Magyar Narancs: A könyv egyik díjának indoklása szerint ez egy antikolonialista alkotás.
Kim Leine: Ezt nem állítanám, habár valóban a gyarmatosításról, tehát a korszakról szól.
MN: Számomra azért leginkább az egyéni szabadság a témája.
KL: Pontosan így van. Ezért is idézem olyan sokszor Rousseau-tól: "Az ember szabadnak születik és mindenütt láncokat visel". Olyan paradoxonja ez az életnek, amit kénytelenek vagyunk elfogadni. Emiatt hangsúlyozza többször is a főhős, hogy a két tagmondatot az "és", nem pedig a "de" kötőszó kapcsolja egymáshoz. Tehát mindkét elemével együtt kell élni, nincs választási lehetőség. Küzdenünk kell a szabadságunkért, de nem szerezhetjük meg. Olyan imperativus ez, ami feltétele az emberi létezésnek: folyamatosan harcolnunk és remélnünk kell, de mindig lesznek olyan kényszerítő erők, amelyek leláncolnak bennünket. Ki-ki a saját szabadságáért küzd, a regénybeli "próféták" ezenfelül a nemzetük szabadságáért is - ez a könyvem fő témája.
MN: Miért választja a főhős a Petersen helyett a Falck nevet?
KL: A Petersen Skandináviában általánosan elterjedt név, ő viszont modern emberként ki akar lépni ebből az anonimitásból az individualitásba. A névválasztással is a modernségét fejezi ki, ahogy a teológia és a természettudomány, a racionalizmus közötti ingadozásával.
MN: Szóval Falck mintha a magánéletében is ezekkel a bizonyos láncokkal viaskodna - egészen a kapcsolatképtelenségig.
KL: Igen, először eljegyez egy kedves dán polgárlányt, és rögtön felajánlanak neki egy lelkészi állást. Mindez megrémíti, mert hiába volna kedve ehhez az életformához, mihelyt belekerül, menekülnie kell az ellenkező irányba, a "vadonba". Így kerül Grönlandra, ahonnan viszont a szülőfaluja békéjébe vágyik vissza, és képtelen kiszabadulni ebből a körből.
MN: Grönlandon is ellentétek között hányódik: hol a jólelkű hittérítő, hol a többi züllött dán telepes életét éli.
KL: Itt a kultúrák találkozásáról, ütközéséről van szó, és arról, hogyan hat ez a távolba szakadó emberre. A legjobb szándékok is kihunyhatnak, és könnyű elkövetni ugyanazokat a hibákat, amiket mindenki más elkövetett.
MN: Hosszan ír a Grönlandon egykor uralkodó borzalmas, olykor kifejezetten undorító állapotokról. Ez volt a valóság, vagy a hódítás visszataszító voltát akarta hangsúlyozni?
KL: Nagyon sok grönlandi lelkész korabeli önéletrajzát, beszámolóit olvastam el. Valóban szörnyű körülmények uralkodtak: a nagy hidegben nem volt megfelelő lakásuk, mindenük állandóan nedves volt, kevés, félig elrohadt ennivalót kaptak. Így aztán gyakran alkoholisták lettek, halálra itták magukat. Egyszerűen alkalmatlanok voltak rá, hogy ott éljenek, sokan idő előtt, súlyos betegen tértek haza Dániába.
MN: A könyvben lévő térkép a cselekmény tényleges grönlandi helyszínét ábrázolja?
KL: Így van. Én magam is jártam ott, valóságos helyekről van szó, és a "próféták" is létező személyek voltak, a vallási mozgalmuk sem fikció. Tehát a kitalált főhős egy valóságos, dokumentált világgal áll szemben.
MN: Ez a vallás is alapvetően keresztény alapokon áll.
KL: Azt tették, amit a dán miszszionáriusok elmulasztottak: újrafogalmazták a kereszténységet a saját kultúrájuk körülményeihez igazítva. A dán lutheránus és a pietista kereszténység - ez akkoriban a Herrhut misszionáriusok révén erősen jelen volt Grönlandon -, valamint saját ősi, inuit vallásuk egyfajta kombinációját alakították ki. Az ottani templomokban, az istentiszteletek különleges mozzanataiból ma is érzékelhető, hogy a kereszténység egy különleges formájáról van szó, amit a sajátjuknak éreztek. Messzi vidékekről is érkeztek hozzájuk a híveik, ami szembeállította őket a dán hatóságokkal. Ezek ugyanis a gyarmati igazgatás elleni lázadást látták a hitükben.
MN: A főhős egy idő után viszszatér, mégpedig Norvégiába, de ezzel nem ér véget a regény. Még egy esélyt akart adni neki?
KL: Csak be akartam zárni a kört, ahogy én is Norvégiába tértem vissza annak idején, ahol aztán folyton arról álmodoztam, hogy vissza szeretnék menni Grönlandra. Egyébként ő maga, Morten Falck semmiben sem hasonlít rám.
MN: Azért, mert ön kiegyensúlyozottabb, kevésbé hajlik a szélsőségekre?
KL: Nem ő, hanem a kor volt szélsőséges, a 18. század vége. Mi is annak tartanánk, ha meglátnánk az akkori Koppenhágát a sok mocsokkal, kosszal, a szörnyű bűzzel, a prostitúcióval. Akik pedig Grönlandra mentek, azoknak nem volt megfelelő ruházatuk és élelmük.
MN: Olvasás közben többször el is szörnyedtem: hogy lehetett ezt túlélni?
KL: Nem is élték túl. Három-négy éven belül vagy meghaltak, vagy hazatértek. De ez még mindig jobb arány, mint a trópusi gyarmatokon, ahol átlagosan 14 hónapot bírtak ki élve az oda kerülő dánok.
MN: Honnan ered az érdeklődése Grönland iránt?
KL: Nekem is megvolt a nagy kulturális ütközésem: tizenöt évig éltem ott. Képzett ápoló voltam, és mint ilyen kerültem oda harmincévesen.
MN: Gondolom, ez Dániában sem megszokott pályaválasztás. Miért lett ápoló?
KL: Karen Blixen (a Volt egy farmom Afrikában magyar címmel megjelent vegyes műfajú kötet szerzője - K. T.) hatására Afrikában szerettem volna élni, és ehhez ez tűnt a legjobb megoldásnak. Aztán mégis egy Grönlandra tartó repülőgépen találtam magam. Akkor már két gyerekem volt, és biztonságosabbnak látszott.
MN: Úgy tűnik, egy idő után azért felkeltette az érdeklődését is ez a hatalmas, alig lakott ország.
KL: Én is átéltem a kultúráknak ezt a találkozását, én is összeomlottam, és 2004-ben eljöttem. Mindent elölről kellett kezdenem. Leültem, és megírtam az első regényemet, ami nagyon sikeres lett, és ettől kezdve az írásból élek. Ez már a negyedik könyvem.
MN: Az előzőek is kapcsolódnak Grönlandhoz?
KL: Az első önéletrajzi jellegű, a saját válságomról, Grönlandról, a hanyatlásomról és a feltámadásomról szól. (Leine bevallottan kábítószerfüggő volt - K. T.) A második a nagyapámról, aki 1938-ban Koppenhágában megölt egy embert. Szóval gyilkos volt.
MN: Hogyhogy? Mi történt?
KL: A felesége, vagyis a nagyanyám szeretőjét ölte meg. Tengerész volt, és egyszer hazatérve egy másik férfival találta a nagyanyámat. Agyonverte, mégpedig a falióra ingájával. Azután pedig feladta magát a rendőrségen, és tizenegy évi börtönre ítélték. A harmadik regényem megint csak Grönlandon játszódik.
MN: Voltak a nagyapjának feljegyzései, vagy tudott vele személyesen beszélni?
KL: Találkozni mindössze kétszer találkoztunk a nyolcvanas években. Nem ismertem igazán. Viszont sok mindent feljegyzett, mások is írtak az életéről, és természetesen elolvastam azt is, amit az újságok írtak az ügyről, illetve a rendőrségi és bírósági iratokat.
MN: Mennyire erőteljesek ma a grönlandi függetlenségi törekvések?
KL: Grönlandnak ma saját kormánya van, de ettől még nem teljesen független. A külügyeit például a dán kormány intézi. De törekszenek a teljes önállóságra. Ugyanakkor sokféle nyersanyagot bányásznak az országban, rengeteg külföldi munkással: kínaiak, amerikaiak, kanadaiak. Néhány éven belül a lakosság több mint tíz százaléka külföldi lesz. Grönlandnak pedig komoly bevételei lesznek, hiszen olyan anyagokról van szó, mint az urán, vas, arany, ezüst. Elkezdtek alumíniumot termelni, a tenger alatt pedig olajat találtak, mégpedig mintegy kétszeresét a norvég készleteknek. Vagyis Grönland előbb-utóbb a világ egyik leggazdagabb olajtermelő országa lesz - a maga hatvanezer lakosával.
MN: Vagyis Dániának nem éppen érdeke a teljes szétválás.
KL: Igen, ez komoly viták tárgya most. Aztán itt van a klímaváltozás, elolvad a jég, a bennszülöttek által megszokott táj eltűnik, teljesen máshogy néz ki, mint akár csak húsz évvel ezelőtt, ami erősen hat az önképükre, önértékelésükre. Eltűnnek a kutyaszánok, viszont egyszerűbbé válik a szállítás, amihez szintén alkalmazkodni kell. Annyi minden változik, hogy egyszerűen idejük sincs az embereknek a múlttal foglalkozni.
MN: A Dániában élő grönlandiakról viszont leginkább a beilleszkedési nehézségeik kapcsán hallunk.
KL: Úgy húszezer grönlandi él ma Dániában. A többségük teljesen normális életet él, egynegyedük az, akiknek alkohol- vagy egyéb problémáik vannak. 'k viszont nem számíthatnak különösebb állami segítségre, hiszen dánok, nem számítanak bevándorlóknak, mint például az afrikaiak. Márpedig sokan közülük épp olyan kevésbé jártasak a nyelvben és a dániai viszonyokban, amiből persze súlyos nehézségeik adódhatnak.
