Vádat emelt az ügyészség Boldog István ellen

Kis-Magyarország

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt hétfőn nyújtott be vádiratot Boldog István és nyolc társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.

 

A NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóságán indult, majd a Központi Nyomozó Főügyészségre áttett ügyben az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, majd az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Boldog Istvánt, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

A vádirat szerint a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is. Mindezekért a vállalkozóktól jogtalan anyagi előnyt kértek és tőlük 2019 májusában 20 millió forintot kaptak - közöle honlapján az ügyészség. Az ügy fejleményeiről a Narancs.hu többször beszámolt.

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben kilenc személy ellen emelt vádat, akik közül Boldog István és Fehér Petra közszereplő.

Boldog István a második fideszes országgyűlési képviselő, aki ellen ebben a parlamenti ciklusban emeltek vádat. Simonka György dél-békési kormánypárti képviselő ellen bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt 2019. augusztus 21-én emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. Büntetőpere, ahogy többször beszámolt a Narancs.hu jelenleg is folyik a Fővárosi Törvényszéken. 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.