A kilencvenes évek közepén egy Republic-koncerten a még nagyon fiatal Cipő lelkesen és büszkén mondta a közönségnek, hogy a legnagyobb magyar énekesnőnek szerepelhet az albumán. (Sokszor nyilatkozta, mennyire fontos neki Koncz Zsuzsa előadó-művészete.) Ez a Miénk itt a tér című duettlemez volt, ahol együtt adták elő a Szeretni valakit valamiért című slágert. Az a dal számomra akkor szólalt meg először igazán, de persze akkor még nem lehetett sejteni, hogy egy igazi és mélyre ható alkotói kapcsolat veszi kezdetét. Az együttműködés következő állomása rögtön Zsuzsa új sorlemezének címadó dala lett, az Ég és föld között, 1997-ben. (A rá egy évre megjelenő Csodálatos világ is Cipő szerzeménye.)
Koncz Zsuzsának eddig 37 albuma jelent meg, az életműve hatalmas. (Ebben nincsenek benne az idegen nyelvű sorlemezek.) Én is őt tartom a legnagyobb magyar énekesnőnek, olyan állócsillagnak, akinek nincsen párja. Pályáját mindvégig következetesen építette, sosem voltak kínos kitérői, vállalhatatlan megnyilvánulásai. Ő az, akinek mindvégig megmaradtak a tiszta vonásai, mind művészete, mind személyisége ugyanazt az üzenetet hordozta a kezdetektől. Olyan énekes, akinek máig elsődleges, hogy a dalokkal érvényes dolgokat mondjon, olyan, aki nem hajlik semmiféle divat felé. Ezért lehet, hogy a legrégebbi dalai is éppúgy hatnak ma, mint egykoron.
A koncerteken is ügyes arányokkal vegyíti az újat a régiekkel. Legátot most először sikerült elvinnem egy koncertre, és őt is lenyűgözte Zsuzsa karizmatikus színpadi jelenléte. „Ő lett a magyar popzene Törőcsik Marija – mondta a végén –, lebilincselő volt.” A koncert két részből állt, és mindkét felvonás egy-egy Cipő-dallal indult (Ég és föld között; Üzenet az égből). A második részben emlékezett meg szavakban is egykori alkotótársáról, és felcsendült a legújabb lemez egyik végtelenül szomorú dala, amit még sosem énekelt élőben, a Szállj című. A Cipő-szerzemények közül még az ütős Szabadság (Heltai Jenő versének részleteire írott) hangzott el.
Nekem ezen a koncerten lett világos, hogy mit veszített el Zsuzsa. Hogy Cipővel, Cipő dalaival tudott egy olyan mást építeni az életművébe, amit a régi – általam persze nagyon szeretett alkotótársak, elsősorban Bródy János – már nem tudott volna hozni. Egy, az addigiakhoz tökéletesen illeszkedő hangot, ami mégis teljesen más. És nagyon passzol Koncz Zsuzsa karakteréhez. Mert ezek a dalok lendületesek, vagányak, de időtlenek, játékosak, de nem viccelődőek, komolyak és szépek, de semmiképpen nem érzelgősek. Legszebb példája ennek a 2006-os verslemezen megjelent (sajnos érthetetlen módon valahogyan elsikkadt) dal Tóth Krisztina Fényvándor című versére, ami szerintem az egyik legszebb és leghatásosabb versmegzenésítések egyike. Nehéz előadói feladat színpadon engedni el valakit, aki ilyen közel állt hozzánk. Álló taps a végén. És hallgatni kell a dalokat.
