rés a présen: Zenész vagy, mióta foglalkozol irodalommal?
Prieger Zsolt: Ahogy a zenei műfajok sem érdekeltek soha, csak a jó zenék, úgy nem érdekeltek a művészeti ágak skatulyái sem. A 80-as években színházat terveztem, majd filmrendező akartam lenni, de már tiniként éreztem, hogy úgysem tudom kivárni egy-egy projekt hosszú évekig tartó felépítését, így demokratikusabb, „gyorsabb”, egyből ható kontextust kerestem. Ez lett számomra a popkultúra, vagy még profánabbul: a „zenekarosdi”. A 80-as évek végi, Animát megelőző zenekarom, az ÉV is inkább rituális színház volt, mintsem popzenekar. Boncolási diák, szikrázva vizezés a színpadon, olajos hordók ütlegelése: inkább bécsi akcióművészeti volt, kórussal meg Hajas Tibor-i hatásokkal. Megjegyzem, Hajas Tibor írónak is kiváló volt.
rap: Több tematikus irodalmi műsort is készítettél az utóbbi időben. Milyen kapcsolat fűz azokhoz az írókhoz, akikkel foglalkozol?
PZS: Sokszor kelek teljes koncepcióval, aztán a megálmodott alkotó kezét fogva pár nap alatt megvan a zene is hozzá, majd állandó társam, Törőcsik Franciska is hozzáteszi az ötleteit, az énektémáit, és már adjuk is elő fesztiválon, könyvtárban, zsinagógában, szabadtéren, közben meg folyamatosan érlelődik, változik az előadás. Most például a Mészöly-darabunkat kórussal kiegészítve prezentáljuk. Szóval néha módosítok a felálláson, ha elveszni látom a kezdeti izgalmat. A „kapcsolat” meg nagyon közeli: Pilinszky már kiskoromtól fogva velem van, Térey János a barátom is volt, nagyon eleven a hatása. Mészölyből meg azért csináltunk előadást, mert szeretném, ha nemcsak írópápának vagy regénygurunak tartanák, hanem tudomást szereznének arról, hogy zseniális költő is volt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
