Száz híres/96. George Sand

KOmplett

„Hűtlenségeimben mindig valami végzetszerűségnek engedelmeskedtem, amely az eszmény felé vonzott: ez az ösztönzés arra késztetett, hogy a gyarlót hagyjam el a tökéletest megközelítőnek tetsző kedvéért.”

„Szegény, szegény George Sand a parti homokban” – írtuk egykor Kiss Noémivel. Egy neves budapesti fürdőben tartottak rendhagyó irodalmi felolvasásokat (lehetett ez már vagy tizenakárhány éve is), csak nőknek, és mi úgy gondoltuk, ha már a közönség és mi magunk is fürdőruhában (merészebbek anélkül) élvezik a programot, mi sem szimplán a műveinket prezentáljuk. Írtunk hát egy miniszíndarabot írónőkről, akiket egy közös strandolásra képzeltünk össze.

false

Volt, akinél akadtak vízpartra utaló momentumok, ott könnyebb dolgunk volt: természetszerűen kapcsoltuk a pancsolást az élettel és a művel. Némelyik szerzőnél a név már maga hozta a képet, így George is. A fekete hajú, „szfinxszemű” asszony mindkettőnk fantáziáját alaposan megmozgatta. Persze az íróról a kép már bemerevedett: férfiruha, félhosszúra vágott haj, szivar. Mellette a gyötrődő Chopin, és még ki tudja hány szerető. Feminizmus és kommunizmus, levelezés Flaubert-rel, barátságok és szerelmek hálója. A soknál is több regény és novella valahol a kép hátterében van, kissé elmázolva, már-már lényegtelenül.

Persze mindent megtett, hogy az életrajz kissé lekenje a lényeget. A kegyelmi állapotot hajszolta egész életében, és a szerelem mint mozgatóerő minden másnál erősebbnek mutatkozott. „Egész lényünkkel kell szeretni vagy bármi áron teljes tisztaságban élni. A házasságban a testi együttlétet hajlandóság nélkül eltűrő nő rab, szenvtelensége némiképp a prostituáltak közönyére és eltompultságára hasonlít. A szerelem nélküli házasság hites prostitúció” – szögezi le abban a korban, amikor az érzelmek nélküli kapcsokban a közvélemény semmi kivetnivalót nem talált. Már gyerekkorában végletek között találta magát, zárdában is nevelkedett, édesanyja pedig ugyancsak szabados életű volt. Még házas, mikor Párizsba megy 19 éves szeretőjével, Sandeau-val, akivel később közös álnév alatt is publikálnak. Kikel a korabeli szemlélet ellen, amit még irodalmi pártfogoltja is hangsúlyoz, miszerint a nők gyerekeket szüljenek inkább, ne irodalmi műveket. (Ismerős, nem?) Párizsba már egy kisregénnyel érkezik, az írás alapvető szenvedélye egész életében.

Az életmű színvonala ugyancsak egyenetlen, de ez talán a mennyiségből is eredeztethető. Sand nagyon könnyen és gyorsan írt, egy regénnyel akár egy hét alatt végzett.  Az Indiana című, 1832-ben megjelenő – és szintén rekordgyorsasággal megírt – regényében megvalósítja önkéntelenül is saját forradalmát: a nő lehetőségeiről ír a kisszerűség légkörében. Eszméje szerint egyenlő a nő és a férfi, romantikus hősnői is ebben a szellemben élnek és halnak. Az Egy utazó levelei azért is izgalmas, mert bár ez nem regény – naplók, levelek, feljegyzések összessége novellisztikus betétekkel –, de benne viszonylag teljes képet kapuk az író gondolkodásáról. (Érdemes utánaolvasni szenvedélyes viszonyainak, a héjanásznak Musset-vel, vagy a különös, végzetes, már-már anyai kapcsolatának Chopinnel, akinek eleinte nem is tetszett George. „Milyen ellenszenves nő! Valóban asszony volna? Kételkedem” – mondta Chopin állítólag.)

Sand rendkívül sokoldalú tehetség volt, foglalkozott a népzenével, írt cikkeket és bábozott is, hosszú évtizedeken át. Korának legjobban felszerelt bábszínpada volt az övé birtokán, Nohant-ban, ahol egyszerre volt író, rendező, bábmozgató és színész. Szegény George Sand – ismétlem, ahogy visszhangzott bennünk, holott nem volt ő sajnálatra méltó semmiképp sem, hiába tépázta meg az élet, és hiába élt át annyi borzalmat és árulást, a saját lányáét, Solange-ét is beleértve.

Öregkorában – ahogy ő maga is írja, és ahogy róla megjegyzik – valami végtelen derű áradt belőle. Talán nem is a megbékélésé – hanem annak a nőnek a méltóságteljes nyugalma, aki mindent megpróbált és mindent átélt, amit próbálni és élnie kellett. Egy olyan emberé, kinek a számára hamar kiderült, hogy eszményeivel lehetetlen összehangolnia a valóságot, de mégsem kompromisszumot kötött, hanem saját világot teremtett inkább. A végén a kárörvendők, a magányos öregkorát megjósolók szemébe tudott nevetni: nem maradt magányos idős éveire, liezonjaiból, nagy szerelmeiből barátok váltak, akik végig kitartottak mellette.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.