Veszprémi cég indít autóbuszjáratokat Hódmezővásárhelyen

  • narancs.hu
  • 2024. július 25.

Kis-Magyarország

Márki-Zay szerint Lázárnak is köze lehet a dologhoz, de nem bánják, mert ez a vállalat adta a legolcsóbb ajánlatot.

Veszprémi vállalat, az 1991-ben alapított Balaton Busz nyerte el Hódmezővásárhelyen a városi közösségi közlekedésre kiírt pályázatot, augusztus elsejétől, tehát a jövő héttől már ez a cég szolgáltat a dél-alföldi városban. 

Hódpress önkormányzati portál írása szerint Márki-Zay Péter polgármester azt nyilatkozta, hogy a Balaton Busz 475 Ft/km-es nettó árával a jelenleg szolgáltató helyi vállalkozás, a Jovány Busz alá ígért 7 forinttal, és ilyen a verseny, aki a legjobb ajánlatot adja, az nyer.

Hódmezővásárhelyen a helyi tömegközlekedést ingyen lehet igénybe venni a képviselő-testület döntése alapján. Korábban a városnak elszámolási vitája volt a Volánbusszal, az állami cég azt állította, még érvényes szerződése volt az önkormányzattal a helyi tömegközlekedésre, és járatta is a buszait, jellemzően üresen, hiszen közlekedtek a Jovány Busz járművei is, amelyeken ingyen lehetett utazni. A Kúria februárban kimondta: nem volt érvényes szerződés a város és a Volánbusz között, és nincs jogalapja az állami cég 300 millió forintos követelésének.

A mostani pályázat eredményéről azt is elmondta Márki-Zay, hogy mivel a veszprémi cég egyik partnere a Volánbusznak, meglehet, nem teljesen véletlen, hogy Hódmezővásárhelyen pályázott, ebben Lázár János építési és közlekedési miniszter keze is benne lehet. Mégis, a polgármester örül annak, hogy ilyen kedvező ajánlatot adott a Balaton Busz a szolgáltatás ellátására. 

Az eddigi szolgáltató, a Jovány Busz nem támadta meg az eljárást, bár az a véleménye, hogy a győztes ajánlat nem felelt meg mindenben a kiírásnak.

Az önkormányzati választáson Márki-Zay Péter polgármesterrel együtt az egyéni képviselői körzetekben is a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjei győztek. Az ötös körzetben a Fidesz városi elnökét, Szél Istvánt győzte le az MMM jelöltje, Jovány Gyula, aki az eddigi buszos szolgáltató cég tulajdonosának fia.   

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.