Könyv

A boldogtalanság himnuszai

Lorrie Moore: Köszönöm, hogy meghívtál

  • Sári B. László
  • 2016. november 6.

Könyv

Lorrie Moore egyik első, és talán a mai napig legismertebb novellája arról szól, hogyan legyen az ember íróvá: előbb próbálkozzon mással, valljon kudarcot, váljék pályaelhagyóvá, különccé, csodabogárrá, s mindeközben reménytelenül boldogtalanná. A novellásköteteivel sikeressé vált írónő 2014-es, Bark című kötete (a magyar fordítás a zárónovella címét viseli) egy hosszú, regényekkel, gyerekirodalommal, esszékkel és kritikákkal eltöltött, tizenhat éves kitérő utáni visszatérés Moore eredeti műfajához. Egyben a kezdetekkor meghirdetett írói vállalkozás betetőzése.

„Egy nő válassza meg gondosan a boldogtalanságát. Ez az egyetlen boldogság az életben: a lehető legjobb boldogtalanságot választani. Egy rossz húzás, és jaj, minden oda van” – hirdeti a Papírveszteségek című történet elbeszélője (az első két mondatot a magyar kiadás borítója is mottóul választja). Moore-nál a boldogtalanság kulcsa az emberi és párkapcsolatokból való maradéktalan kiábrándulásban rejlik. A kötet mind a nyolc rövid története erre a témára írott variáció, legyen szó a válás utáni társkeresésről (Kiszállás), a haldokló barát cserbenhagyásáról és kísérteties visszatéréséről (Boróka), a házastársi elhidegülésről (Papírveszteségek, Referenciális), az írás természetének és az irodalmi élet működésének kiáltó ellentmondásairól (Ellenfelek), komplementer traumák találkozásáról Henry James nyomán (Szárnyak), a politika és a privát szféra összeütközéséről (Motozás), vagy éppen a kapcsolatkeresés sziszifuszi természetéről (Köszönöm, hogy meghívtál). Moore fehér középosztályának Amerikája elmagányosodott az önimádatban, s olyannyira elfeslettek ideológiái, hogy a „nekem ez jár!” sztereotip amerikai individualizmusa mögül előbukkan a torz egzisztencialista humánum.

Az egynemű téma változatos hangokon szólal meg: a keserű könnyedségtől a hiábavaló intellektuális gőg pellengérre állításán át a helyzet megadó konstatálásáig terjed a skála, s az elbeszélések között éppúgy akad aprólékosan kisrealista, mint mágikus, vagy éppen hiperbolikusan túlzó. A koncepció szerint a témának ez a „körbeugatása” („bark”) jelentené a személyiség „kérgét” (úgyszintén: „bark”), és ebből a szójátékból már sejthető, hogy magyarul a szövegeknek csak bizonyos rétegeihez férhetünk hozzá. Bár a magyar fordítás igyekszik Moore nyelvi kézjegyeit hűen visszaadni, s ez helyenként sikerül is (mint a ki nem mondott gondolatok párbeszédre utaló formában történő megjelenítése, vagy a bekezdésnyi, gondolatjeles betoldásokkal teletűzdelt, apró megfigyeléseket tartalmazó mondatok a szövegben), a költői játékosságról, arról a „megkérgesedett ugatásról”, hogy bizonyos szavak és kifejezések vissza-visszatérnek, és nyelvileg is szorosra, kötetté fűzik az egymáshoz tematikusan kapcsolódó elbeszéléseket, csak sejtéseink lehetnek a Köszönöm, hogy meghívtál-t magyarul olvasva. Ezek a sejtések leginkább a szövegek azon pontjain erősödnek fel, amikor a fordítás is értetlenül áll az előtt, merre tart az elbeszélés, s jobb híján a szó szerinti jelenté­sekhez ragaszkodva igyekszik tolmácsolni azt, amit nem ért az eredetiből. Moore szövegei ugyanis – a legtöbb kiváló amerikai novellista munkáihoz hasonlóan – nem csupán összetettebb kulturális utalásrendszert mozgat, mint amire egy magyar átlagolvasó figyelme kiterjed, hanem cselekményei látszólagos egyszerűsége ellenére nyelvileg is sokrétűbb annál, mint hogy arra a magyar fordításpiac napi tempóját tartó, tapasztalt fordítónak, mint amilyen Gy. Horváth László, elég ideje lehetne.

Mindezek ellenére, vagy éppen ezekkel együtt, a Köszönöm, hogy meghívtál szívderítő példája annak, milyen csapásirányt kellene követnie a magyar könyvkiadásnak. Öröm látni a kortárs, még élő szerző friss könyvének megjelenését (remélem, jön majd a többi novelláskötet, a Birds of America és a Self-Help, vagy akár az egybegyűjtött novellák), kemény kötésben, a szerző puha vonásaival a hátsó borítón – és megfizethető áron. Moore és társai egy olyan világgal ismertethetik meg a magyar olvasót, ami az esetlegesen érkező irodalmi és filmsikereknek (mint a Carver-kiadás, a Rövidre vágva és a Birdman; McCarthy és a Nem vénnek való vidék; Pynchon és a Beépített hiba) köszönhetően helyenként ugyan átsüt az amerikai tömegkultúra mindent elsöprő dömpingjén, de amibe mélyfúrásokkal felérő bepillantást mégis csak a minőségi amerikai kispróza enged. Moore, ahogyan a Park Kiadó másik két angol nyelvű szerzője, Alice Munro és Jeanette Winterson, ebből a szempontból is jó választás. A sor természetesen folytatható lenne – álljon itt egy szubjektív lista – Joy Williamstől Mary Gaitskillen és Denis Johnsonon át Amy Hempelig. Jó, hogy a Köszönöm, hogy meghívtál megvan magyarul.

Fordította: Gy. Horváth László. Park, 2016, 248 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.