„A konyha istenének keze volt a dologban” – Lawrence Norfolk

Könyv

Miért nehéz a szexről írni? Kell-e jó katolikusnak lenni egy buggyantott tojás elkészítéséhez? És mivel lehetne megkenni a pápákat – régieket és újakat? Mindez kiderül A Lemprière-lexikon világhírű szerzőjével, Lawrence Norfolkkal készített, lapunk friss számában található interjúból. Az viszont, hogy Norfolk szerint miről kell majd írni 300 év múlva, illetve hogy milyen is volt számára az a bizonyos első alkalom, csak itt és most olvasható.


Fotó: Jonathan Ring

magyarnarancs.hu: Az addig rendben, hogy a 17. századi gasztronómia történetében elég otthonosan mozog, de mi történik, ha magára marad egy 21. századi konyhában? 0-tól 10-ig terjedő skálán hová helyezné a konyhai képességeit?

Lawrence Norfolk: Reggeliben igen erős vagyok, simán megítélek egy hatost magamnak. Ám ahogy haladunk előre a napban, úgy csökken a megítélhető pontok száma. Mire a vacsorához érünk, legnagyobb elfogultságomban sem tudok három pontnál többet adni magamnak. Szeretném viszont, ha feljegyezné, hogy egy alkalommal sikerült egy tankönyvszerű sajtszuflét összehoznom. Ne kérdezze, hogy sikerült, soha többé nem tudtam megismételni. Gyanítom, a konyha istenének keze volt a dologban: egyszeri megszánásról lehet szó.

magyarnarancs.hu: Írókollégái között kik teljesítenek jól a konyhában?

LN: Alan Hollinghurst (magyarul A szépség vonala című regény jelent meg tőle - a szerk.) remek vegetáriánus szakács, William Dalrymple pedig kerti grillezésben nagyon erős, de az általános tapasztalat azt mutatja, hogy az írók vagy nem tudnak, vagy nem akarnak, vagy nem tudnak és nem is akarnak főzni. Én speciel főzök, és főztem már íróknak is. Ezért a tapasztalat beszél belőlem, amikor azt mondom; az író olyan vendég, aki rendszerint iható bort hoz, de a meghívást a legritkább esetben viszonozza.

magyarnarancs.hu: Mint kolléga a kollégának, mit javasolna annak a szerzőnek, aki 2-300 év távlatából szeretne történelmi regényt írni a világban uralkodó mai állapotokról?

LN: Az illetőnek, szerény véleményem szerint, a globális pénzügyi mozgásokat kellene áttekintenie. Ez a 21. század nagy sztorija. Az, ahogy a tőke újrakoncentrálódik néhány ember kezében, azt hiszem, itt van a rinocérosz elásva. De mivel még javában zajlanak az említett folyamatok, igazán jó könyvet ma még aligha lehet írni belőle. De 300 év elegendő lesz. Csak egy baj van; ha el is készül a nagy mű, attól tartok, elég unalmas lesz. A másik lehetőség egy napjainkról szóló, nagy történelmi regény, de ezt a regényt megírták már. Infinite Jest a címe, és David Foster Wallace követte el; ő nem a pénz, hanem a függőség metaforája felől közelítette meg a kérdést. Egyszer felkértek rá, hogy interjúvoljam meg a szerzőt; máig tartó nagy bánatom, hogy nem jött össze (Wallace 2008-ban öngyilkos lett – a szerk.)

magyarnarancs.hu: Még kiket interjúvolna meg szívesen?

LN: Akit nagyon szívesen meginterjúvolnék a kollégák közül, az Murakami. Egy ebédig már eljutottunk, de interjúig még nem.  És akivel még nagyon szerettem volna interjút készíteni, de sosem tettem, és már nem is tehetem: W. G. Sebald.  Találkoztunk néhányszor, élveztük is egymás társaságát, de az interjú nem jött össze. Rengeteg kérdésem lett volna hozzá.

magyarnarancs.hu: Mi lett volna a legfontosabb, Sebaldhoz intézett kérdése?

LN: A fontos kérdések számomra mindig a triviális kérdések. Mi volt az első könyv, amit olvasott? Hogy dolgozik? Mi a napi rutin? Ne gondoljon semmi bonyolultra.

magyarnarancs.hu: Ezek után kénytelen vagyok megkérdezni: mi volt az első könyv?

LN: Ezek után nem is hagyhatta ki. Az első egy olvasókönyv volt, hatalmas betűkkel nyomva, az anyám tanított a segítségével olvasni. A következő könyv, amire emlékszem, egy macskás könyv volt, macskás képekkel volt tele. A következő fontos könyv pedig a Gulag-szigetvilág volt Szolzsenyicintől. Kamaszkoromban került a kezembe. Azt hittem, kitalált történetet, fikciót olvasok. Hatalmas sokként ért, amikor valamikor a második kötet elején rájöttem, hogy ez nem fikció, hanem a színtiszta valóság. Könyv azóta sem okozott ennél nagyobb sokkot.

magyarnarancs.hu: Írás közben zenét hallgat, ezt többször is említette…

LN: A Lemprière-lexikon Led Zeppelin volt, A pápa rinocérosza Bach, csakis Bach, míg  a Vadkan képében R.E.M. A John Saturnall lakomája (Norfolk új regénye – a szerk.) viszont maga a kötetlen, random play üzemmód. Az összes zeném fent van a számítógépemen, öt hét kell hozzá, hogy az iTunes lejátssza.

Nagyinterjúnk a szerzővel itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.