Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (részlet)
Mirígy
És az árvák,
Oh, az a két gyenge gyermek,
Aki porban mász előtte,
S mint oroszlán rí az éhség
Ajkaik közt, hogy miatta
A sivány port rágdogálják.
S a szegény, e férgek atyja
Nem segíthet, nem mozoghat,
Köny helyett kínlángokat sír
És az égre így kiált föl:
Isten, Isten! Élsz-e még?
Ledér (leül és sír)
Jaj nekem, jaj elhagyottnak!
Mirígy
Kelj föl, kis bohó te, kelj föl.
Hisz csak tréfa volt beszédem.
Ledér
Jaj nekem, jaj! Mit tehettem?
Egy setétlő kis teremben
A pokolmécs pillogása,
Bűnös ajkak suttogása
Elboríták lelkemet.
Elpirultam, és nem látszott,
Visszavágytam, nem bocsáttak,
Vagy bocsáttak, s nem jöhettem,
Nem kivántam jőni már.
Hév kar ége vállamon,
S a merész, az áruló csók
Elcsattant tűzajkamon.
S oh, azóta, szörnyü élet!
Oh, én elveszett leány, én!
A Csongor és Tündének abban a jelenetében vagyunk, amikor Mirígy módot keres Csongor félrevezetésére, és ráveszi a Ledér nevű szereplőt, hogy adja ki magát Tündének, amihez még a Tünde fejéről korábban levágott arany hajtincs is rendelkezésre áll.
A fiatal nő eleinte lesajnálóan beszél az őt váratlanul megszólító, idegen öregasszonyhoz. Kikéri magának a „kisleány” megszólítást, majd amikor Mirígy „nagyleány”-nak szólítja, azt válaszolja, hogy naná, nem is mindenki olyan ráncos, mint ő. Mirígy továbbra is igyekszik hízelegni neki, de Ledér csak csúfolja: olyan vén, hogy már a foga se fáj – minthogy nincs neki –, az arca májfoltokat (öreg szeplőket) virágzó, barázdált szántóföld, a szemölcséből szőrszálak nőnek. Mirígy még ekkor is nagyon nyájas Ledérrel, sőt az arcát is megsimogatja, amire a lány a kéz jeges érintésétől összeborzad. De arra a kérdésre, hogy hova megy, még mindig hetykén felel: „Hát hová s hová ne mennék.”
Mirígy nem tágít, és baljós pontossággal elmondja, hogy Ledér honnan jön és hova megy: öreg, beteg édesapjának gyűjtött gyógyfüveket. A lány érthető megdöbbenését a szövegben egyetlen „Ah” jelzi.
És ez még semmi. A furcsa öregasszony még azt is tudja, hogy Ledért az apja egyszer kimentette az égő házból, de ő maga megégett, és azóta ágyban fekszik. Vajon mit tudhat még? Ledér reakciója mindenesetre ez: „Oh jaj, oh jaj!” Itt kezdődik a fenti szöveg.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
