépett új víziközműtörvény szerint a korábbi, városi vízszolgáltatók nem működhettek tovább, így, az öt térségi vízműcég egyesülve azonban elegendő fogyasztót látott volna el ahhoz, hogy a törvénynek megfeleljen.

A polgármesterek 2013. április 4-én álltak nyilvánosság elé az új közös cég társasági szerződésével. Ám néhány nappal később Sándorfalva és Kistelek jelezte: bocsánat, de mégsem vesz részt az együttműködésben. A makói, szentesi, mórhalmi cégnek viszont nem volt elég fogyasztója a törvényben rögzített létszámhoz.

A közös cég megbukott, és mind az öt járásban a Békés megyéből indult, naggyá vált Alföldvíz Zrt.-hez került a vízszolgáltatás, ahogy – ezt már az újságíró teszi hozzá – a dolgok természete megkívánta.

Azóta sok víz lefolyt a csatornákon. Nemrég az Alföldvíz Zrt. a dolgozói tüntettek bérük miatt Budapesten a Karmelita kolostornál. Idén júniusban arról számolt be a Narancs.hu, hogy az ország negyedik legnagyobb, 1200 embert foglalkoztató víziközmű-szolgáltatója fizetésképtelenné válhat.

Összeomlás szélén a négy megyét ellátó vízszolgáltató

„Háromszor írtunk Orbán Viktornak levelet, jelezve, hogy a hazai víziközmű-rendszerben óriásiak a problémák. Cégünk a fizetésképtelenség határán van, ezért negyedjére nem postán keresztül küldünk levelet a kormányfőnek, hanem felmegyünk hozzá a várba, és ott próbáljuk meg átadni" - mondta a Narancs.hu-nak Miskéri László, az Alföldvíz szakszervezeti titkára.

Nem szégyelli, dolgozott keményen

„Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen” – mondta az egykori fizetését firtató kérdésünkre Medgyesi Pál. Azt mondja a most 73 éves mérnök, hogy ő és a cég sem követett el semmi törvénybe, vagy a jó erkölcsbe ütköző tettet. Munkáját 1994-től évente kétszer értékelte 17 önkormányzat képviselő-testülete, és nem voltak elégedetlenek vele.

Hosszú karrier

Medgyesi huszonöt évesen, 1967-ben, egy két ember halálát követelő üzemi baleset után nevezte ki Makóra vezetőnek a megyei vízművállalat igazgatója, hogy tegyen rendet a vállalatnál. A városban és országszerte akkoriban épült ki a vezetékes vízszolgáltatás, ez a munka elsőként Makó járásban fejeződött be, 1969-ben. A vízműhöz tartozó fürdőben gyógyrészleg létesült, termálvize gyógyvíz minősítést, a Marosról hozott, kezelésekre használt iszap gyógyiszap minősítést kapott.

Medgyesi Pál közben három mérnöki diplomát szerzett, a rendszerváltás előtt tanácstestületi tag is lett, később a megyei mérnöki kamara alapítója, tiszteletbeli elnöke. 1994-ben – amikor épp az volt a trend, hogy a nagy állami szolgáltató cégeket szét kell szedni – az ő javaslatára alapították a Makó térségi önkormányzatok a közös Makó-térségi Víziközmű kft.-t, 5 millió forintos tőkével. Mindez azt is mutatja, Medgyesi elismert tagja volt a helyi közösségnek, a 2014-es Fidesz győzelmét hozó önkormányzati választást megelőzően nem sok kritika érte.

Szerinte a cég tizenkilenc éven át spórolt a béren is a tulajdonosoknak, úgy, hogy családbarát munkahely címet kapott, és a béreket mindig az üzemi tanáccsal és a szakszervezettel közösen állapította meg. Medgyesi minderről tájékoztatta az önkormányzatot.

„A városvezetés akár menet közben is változtathatott volna a koncepcióján, miután látta, hogy a nyomozó hatóságok nem asszisztáltak hozzá, de ragaszkodik hozzá, máig” – mondja Medgyesi.

Ami szabad Jupiternek...

A történetben szerepel egy hatodik város is: Hódmezővásárhely, amelynek polgármestere akkor az azóta elhunyt Almási István, országgyűlési képviselője pedig a korábbi polgármester, Lázár János volt – aki 2014-től, a választókerületek átrajzolása nyomán már Makó térségét is képviseli a parlamentben.

Hódmezővásárhely önkormányzati tulajdonú víziközmű-szolgáltatója, a Zsigmondy Béla Zrt. 2013-ban több mint 4 milliárd forint tartozással terhelt cég volt. Ezt az adósságot – amely korábbi kötvénykibocsátásból adódott – a vásárhelyi, mindszenti, székkutasi önkormányzatnak kellett rendeznie, az Erste Bankkal, utóbb a Magyar Követeléskezelő Zrt.-vel.Hódmezővásárhelyt is meghívta a föntebb említett öt város a vízszolgáltatói együttműködésbe, de más utat választott.

A Zsigmondy Béla Zrt. önállóan kért működési engedélyt, az illetékes hivatal elutasította a kérést, emiatt közérdekű szolgáltatót kellett kijelölni a településen, amely az Alföldvíz Zrt. lett. A Zsigmondy Béla Zrt. ellen fölszámolási eljárás indult. Hódmezővásárhely a Szegedi Ítélőtábla előtt, üzleti titokként kezelt megállapodásban rögzítette a tartozás visszafizetésének módját. Az akkori egyezség szerint Hódmezővásárhely önkormányzata 2030-ig részletekben 4 milliárd 250 millió forintot fizet.

A Makó-térségi Víziközmű Kft. egyébként nem adósságot hagyott a tulajdonosaira. A végelszámolás megkezdése előtt, a 2014-es évben a korrigált záró mérleg szerint megközelítőleg 500 millió forint vagyona volt készpénz, ingatlan, gépek és követelés formájában. A cég húsz év alatt megszázszorozta vagyonát. Mindvégig nyereséges maradt, hazai és nemzetközi szakmai díjakat kapott, ahogy a vezetője is. Aztán azért kellett megszűnnie, mert az új víziközmű-törvény értelmében nem működhetett tovább.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”