Apja, Ernest Richard Hartley – aki amatőr színész volt – tisztviselői állást kapott Calcuttában 1905-ben, Vivien (eredeti neve Vivian Mary Hartley) is Indiában született és egy ideig ott is nevelkedett. Háromévesen állt először színpadra, és már akkor sikerült meghökkentenie a közönséget. Édesapja egyik előadásában egy kis dalt, a Little Bo Peepet kellett volna elénekelnie. Ám a színpadon kijelentette, hogy ő szívesebben szaval. És így is tett.
Később szülei úgy találták, jót tenne neki, ha indiai dadusa után európai nevelésben is részesülne, így a roehamptoni zárdába íratták be. A makrancos kislány elérte, hogy vörös kismacskáját is magával vihesse, de így sem élvezte az iskolai létet. Az sem oldotta fel ezt, hogy hamarosan a lányok a legszebbnek őt szavazták meg. És gyönyörű volt, egész életében, valóban. Később sokat gyötrődött azon, hogy vajon a szépsége nem hátrány-e inkább, nem takarja-e ki színészi kvalitásait.
| ||
Mára már legendás történet, hogyan kapta meg az Elfújta szél Scarlettjét. Ő volt a sötét ló. A két és fél esztendeig elhúzódott casting alatt, melyre David O. Selzniknek mai áron körülbelül egymillió dollárja ment rá, fel sem merült a neve. Nem is merülhetett: Hollywood még nem ismerte. Érdemes megnézni a próbafelvételeket, melyek a négylemezes DVD-n jelentek meg, ott láthatunk jó pár lehetséges Scarlettet – idegborzoló. Az egész filmet tönkretette volna, ha nem Vivien a hősnő. Már elindult a forgatás, és még mindig nem volt protagonista, Selznik – jogosan – nem volt elégedett.
És akkor belépett a fivére, Myron, Laurence Olivier-vel. A színész mellett egy kis nő álldogált drámai komolysággal, fekete kalapban. Myron ezt üvöltötte Davidnak: „Nesze, te zseni, itt neked Scarlett O’Hara!” És ekkor a nő levette hatalmas kalapját, és zöld szeme – mely a filmben is oly sokszor és oly sokfélén villan ránk – smaragdfénnyel David pillantásába kapcsolódott. És innentől eldöntött volt a kérdés. (Mások másként tudják: van, aki azt állítja, szó sem volt ilyen végzetszerű találkozásról, David már több filmjét célzatosan megnézte Viviennek, és nagy reményeket táplált irányában.)
Pontosan hetvennégyszer láttam a filmet. (És költözzem bárhová, a falamon kint a poszter. Van táskám, nyakkendőm, pólóm. A barátaim ezt forgatták le nekem a harmincadik születésnapomra, Scarlett a húgom volt, Rhett egy neves pszichiáter.) Elmondhatom, hogy betéve tudom minden jelenetét. És azt is, hogy Vivien játéka parádés. A benne feszülő kettősséget, a kívülről fegyelmezett látszatot, ám a belül robbanni készülő külsőt – ami a regénybeli Scarlett legfőbb vonzereje, ám egyben tragédiájának alapja is – senki más nem tudta volna ilyen erővel, szépséggel és konok bájjal megjeleníteni. „Nem volt kétséges, miért épp őt választották ki Scarlett O’Hara szerepére – írja róla egyik életrajzírója, Anne Edwards –, Vivien egyedülálló volt. Valahogy tudta, hogyan kell rabul ejteni az életet, s oly módon ölelni magához, ami sebezhetetlenné tette.”
Legalábbis egy ideig. Mert betegségei elől nem tudott menekülni. Nem sokkal a film 1939-es bemutatója után diagnosztizálták nála a tuberkulózist, mely élete végéig kínozta. Lassan kiteljesedő, ám gyilkos depressziója az egyre több és hosszabb ideig tartó mániás szakaszokkal, szép lassan vezette a végzete felé. Altatók nélkül csak hánykolódott, ezért igen sok gyógyszert szedett, sokat is ivott. (Már a kezdetek kezdetén, egy 1935-ös The Mask of Virtue bemutatója után írtak hirtelen rohamairól, hangulatváltozásairól, később is sokan említették, hogy ideges kitörései miatt nehéz vele együtt dolgozni.)
Nagy szerelme, Olivier (1937-től voltak együtt, 1940-ig mindketten házasok voltak, Vivien férje, kislányának apja egy Holman nevű ügyvéd volt) se könnyítette meg az életét: csalta állandóan. (Leigh-nek pedig állítólag nőkkel is voltak kapcsolatai.) 1945-ben, a közösen forgatott Caesar és Kleopátra forgatásán volt Leigh-nek az első igazi, hatalmas bipoláris rohama. Forgatás közben derült ki ugyanis, hogy közös gyermekükkel elvetélt…
| ||
Két filmért kapott Oscart: Scarlett megformálásán kívül A vágy villamosában (évekig játszotta előtte színpadon is) nyújtott, valóban lélegzetelállító Blanche-alakításáért. Sajnálom, hogy nem láthattam színpadon – lenyűgöző lehetett kedvenc Shakespeare hősnőiként. És bárhol, bármiben…
Pár napja hirdetik egy aukciós site-on az egyik Elfújta a szélben viselt pongyoláját. Sajnos most nem tudom megvenni. De a filmek filmjét megnézem hetvenötödjére is.
