Változtatási tilalommal akadályozza az önkormányzat Vácon, hogy munkásszálló épülhessen a Samsung vendégmunkásainak

Kis-Magyarország

Miután lapunk megírta, hogy a város déli részén található egykori leányszálló tulajdonosa munkásszállót akar kialakítani az ingatlanból, az önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el. Így egy darabig nem épülhet szálló a gödi Samsung SDI akkumulátorgyár vendégmunkásai számára sem. 

Vác Város Önkormányzata változtatási tilalmat rendelt el a kisváros déli részén (Alsóvároson) található Vám utcára vonatkozóan. Ahogy arról lapunk beszámolt, felmerült, hogy a területen munkásszállót alakíthatnának ki akár a gödi Samsung SDI akkumulátorgyár vendégmunkásai számára.  

Az alsóvárosi Vám utcával sokat foglalkoztunk augusztusban. Mint kiderült ugyanis, az egykori legendás Forte filmgyár területén működő étteremben koreai vendégmunkások étkeztetése kezdődött meg. Ezzel egyidejűleg azt is kiderítettük, hogy az étteremtől pár száz méterre található, jelenleg már nem működő, lepukkant leányszállást a tulajdonosa munkásszállónak alakította volna át, ha ehhez megkapja a szükséges engedélyeket az önkormányzattól. 

 
Az egykori leányszálló
Fotó: A szerző felvétele

Herczeg Norbert tulajdonos azt mondta lapuknak, a városvezetésnek kivitelezhetetlen elvárásai voltak, például mélygarázst szerettek volna. Mint fogalmazott, olyan épület lett volna az önkormányzat elképzelése szerint, mint egy luxusszálloda a Balaton partján. 

Ugyanakkor beszélgetésünk egy pontján odaszúrta, hogy nem tudja, lesz-e itt munkásszálló a későbbiekben, talán a 2024-ben rendezett önkormányzati választás után újra próbálkoznak.  

Ezzel nyilván arra utalt, hogy amennyiben az akkumulátorgyártást eröltető kormánypárti kurzus kerül hatalomra Vácon, úgy még egy kört futnak az engedélyezést illetően. 

Megérkeztek

Nem túlzás azt állítani, hogy a vendégmunkások lehetséges érkezése felkorbácsolta a váci közhangulatot. A helyi televízió, az ESTV is forgatott a témában, illetve az önkormányzat is beszámolt a fejleményekről. Eközben nagy változás nem történt a Vám utcában, habár a Forte étterem kerítésére felhúztak egy molinót, amin az étkezdét üzemeltető cég neve olvasható, és a bal felső sarokban feltüntették a Samsung SDI-t is. 

 
A Forte étterem kerítésére kitűzött molinó 
Fotó: A szerző felvétele

Megkerestük a koreaiak által üzemeltetett Mindeulle Kft.-t, viszont cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Értesüléseink szerint az étteremben napi szinten megfordulnak ázsiaiak, kisbuszokat is gyakran látnak erre, viszont a forgalom nem növekedett meg jelentősen, és a koreaiak jelenléte nem okoz különösebb fennforgást. 

A fideszesek nem támogatták a tilalmat

A témára a Jobbik is rárepült. Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő ellátogatott Vácra, ahol Fehér Zsolt városi képviselővel közös sajtótájékoztatót tartott. Z. Kárpát szerint nem távol-keleti vendégmunkásokkal, hanem azzal a több százezer magyar állampolgárral kell pótolni a keletkező munkaerőhiányt, akik valami oknál fogva nem dolgoznak. 

Vác Város Önkormányzata is lépett: múlt héten szavazta meg a képviselő-testület, hogy a Vám utca páratlan oldalán (vagyis az egykori gyárterületeken) ideiglenes változtatási tilalom lépjen életbe. 

„A rendelet értelmében a területen a változtatási tilalom hatálya idején telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani, illetve más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani tilos”

– fogalmazott közleményében az önkormányzat. Jelenleg tehát nincs lehetőség arra, hogy itt munkásszállót alakítsanak ki. 

Az önkormányzat emlékeztetett, a korábban leányszállóként működő épület tulajdonosa munkásszálló kialakítását indította el, és a „médiában megjelent” – vagyis a lapunknak adott nyilatkozata – szerint ebben akadályozza őt a jelenlegi városvezetést, „ám a jövő évi választásokat követően egy esetleges politikai váltás után akár gödi Samsung gyárban dolgozó külföldi vendégmunkások számára is megépítené a mnukásszállást”. A tilalmat csak az Összefogás frakció tagjai szavazták meg, a kormánypárti képviselők nem támogatták. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.