Száz híres/96. George Sand

KOmplett

„Hűtlenségeimben mindig valami végzetszerűségnek engedelmeskedtem, amely az eszmény felé vonzott: ez az ösztönzés arra késztetett, hogy a gyarlót hagyjam el a tökéletest megközelítőnek tetsző kedvéért.”

„Szegény, szegény George Sand a parti homokban” – írtuk egykor Kiss Noémivel. Egy neves budapesti fürdőben tartottak rendhagyó irodalmi felolvasásokat (lehetett ez már vagy tizenakárhány éve is), csak nőknek, és mi úgy gondoltuk, ha már a közönség és mi magunk is fürdőruhában (merészebbek anélkül) élvezik a programot, mi sem szimplán a műveinket prezentáljuk. Írtunk hát egy miniszíndarabot írónőkről, akiket egy közös strandolásra képzeltünk össze.

false

Volt, akinél akadtak vízpartra utaló momentumok, ott könnyebb dolgunk volt: természetszerűen kapcsoltuk a pancsolást az élettel és a művel. Némelyik szerzőnél a név már maga hozta a képet, így George is. A fekete hajú, „szfinxszemű” asszony mindkettőnk fantáziáját alaposan megmozgatta. Persze az íróról a kép már bemerevedett: férfiruha, félhosszúra vágott haj, szivar. Mellette a gyötrődő Chopin, és még ki tudja hány szerető. Feminizmus és kommunizmus, levelezés Flaubert-rel, barátságok és szerelmek hálója. A soknál is több regény és novella valahol a kép hátterében van, kissé elmázolva, már-már lényegtelenül.

Persze mindent megtett, hogy az életrajz kissé lekenje a lényeget. A kegyelmi állapotot hajszolta egész életében, és a szerelem mint mozgatóerő minden másnál erősebbnek mutatkozott. „Egész lényünkkel kell szeretni vagy bármi áron teljes tisztaságban élni. A házasságban a testi együttlétet hajlandóság nélkül eltűrő nő rab, szenvtelensége némiképp a prostituáltak közönyére és eltompultságára hasonlít. A szerelem nélküli házasság hites prostitúció” – szögezi le abban a korban, amikor az érzelmek nélküli kapcsokban a közvélemény semmi kivetnivalót nem talált. Már gyerekkorában végletek között találta magát, zárdában is nevelkedett, édesanyja pedig ugyancsak szabados életű volt. Még házas, mikor Párizsba megy 19 éves szeretőjével, Sandeau-val, akivel később közös álnév alatt is publikálnak. Kikel a korabeli szemlélet ellen, amit még irodalmi pártfogoltja is hangsúlyoz, miszerint a nők gyerekeket szüljenek inkább, ne irodalmi műveket. (Ismerős, nem?) Párizsba már egy kisregénnyel érkezik, az írás alapvető szenvedélye egész életében.

Az életmű színvonala ugyancsak egyenetlen, de ez talán a mennyiségből is eredeztethető. Sand nagyon könnyen és gyorsan írt, egy regénnyel akár egy hét alatt végzett.  Az Indiana című, 1832-ben megjelenő – és szintén rekordgyorsasággal megírt – regényében megvalósítja önkéntelenül is saját forradalmát: a nő lehetőségeiről ír a kisszerűség légkörében. Eszméje szerint egyenlő a nő és a férfi, romantikus hősnői is ebben a szellemben élnek és halnak. Az Egy utazó levelei azért is izgalmas, mert bár ez nem regény – naplók, levelek, feljegyzések összessége novellisztikus betétekkel –, de benne viszonylag teljes képet kapuk az író gondolkodásáról. (Érdemes utánaolvasni szenvedélyes viszonyainak, a héjanásznak Musset-vel, vagy a különös, végzetes, már-már anyai kapcsolatának Chopinnel, akinek eleinte nem is tetszett George. „Milyen ellenszenves nő! Valóban asszony volna? Kételkedem” – mondta Chopin állítólag.)

Sand rendkívül sokoldalú tehetség volt, foglalkozott a népzenével, írt cikkeket és bábozott is, hosszú évtizedeken át. Korának legjobban felszerelt bábszínpada volt az övé birtokán, Nohant-ban, ahol egyszerre volt író, rendező, bábmozgató és színész. Szegény George Sand – ismétlem, ahogy visszhangzott bennünk, holott nem volt ő sajnálatra méltó semmiképp sem, hiába tépázta meg az élet, és hiába élt át annyi borzalmat és árulást, a saját lányáét, Solange-ét is beleértve.

Öregkorában – ahogy ő maga is írja, és ahogy róla megjegyzik – valami végtelen derű áradt belőle. Talán nem is a megbékélésé – hanem annak a nőnek a méltóságteljes nyugalma, aki mindent megpróbált és mindent átélt, amit próbálni és élnie kellett. Egy olyan emberé, kinek a számára hamar kiderült, hogy eszményeivel lehetetlen összehangolnia a valóságot, de mégsem kompromisszumot kötött, hanem saját világot teremtett inkább. A végén a kárörvendők, a magányos öregkorát megjósolók szemébe tudott nevetni: nem maradt magányos idős éveire, liezonjaiból, nagy szerelmeiből barátok váltak, akik végig kitartottak mellette.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.