Száz híres/96. George Sand

KOmplett

„Hűtlenségeimben mindig valami végzetszerűségnek engedelmeskedtem, amely az eszmény felé vonzott: ez az ösztönzés arra késztetett, hogy a gyarlót hagyjam el a tökéletest megközelítőnek tetsző kedvéért.”

„Szegény, szegény George Sand a parti homokban” – írtuk egykor Kiss Noémivel. Egy neves budapesti fürdőben tartottak rendhagyó irodalmi felolvasásokat (lehetett ez már vagy tizenakárhány éve is), csak nőknek, és mi úgy gondoltuk, ha már a közönség és mi magunk is fürdőruhában (merészebbek anélkül) élvezik a programot, mi sem szimplán a műveinket prezentáljuk. Írtunk hát egy miniszíndarabot írónőkről, akiket egy közös strandolásra képzeltünk össze.

false

Volt, akinél akadtak vízpartra utaló momentumok, ott könnyebb dolgunk volt: természetszerűen kapcsoltuk a pancsolást az élettel és a művel. Némelyik szerzőnél a név már maga hozta a képet, így George is. A fekete hajú, „szfinxszemű” asszony mindkettőnk fantáziáját alaposan megmozgatta. Persze az íróról a kép már bemerevedett: férfiruha, félhosszúra vágott haj, szivar. Mellette a gyötrődő Chopin, és még ki tudja hány szerető. Feminizmus és kommunizmus, levelezés Flaubert-rel, barátságok és szerelmek hálója. A soknál is több regény és novella valahol a kép hátterében van, kissé elmázolva, már-már lényegtelenül.

Persze mindent megtett, hogy az életrajz kissé lekenje a lényeget. A kegyelmi állapotot hajszolta egész életében, és a szerelem mint mozgatóerő minden másnál erősebbnek mutatkozott. „Egész lényünkkel kell szeretni vagy bármi áron teljes tisztaságban élni. A házasságban a testi együttlétet hajlandóság nélkül eltűrő nő rab, szenvtelensége némiképp a prostituáltak közönyére és eltompultságára hasonlít. A szerelem nélküli házasság hites prostitúció” – szögezi le abban a korban, amikor az érzelmek nélküli kapcsokban a közvélemény semmi kivetnivalót nem talált. Már gyerekkorában végletek között találta magát, zárdában is nevelkedett, édesanyja pedig ugyancsak szabados életű volt. Még házas, mikor Párizsba megy 19 éves szeretőjével, Sandeau-val, akivel később közös álnév alatt is publikálnak. Kikel a korabeli szemlélet ellen, amit még irodalmi pártfogoltja is hangsúlyoz, miszerint a nők gyerekeket szüljenek inkább, ne irodalmi műveket. (Ismerős, nem?) Párizsba már egy kisregénnyel érkezik, az írás alapvető szenvedélye egész életében.

Az életmű színvonala ugyancsak egyenetlen, de ez talán a mennyiségből is eredeztethető. Sand nagyon könnyen és gyorsan írt, egy regénnyel akár egy hét alatt végzett.  Az Indiana című, 1832-ben megjelenő – és szintén rekordgyorsasággal megírt – regényében megvalósítja önkéntelenül is saját forradalmát: a nő lehetőségeiről ír a kisszerűség légkörében. Eszméje szerint egyenlő a nő és a férfi, romantikus hősnői is ebben a szellemben élnek és halnak. Az Egy utazó levelei azért is izgalmas, mert bár ez nem regény – naplók, levelek, feljegyzések összessége novellisztikus betétekkel –, de benne viszonylag teljes képet kapuk az író gondolkodásáról. (Érdemes utánaolvasni szenvedélyes viszonyainak, a héjanásznak Musset-vel, vagy a különös, végzetes, már-már anyai kapcsolatának Chopinnel, akinek eleinte nem is tetszett George. „Milyen ellenszenves nő! Valóban asszony volna? Kételkedem” – mondta Chopin állítólag.)

Sand rendkívül sokoldalú tehetség volt, foglalkozott a népzenével, írt cikkeket és bábozott is, hosszú évtizedeken át. Korának legjobban felszerelt bábszínpada volt az övé birtokán, Nohant-ban, ahol egyszerre volt író, rendező, bábmozgató és színész. Szegény George Sand – ismétlem, ahogy visszhangzott bennünk, holott nem volt ő sajnálatra méltó semmiképp sem, hiába tépázta meg az élet, és hiába élt át annyi borzalmat és árulást, a saját lányáét, Solange-ét is beleértve.

Öregkorában – ahogy ő maga is írja, és ahogy róla megjegyzik – valami végtelen derű áradt belőle. Talán nem is a megbékélésé – hanem annak a nőnek a méltóságteljes nyugalma, aki mindent megpróbált és mindent átélt, amit próbálni és élnie kellett. Egy olyan emberé, kinek a számára hamar kiderült, hogy eszményeivel lehetetlen összehangolnia a valóságot, de mégsem kompromisszumot kötött, hanem saját világot teremtett inkább. A végén a kárörvendők, a magányos öregkorát megjósolók szemébe tudott nevetni: nem maradt magányos idős éveire, liezonjaiból, nagy szerelmeiből barátok váltak, akik végig kitartottak mellette.

Figyelmébe ajánljuk

Pénzbírságot kért ellenfelére a fideszes polgármester - kis magyar abszurd Bonyhádról

A fideszes polgármester, Filóné Ferencz Ibolya azt kifogásolta, hogy Száraz Zoltán ellenzéki polgármesterjelölt a saját Facebook-oldalán megosztott egy városi szervezésű eseményt. Pedig Száraz a bejegyzésben konkrétan feltüntette, hogy az városi esemény. A helyi és a területi választási bizottság is elég furcsán állt az esethez, ami így a Kúrián folytatódik.