Sem mentőt, sem orvost nem hívott, majd meghalt a fulladozó barátja

  • B. T.
  • 2020. április 17.

Kis-Magyarország

Vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki nem hívott segítséget fulladozó, majd a rosszulléte után elhunyt barátjához.

A vádirat szerint a sértett és a vádlott baráti viszonyban álltak és éppen együtt töltötték az időt, amikor a sértett fulladozni majd rázkódni kezdett. Ezt a barátja észlelte, ahogyan azt is, hogy az ágyra dőlt sértett szeme felakadt és szájából valamint orrából is habos folyadék folyik.

A szerencsétlenül járt férfi a rosszullét után nem sokkal a helyszínen meghalt. Az eljárás során az ugyan nem volt megállapítható, hogy időben érkező szakszerű segítség megmenthette volna a férfi életét, de meg lehetett állapítani, hogy a vádlott sem orvost sem mentőt nem hívott a helyszínre és maga sem próbált meg – tőle elvárható – segítséget nyújtani az adott helyzetben barátjának.

Az ügyben segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Nagykátai Járási Ügyészség.

Itt a friss Narancs!

Messzelátó Török Gábor-interjúval. És mi minden van még a lapban? Rendben van-e, hogy hazaküldik idős, súlyos beteg hozzátartozóinkat a kórházakból? Mi maradt a betegek jogaiból a járványkrízisben? Mit tanácsol a jogász? A cikk szerzője Gaal Ilona, a Hospice Alapítvány munkatársa. A helyzet magaslatán van-e a miniszterelnök a gazdasági válság menedzselésében?

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.