„A valóság útvesztője”

Láng Orsolya költő, illusztrátor, filmes

rés a présen: Most jelent meg a Ház, délután című versesköteted. Milyen ritmusban váltakoznak nálad a műfajok?

Láng Orsolya: A legutóbbi kötetem óta három év telt el. Párhuzamosan futnak bennem különböző műfajú projektek, a Ház, délután összerakása alatt például – hosszabb kihagyás után – újra fontos lett a rajzolás. Novemberben volt egy kiállításom a Nyitott Műhelyben, Új gyakorlatok címmel (a rajzok megnézhetők a Láng Orsolya képei nevű Facebook-oldalon). Azt hiszem, mindig van áthallás, összefüggés a szövegeim és a képeim között.

rap: Nem jelölsz meg helyeket, illetve helyszíneket a versekben. Ennek van jelentősége?

LO: Az, hogy milyen fontosak számomra a helyszínek, a Pályamatricák című kötetemben manifesztálódik a legkonkrétabban. Lényegesebbnek tartom az atmoszférát, mint a pontos földrajzi koordinátákat. A kötetben több ház is szerepel, és azért gondoltam, hogy legyen ez az egész kötet címe, mert a megállapodás és a mozgásban levés is benne van.

A ház mint ingatlan, a délután mint inga. Számomra egyformán fontos az úton levés és az otthon levés. A kötetben több halálvers, illetve hommage is helyet kapott, mint a máshol levés egy másik dimenziója.

rap: A filmes és a költői világod hogyan kötődik össze?

LO: A grafika és az irodalom egyformán vonzott, így jött képbe a film. Később rájöttem, hogy nehezen dolgozom stábbal, a színészi játékkal problémáim vannak, túl nagy az apparátus. A kolozsvári Sapientia után a budapesti MOME-n mesteriztem rajzanimációval. A legtermékenyebb filmes korszakom az egyetem előtt volt. A Műútnak készített könyv­trailerek esetében found footage-ból (talált nyersanyag) dolgoztam. Az írott szöveg inspirált, a könyv motívumait és alaptónusát kerestem magán- és közarchívumokban. A talált anyagot megvágtam, és felfűztem egy dramaturgiai függvénygörbére. A könyvillusztrálást azért szeretem, mert egyszerre működteti az alkotói autonómiát és a kollektivitást.