Ez a hasáb rövid, Tandori hosszú. Tehát nem értekezünk a címben feltűnő állatok szerepéről az átláthatatlan, öntörvényű stb. életműben. Már csak azért sem, mert - gyerekkiadónál megjelent, gyerekkönyvnek látszó - tárgyunk épp azt az izgalmas lehetőséget kínálja fel, hogy olvasói figyelmünk ne terjedjen túl a borító és hátlap közé szorult világ határain. Aminek rögtön legalább két fontos következménye lesz. Először is a jól ismert "hibák" mellől eltűnnek az idézőjelek. Tandori megindító monomániája gyakran unalomba fordul, a modorosság, a nyakatekertség és a rejtvényszerűség pedig - hiába az önreflexió - bosszantóvá válik. Azonban ezzel egy időben és ugyanezen okból Szpéró veréb, Főmedve, az Író és a többiek már nem a vég nélküli költői világépítés eszközei, nem is a szerzői rögeszme tünetei, hanem egy belátható, belakható élet szereplői.
A folyóiratokba szétszórt verseket érzékenyen kötetbe rendező, kiváló Tandori-kutató, Tóth Ákos közérthetőség és esszéisztikum között ingadozó utószavában a "jobb híján legjobb" világot emlegeti. Igen pontosan: az intim terekben ismétlődő gyengéd - és sokszor néma - párbeszédek alatt rendre az elmúlás szele borzolja a bundát, a madár és a költő tollát; de a halál itt nem botrány. Ahogy pedig haladunk előre, úgy válik a verselés és a szereplők különlegessége, különcsége álomszerűvé, ugyanakkor természetessé. Finom játékok, halk örömök és ötletesen melankolikus rajzok tagolják az emberi és medvelét komoly kérdéseiről való szelíd elmélkedést.
Tandori Dezső: Medveálom madárszárnyon. Agócs Írisz rajzaival. Pagony, 2012, 83 oldal, 2850 Ft
