Magyar Narancs: Kapacitálták, vagy önként vállalta, hogy rendbe teszi az egy éve fej nélküli OSZK-t?
Tüske László: Egykori munkatársaim kerestek meg.
MN: Milyen állapotokat talált?
TL: Súlyos válságot él át az intézmény, melynek inkább csak tünete, hogy az elmúlt egy évben három vezetője is volt. Év elején gazdasági visszaélésre bukkant az elődöm, tavasz óta nincs gazdasági vezetése a háznak…
MN: Úgy tudni, Szőcs Géza nélkül nem történik semmi a könyvtárban. Kért öntől valamit?
TL: Szőcs Géza az Országos Könyvtári Kuratórium vezetője, természetesen kíváncsi volt az elképzeléseimre, amiket megosztottam vele.
MN: Az önt bemutató helyettes államtitkár a belső értekezleten az OSZK mélyrepüléséről beszélt. Kért-e, kapott-e a politikától bármiféle biztosítékot arra, hogy a válságkezelés eszközei a rendelkezésére állnak majd? Pénzre, paripára, fegyverre gondolok.
TL: Egyelőre elemezni kell a helyzetet. Az bizonyos, hogy 800-900 milliós, elsősorban az informatikai területet érintő gyorssegélyre van szüksége a könyvtárnak. A gépeinken Windows XP fut, nincs wifi, de a legsúlyosabb probléma az, hogy a két évtized alatt feldolgozott állomány is veszélyben van. Annyira elöregedett a hordozóállomány, hogy adatvesztéstől lehet tartani. Sőt, a közelmúltban valóban bekövetkezett egy adatvesztési katasztrófa.
MN: Kapott ígéretet?
TL: Most fogalmaztam meg az igényeket.
MN: Többszintű válságról beszélt egy interjúban. Melyik a legfontosabb?
TL: Kezdjük a legtávolabbról! Van egy általános, a magaskultúrát érintő válság. Ezt minden könyvtár érzi idehaza és világszerte. A kilencvenes években százak ültek a lépcsőn egy-egy vizsgaidőszak idején, hogy az olvasóterembe jussanak. Ma már jó, ha negyede a látogatószám az akkorinak. Ez a válság összefonódik a papírról a digitális adattárolóra való áttéréssel, ami alapvetően alakítja át a könyvtárakat, és ez jó dolog. A válság abban áll, hogy a szolgáltatásaink nem mindig felelnek meg a technokulturális forradalom támasztotta új és újabb igényeknek.
MN: Milyen az ön könyvtári víziója?
TL: Ahogy Umberto Eco fogalmaz: élménykönyvtárrá kell válnunk, ahol egyszerre van jelen a konzervatív értelemben vett, könyvbe vagy éppen kéziratba mélyedő kutató-olvasó és a társalgó, az információt online szerző vagy épp kiállítást néző, konferenciára, felolvasásra érkező kultúrafogyasztó, akit ez a nyitott tér inspirál. De a digitális könyvtártól még messze vagyunk. Az OSZK és a magyar könyvtárügy legnagyobb problémája jelenleg az, hogy a digitalizáció rendszerszinten nem történt meg, szigetek vannak, melyek nem érnek össze. Számos intézmény, különböző pénzekből, különböző szisztémákkal folytatott digitalizálást, de nem látszik egyben, hogy mire is jutottak. Látunk pár virágot, de a mezőt nem.
MN: Ön például tudja, hogy az OSZK állományának hány százaléka digitalizált? Megkérdeztem két elődjét, nem tudtak számot mondani.
TL: Erről beszélek. Nemcsak azt nem tudjuk, hogy a nemzeti könyvtár állományának hány százaléka digitalizált – nagyon kevés egyébként –, hanem azt sem, és ez a fontosabb, hogy a magyar írott kultúrkincs hány százaléka került fel digitális hordozóra. Épp ezért az lesz az egyik első és ebben a vonatkozásban legfontosabb feladatunk, hogy megvizsgáljuk, hol és mennyit végeztek e téren a különböző könyvtárak, s hogyan tudjuk egyesíteni ezeket. Nem kell mindent nekünk csinálnunk.
MN: A megszorítások hatására a munkatársak száma drámaian csökkent. Négyszáz fővel mennyire működőképes a könyvtár?
TL: Az OSZK feldolgozandó állománya mintegy 600 millió oldal. Ha tehát elindul egy nagyszabású digitalizációs munka, természetesen fel kell venni erre egy stábot, de ez csak időleges foglalkoztatást jelent. S bizonyára vannak még belső tartalékok, el lehet engedni néhány részfeladatot, de a nemzeti könyvtár sohasem mondhat le a tudományos kutatómunkáról. Ki dolgozná fel a magyar művelődéstörténet múltját? Át kell gondolni a pályázatok rendszerét is. Nem lehet olyan, hogy a munkavállaló heti 40 órájából húszat-harmincat leköt egy olyan pályázat, ami neki fontos, de közben nem lesz ideje az alapfeladatok ellátására.
MN: Monok István korábban azt mondta, nyolcmilliárd forintból a teljes magyar írott örökség feldolgozható lenne.
TL: Nem tudok becsléseket mondani, de nem csillagászati összegekről van szó.
MN: Sok félelem van a nemzeti könyvtár körül, például hogy összevonják a MaNDA-val, vagy más, esetleg üzleti alapon, persze állami pénzből működő cégek végeznék a digitalizálást. (A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetről lásd: A digitális kultúra ügynökei, Magyar Narancs, 2012. október 18. – a szerk.) Ön bevállalna ilyet?
TL: Könyvtáros vagyok. Ha az üzleti szférába kerül egy dokumentum, akkor az üzleti tevékenység tárgya lesz elsősorban, és nem a nemzeti örökség része. A pályázatomban is említem, hogy szerencsésebbnek tartanám, ha a digitalizációt házon belül, az itteni munkatársak végeznék el. A MaNDAval közös a célunk, a nemzeti kultúrkincs digitalizálása. Nem vagyunk riválisok; a mi feladatunk az írott anyag digitalizálása. Ha lehetnek is kompetenciaharcok, ne
felejtsük el: a magyar könyvanyag nálunk van. De tárhelyekre feltétlenül szükségünk van.
MN: Az is felvetődött a sajtóban, hogy szétdarabolják a nemzeti könyvtárat; az ózdi digitalizációs bázisra kerülne a könyvanyag egy része, vagy ott zajlik majd a munka.
TL: A munka nálunk zajlik, s a könyvanyag is nálunk marad. Arról van szó, hogy a könyvtárban együtt van a feldolgozás, a raktár és az olvasók, kutatók kiszolgálása. 2000 előtt még ilyen tervek születtek az OSZK bővítéséről. Mára nemzetközileg is megváltoztak a trendek. Először is, ahogy az előbb említettem, szét lehet például választani a könyvtár hagyományos olvasószolgálati részét, ahol az egyik szervezeti egységben a magyar történelem, irodalom, művelődéstörténet válogatott anyaga és a mai különgyűjtemények, azaz a kéziratok, fotók, térképek, zeneművek állnak rendelkezésre a papíralapú gyűjteményben kutatók részére. Ettől térben és szervezeti formában is elkülöníthető az olvasószolgálat másik része, a tartalomszolgáltató digitális központ. S természetesen külön egységekben működik a feldolgozás, a raktározás, az igazgatás. A raktárak akár távol is lehetnek a központi szolgáltató épülettől.
MN: Ha viszont a kiszolgáló raktárakat leválasztják, ismét az lesz, hogy a jövő hét közepén kapom meg a kiválasztott könyvet...
TL: A katalógus online olvasható, ezért már otthonról megrendelhető a használni kívánt dokumentum. A könyvekből szerencsés esetben több sor is van: egy sor muzeális vagy archivális példány, aztán a használati példányok. Az 1952 utáni anyagban az egyik köteles példány eleve muzeális, de az 1952 előtti gyűjteménybe rendszerint csak egy példány érkezett letétbe. Könyvtáros elődeink az elmúlt évtizedekben ezekből is megpróbálták beszerezni a másik sort, sőt a be nem érkezett dokumentumokat is felkutatták, felkutatják. Ehhez azonban komoly kutatások kellenek. Ez a Magyar Nemzeti Bibliográfia ügye, és nem is lehet kérdéses, hogy a magyar könyvtörténet feltárása nemzeti könyvtári feladat. Mindent összevetve tehát komoly muzeális anyagunk van, ahogy Debrecenben is, amelyhez csak akkor szabad hozzányúlni, ha a digitalizált anyag megsérül. Ezeket tömörraktárakba lehet elhelyezni, s akár a könyvtártól távolabb eső helyen is.
MN: Ezek kerülnének a kőbányai sörgyár pincéibe? Erről is beszélnek...
TL: Nem ismerem a pincéket, de kizárólag olyan helyre kerülhet ez a kulturális aranytartalék, ami maximálisan megfelel a könyvek tárolási feltételeinek.
MN: Eszerint ön nem ellenzi az OSZK kiköltöztetését a Várból? Nem sajnálja a kilátást?
TL: Valóban szép a kilátás, de ezt csak mintegy negyven ember élvezheti, sokkal fontosabb, hogy a látogatók és a munkatársak korszerű könyvtárat kapjak. A reprezentatív, ám a hatvanas-hetvenes években befejezett, sokszor rossz minőségű anyagokból épült épület fenntartása gazdaságtalan, az üzemeltetés hatalmas összegeket emészt fel, és gépészetileg katasztrofális állapotok uralkodnak.
MN: A költözés persze nemcsak ezért elkerülhetetlen, hanem mert a kormánynak más tervei vannak a palotával. A kérdés: mikor és hova?
TL: 2016-ban fogadja el a kormány a Hauszmann-tervet, remélem, hogy abban szerepel majd a döntés a könyvtárról. Sok helyszín merült fel korábban: a Duna-part vagy a Millenáris, ahová most a Nemzeti Táncszínház költözött.
MN: A sajtóban a Magyar Rádió épületei jelentek meg utoljára...
TL: Ez talán valóban jó lenne. Egyébként a nemzeti könyvtár korábban már használta ezeknek a palotáknak egyikét-másikát.
MN: Lassan annak az időnek is el kellene jönni, hogy az OSZK honlapjáról töltöm le a könyvet.
TL: Eljön ez az idő is, természetesen, de csak azok lesznek olvashatók otthonról, amelyekhez nem fűződnek már szerzői jogdíjak. A többit vagy a könyvtár termináljain tanulmányozhatják az olvasók, vagy külön díj ellenében,
e-könyvként kölcsönözhetik. Ennek rendszerét dolgozzák most ki a munkatársaink, s reményeink szerint október végén már indul is az e-szolgáltatások új programja, az Eldorado.
| Névjegy A 61 éves Tüske László 1973 és 1980 között könyvtár–arab szakpáron tanult az ELTE-n. 2001-ben szerzett doktori fokozatot középkori arab irodalomelméletből. Könyvtári pályafutása 1975-ben indult, 1992-től 2002-ig az OSZK Tájékoztatási és Olvasószolgálati Főosztályának helyettes vezetője volt. 2002 és 2012 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Arab Tanszékén oktatott. 2012-től 2014-ig a kairói Magyar Kulturális Tanácsosi Hivatal igazgatója volt. (Lapunkban lásd korábbi cikkét az iszlám radikalizmus gyökereiről: Visszatérítők, 2003. augusztus 13.) |
| Könyvtárosok keringője Hiller István és az 1999 óta az OSZK-t vezető Monok István viszonya annyira megromlott, hogy világos volt, mandátumának 2009-es lejárta után semmiképp sem kaphatja meg a bibliotékát. Sajó Andrea könyvtáros, informatikai szakember vállalta, hogy leváltja Monokot. A lépés mind a bal-, mind a jobboldalon felzúdulást keltett, Monok támogatói nyílt levélben tiltakoztak. Sajónak nem volt könnyű dolga, a könyvtáron belül sem mindenki fogadta repesve, az új kurzus több ízben igyekezett eltávolítani. Ennek része volt a brutális megszorító politika. Az igazgatót végül tavaly szeptember 26-án mégis menesztette a tárca. Addigi helyettese, Szemerei Péter megbízott igazgatóként sem húzta sokáig: az egykori Fidesz-alapító február 10-én távozni kényszerült. Egyesek szerint Szőccsel nem jött ki, mások szerint elődjétől, Sajó Andreától nem szabadult meg elég gyorsan és látványosan. Őt Káldos János követte, akit Sajó váltott le korábban a Különgyűjtemények igazgatói posztjáról, majd Szemerei Péter tavaly visszahelyezte. Káldost csupán két hónapra, a pályázat lebonyolításáig bízta meg a tárca, ám végül több mint fél évig tartott a mandátuma. (A vezetőváltások hátteréről bővebben lásd: Nem elég jó könyvtáros a Fidesz-alapító?, magyarnarancs.hu, 2014. február 7. – a szerk.) Sajó Andrea 2013. szeptemberi távozásakor már felmerült, hogy Szőcs Géza lehet az OSZK főigazgatója. Nem teljesen alap nélkül, hiszen például a kormánybiztos a novemberben feltámasztott Országos Könyvtári Kuratórium tagja, majd elnöke lett. A kuratórium az OSZK afféle tanácsadó szerve, de a törvény szerint a könyvtár intézményvezetői pályázatának értékelésében is szerepet kap. Szőcs korábban lapunknak is cáfolta, hogy az OSZK vezetője szeretne lenni, forrásaink szerint azonban a volt államtitkár ambicionálná a feladatot, csak időközben a miniszterelnök és Balog miniszter is rájött, hogy személyes jó barátjuk alkalmatlan bármiféle intézmény vezetésére. Ráadásul a vonatkozó szabályozás a könyvtár magasabb vezetői számára előírja a felsőfokú szakirányú végzettséget, továbbá „az intézmény alaptevékenységének megfelelő jogviszonyban szerzett legalább ötéves szakmai gyakorlatot, kiemelkedő szakmai vagy szakirányú tudományos tevékenységet”. Kérdés, hogy Szőcs kedvenc digitalizációs projektjei, a sok állami pénzt benyelő, de eddig nem sokat végző MaNDA vagy az ózdi digitalizációs központ terve mennyiben veszélyeztetik az OSZK integritását. |
