A könyv egy hosszú közös munka állomása.
Valamikor 2011-ben egy rádióinterjúban Grecsó Krisztián arról beszélt, milyen nagy szüksége lenne az irodalomnak és különösen a fiataloknak a magánmecenatúrára, s hogy mennyire működésképtelen ez Magyarországon, mennyire nincsenek szponzorok. Békés Zoltán, a MrSale Öltönyüzlet vezetője pedig történetesen hallotta az interjút, és meghallotta, amiről Krisztián beszélt. Felkereste Grecsót, aki pedig a JAK-hoz irányította. Aztán 2012-ben adták át először a fiatal prózaírók számára létrehozott JAKkendő-díjat – a nevet Szegő János adta a kezdeményezésnek –, ami végül az öltönyüzlet és a József Attila Kör együttműködésének első állomása lett. A nyertes pályázó 200 ezer forint pénzjutalomban részesül, pályamunkáját pedig kiadják a JAK-füzetek sorozatában. De nem ez az egyetlen projekt, ami az utóbbi időkben nem jött volna létre MrSale pártfogása nélkül: az idei JAK-tábort is jelentős összeggel támogatta, ami páratlan előrelépés volt a rendezvény életében. Ekkor megállapodás született arról, hogy a JAK is megpróbál a maga módján valamit viszonozni a sok támogatásért cserébe. Előbb a fotósorozat ötlete jött a Suit Up Day alkalmából, aztán ahogy készültek a képek, kitaláltuk, hogy ezeknek egy rendhagyó könyvben lenne méltó helyük, ha már a JAK-ról van szó. Ez lett az Írók öltönyben antológia.
| ||
A JAK – történetében először – most kapott nem csak állami támogatást.
Nem gondolom, hogy az állami támogatás az ördögtől való lenne, hiszem, hogy erre is szükség van. Ugyanakkor ebben a feladatban hatalmas részt tudnak átvállalni a gazdasági élet más szereplői is, s ezt jobb, ha minél többekben tudatosodik. Továbbá fontosnak gondolom, hogy egy-egy szervezet legalább projektek szintjén fel tudja mutatni, miként igyekezett valamit önerőből vagy egyéb támogatásokból megvalósítani. Ez a szervezetek autonómiája és profilja miatt egyaránt szükségesnek gondolom. De ne legyenek túlzott elvárásaink, lássuk be, hogy ez egy lassú folyamat, mert a mecenatúra rendszer az irodalom esetében nem működik magától értetődően, és vegyük észre, hogy baromi nehéz ilyen lépéseket tenni, és nagy büszkeség, öröm, ha sikerül.
| ||
Hogyan reagáltak az írók a felkérésre? Én – egyetlen nőként – nagyon nevettem…
Azokat az írókat, költőket, irodalmárokat kerestük fel, akik régebben vagy mostanában, de nagy lelkesedéssel és odaadással, sok önkéntes munkát végeztek az irodalomban, különösen a JAK-ban. Összességében elmondhatom, hogy bár a részvételért egy ingen és egy nyakkendőn kívül honoráriumot nem kaptak a szereplők, hihetetlen gyorsasággal záporoztak vissza a levelek: „Természetesen.” Voltak persze kivételek, így páran elfogadták a felkérést, majd egyáltalán nem válaszoltak a további levelekre, illetve volt, aki alapból bénának vagy cikinek érezte a projektet, nem akart semmiféle üzletnek reklámarca lenni. Bár lényegében azt hiszem, ebben a kezdeményezésben ez nem ennyire direkten nyilvánult volna meg, természetesen elfogadható egy ilyen álláspont is. Én tehát maradnék az örömnél, hogy bár 15 résztvevőt szerettünk volna, egészen pontosan 20-an tudtak bekerülni az antológiába.
| ||
Miért éppen Bach Mátét kértétek fel fotósnak?
A fotós kérdése elsődleges volt, és voltaképp öt perc alatt el is döntöttük, hogy őt fogjuk felkérni. Máté munkáit a Vagány históriák vagy a Pesti nő sorozatból sokan ismerhetik, de mostanában a Facebookon elindított Fénypecázás-darabok is lenyűgözőek. A képei nemcsak egyediek, de humorosak és figyelmesek is. Máté nem tolakodó fotós, hanem olyan, aki hátralép kettőt, hogy a fotózott személy egy picit előrébb jusson. És biztatja, beszélget vele, megismeri őt. Nem gondolom, hogy a szövegeiből megismerhető egy író, költő, azt viszont igen, hogy a műveiben benne van valami sajátos a lényegéből, a személyiségének egyes vetületeiből. Máté ezt is ismeri, hiszen olvassa a kortárs szerzőket. A kész munkákról pedig egyértelműen látszik, hogy a szerzőt és szövegét is sikerült egyszerre megörökíteni. Ez, úgy hiszem, nagy és ritka tehetségre vall.
Hogy álltak össze a szövegek?
A szövegeket Gaborják Ádámmal együtt, a szerzők megkérdezésével, ötleteik, javaslataik figyelembe vételével választottuk ki. Bartók Imre, Gábor Tamás Indiana, Hartay Csaba és Kassai Zsigmond írásai például ebben a kiadványban jelentek meg először. A kötetben egyébként domináns motívum az utazás. Több szinten, sokféle térben és különböző járműveken is utazhatunk. De persze nem pusztán fotóalbumról van szó, a szövegek is utaztatnak: Ádámmal 48 óra történeteit láttuk meg bennük, felemelkedéssel és bukással, reményvesztettséggel és bolyongással, szerelemmel és halállal. Nem könnyű kirándulás, de megéri.
| ||
Mik voltak a munka legizgalmasabb pontjai?
Az legelső „izgalmas” pillanat az volt, amikor szembesültünk a könyv maszkulin voltával, ami nyilvánvalóan nem nagyon lehetett másképp, hiszen egy öltönyös kiadványról beszélünk. Nagyon megijedtem ettől. Persze megpróbáltuk ezt egy picit ellensúlyozni, például felkértünk téged. De nem akarom elviccelni, ez komoly probléma, és ezt a nehézséget tényleg nem sikerült áthidalni, szóval addig is inkább reménykedünk, hogy egyszer jön majd egy női ruhákat gyártó cég is… És persze minden pillanat izgalmas volt, ahol pontosnak kellett lenni, ahonnan nem lehetett késni. Azt hiszem, ez ment a legnehezebben mindenkinek, és ez az a pont, ahol voltaképp nem is egészen értem, hogy készültünk el mégis.
Közelebb hozhatja-e az írókat egy-egy ilyen projekt az olvasókhoz?
Szerintem minden jól sikerült ötlet és projekt eredménye, hogy többen felfigyelnek a szövegekre, alkotókra is. Úgy hiszem, hogy mostanában szerencsére számtalan olyan kezdeményezés és jelenség van, ami rámutat, az írók, költők nem valami világtól elzárt egyedei az emberiségnek. Hogy egy népszerű témát említsek: ilyen a slam poetry mozgalom. De ilyenek látom az InstaVerset vagy a Búspoéták projektjét is. Ez utóbbi egy fiatal költő, Borda Réka ötletes és humoros rajzaira épül: kortárs és klasszikus költők portréit foglalja magába. Kabai Lóránt és Parti Nagy Lajos már pólón is kapható. A Kele Dóri által gondozott InstaVers sikeréhez vélhetően az is hozzájárult, hogy egy adott médium rendszerére, gondolkodásmódjára igazította irodalomnépszerűsítő kampányát, kreatívan tudta használni tehát a médium sajátosságait. S ami a legfontosabb, ezek a kezdeményezések leginkább a fiatalokat tudják sikerrel megszólítani. Persze az, hogy egy-egy író mennyire vállal irodalmon kívüli szerepet, egyéni preferenciák kérdése is. Jobb, ha minden szerző maga eldönti, mit tenne meg azért, hogy szövegeit, üzeneteit többen elolvassák. Én preferálom, ha többoldalú, színes egy író, költő nyilvános szereplése.
