A PLR itthoni esélyei: Senki Alfonz és a nagy gebin

  • Bogár Zsolt
  • 2007. június 21.

Könyv

Egy tizenöt éves európai közösségi irányelv értelmében jogdíj járna a szerző számára a közkönyvtári kölcsönzés után is, aminek az érvényesítéséért már évek óta küzdenek az irodalmi szervezetek. Úgy tűnik, most végre történik valami. A kérdés csak az, hogy a restanciánk alkalmas-e a nemzeti kultúra támogatására. Ha jogkövetők vagyunk, aligha.
Egy tizenöt éves európai közösségi irányelv értelmében jogdíj járna a szerző számára a közkönyvtári kölcsönzés után is, aminek az érvényesítéséért már évek óta küzdenek az irodalmi szervezetek. Úgy tűnik, most végre történik valami. A kérdés csak az, hogy a restanciánk alkalmas-e a nemzeti kultúra támogatására. Ha jogkövetők vagyunk, aligha.

A nyilvános haszonkölcsönzések után, mint amilyen a közkönyvtári kölcsönbe adás, "méltányos díjazás" jár a szerző számára, amit a közösségi jogban jártasak public lending right-ként (PLR) szoktak emlegetni. Ezt a díjfizetési kötelezettséget (amelyet eredendően a 92/100/EGK irányelv írt elő) a magyar jogrend is átvette, de kissé túlbuzgón olyan széles körben szabta meg a kivételeket, hogy ugyanazzal a lendülettel sikerült kiüresítenie a jogintézményt. Felmentést kapott ugyanis valamennyi "nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtár", magyarán az összes bibliotéka, ahol "elvitelre" kölcsönözni lehet. A derogáció önmagában megengedett, ha valaki a könyvtárak helyett azért fizet, de mondani sem kell, ez nem történt meg. Közben lépéskényszerbe kerültünk, miután a régi uniós országok ellen, ahol kísértetiesen hasonlóan alakult a szabályozás, az Európai Bizottság kötelességszegési eljárást indított.

A közösségi jogrend ugyanakkor a szerzők között sem válogat: nemcsak az adott nemzethez tartozó, vagy annak a nemzetnek a nyelvén alkotó szerző számára jár a díj, hanem (legalábbis) az összes uniós polgárnak, akinek a műveit nyilvános haszonkölcsönzésre kínálják. Számos ország a PLR-t még jóval a közösségi irányelv megszületése előtt a nemzeti kultúra támogatásának eszközeként vezette be. Az írószervezetek által mintaként emlegetett Dániában a dán nyelven publikáló szerzők, fordítók és illusztrátorok részesülnek a díjazásban. Svédországban az állandó lakhely és a svéd nyelvű publikálás egyszerre feltétel. Mivel a szabályozásuk diszkriminatív, az EU ezt a módit sem nézi jó szemmel, és ellenük is kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium témafelelőse, a Narancsnak nyilatkozó Gyenge Anikó (az európai uniós jogi főosztály tanácsosa) szerint "olyat nem csinálhatunk, hogy csak a magyar szerzőket támogató törvényt vezetünk be, mert az Európai Bizottság ellenünk is eljárást indít".

Koncentrikus körök

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) természetesen érti a problémát, de egyelőre - számolva az anyagi lehetőségekkel - koncentrikus körökben gondolkodik. Úgy tervezi, hogy "első körben" a kortárs, élő, magyar nyelven alkotó, magyarországi szerzők lennének a kedvezményezettek, beleértve a határon túli szerzők itthoni kiadóknál megjelentetett, kölcsönzött munkáinak a szerzőit is. Ettől függetlenül a már most kifogástalan szövegezés a későbbiekben módot adhat a teljes harmonizációra: tisztán kell azonban látnunk, hogy ezt eddig egyik tagállam sem végezte el maradéktalanul. Budai Katalin minisztériumi főtanácsos aggodalmainkra azt mondta, hogy a semminél ez is jobb megoldás; a tagállamokkal pedig kétoldalú egyezményekben állapodnának meg, hogy kölcsönösen ne kelljen egymás szerzői után fizetni. Gyenge Anikó szerint a technika kifogásolható, hiszen a PLR megtiltása vagy engedélyezése a szerző kizárólagos joga. Ez a jog ugyan díjfizetéssel kiváltható, ha nem filmről, szoftverről vagy hangfelvételről van szó (amikor mindenképp kell a szerzők beleegyezése), de a díjfizetési igényről a szerző helyett senki nem mondhat le, legkevésbé az állam. Ezért az IRM ezt a megoldást egyáltalán nem pártolja.

"A PLR nem arra való, hogy a nemzeti kultúra nevében piaci korrekciót hajtsanak vele végre - emlékeztetett a tanácsos. - Díjat ugyanis minden szerzői mű után kell fizetni, függetlenül attól, hogy milyen zsánerű. A modellek csak aszerint válnak el, hogy a megvásárolt könyvek vagy a kölcsönzések száma után kalkulálják a mértékét. Az első a szerzői jogi szempontot tisztán érvényesítené, hiszen a könyvtárnak nem a nyilvános haszonkölcsönbe vételért (vagyis magáért a kölcsönzésért) kellene jogdíjat fizetnie, hanem a kölcsönzés lehetőségének megteremtéséért. Ez minden szerzőnek egyformán kedvezne, aki bekerül a könyvtárba. A másik igazságosabb rendszert eredményezne, mert csak az a szerző kapna jogdíjat, akinek a műveit gyakrabban kikölcsönözik." A statisztikák ugyanakkor azt mutatják, hogy azokat a könyveket kölcsönzik szívesen, amiket a piacon amúgy is megvesznek: Lőrincz L. Lászlót, Szabó Magdát és Evelyn Marshot sokkal inkább, mint Esterházyt vagy Nádast. Gyenge Anikó szerint ez is azt igazolja, hogy a PLR nem a kultúratámogatás eszköze, hanem értéksemleges módon a szerzői jog védelmét szolgálja. Ebbe más szempontokat belekeverni nem helyénvaló.

Egy évben egyszer

Mint Budai Katalintól megtudtuk, az OKM a PLR bevezetésénél a brit modellt preferálná, amely a kölcsönzések száma után fizet. Ott a postás egy évben egyszer csenget, van egy minimumösszeg, ami alatt nem érdemes a kifizetést végrehajtani, és egy maximum is, ami fölött a díj már a felosztásra váró kasszát gazdagítja. (Angliában 6 penny jár egy kölcsönzés után, de J. K. Rowling sem kaphat 6000 fontnál többet.) De például a skandináv országokban az összeg egyben marad, és az írók és az írói szervezetek pályázat útján részesednek belőle. Az, hogy Magyarországon a szerzők végül mennyit kapnak, attól függ, mennyi pénz jut rá a könyvtárak költségvetésében. Elvben a kölcsönzések után a felhasználó is fizethetne, de könyvtári szolgáltatásokat főként tanulók és nyugdíjasok vesznek igénybe, ezért igazságtalan lenne, ha a PLR-t beépítenék a tagdíjukba. Az európai többségi gyakorlatnak megfelelően így nálunk is a könyvtáraknak kell helytállniuk: magyarán az állami költségvetésnek.

Ez a szabályozás szemszögéből úgy nézne ki, hogy jelentősen szűkítenék azoknak a könyvtáraknak a körét, amelyeknek nem kell fizetniük. Gyenge Anikó szerint a 2100 nyilvános könyvtár közül csak a legkisebbek kapnának mentességet, melyek valóban képtelenek ellátni a kapcsolódó adminisztratív feladatokat. Budai Katalin pedig az iskolai könyvtárakat említette példaként. A minisztériumi főtanácsos elmondása szerint az évi 36 millió kölcsönzés mintegy hatodához kapcsolódna jogdíjfizetési kötelezettség. Ennyi körülbelül azoknak a kölcsönzéseknek a száma, melyek a kortárs, magyar szerzők műveit érintik. Az OKM azt szeretné elérni, hogy 2008-ban körülbelül 200 millió forintot szánhasson erre a célra, amiből mintegy 120 millió jutna tisztán a jogdíjakra, a többi a rendszer fenntartására. Budai szerint az egy főre eső átlagösszeg az első évben 26 ezer forint körül jönne ki, mintegy ötezer szerzővel számolva.

A jogosultak regisztrálását és a jogdíjak elszámolását egy közös, egyesületi formában működő jogkezelő szervezet végezné szoros állami törvényességi felügyelet mellett. Erre a célra az érintettek új szervezetet alakíthatnak, vagy egy már meglévőhöz delegálhatják a feladatot. Az utóbbi nyilván olcsóbb lenne, de erről a szándékról se a reprográfiai (Magyar Reprográfiai Szövetség), se a zenei (Artisjus), se a vizuális (Hungart) jogokat kezelő szervezetek nem hallottak. Bár a Magyar Szak- és Szépírók és Kiadók Reprográfiai Egyesületet (Maszre) szintén nem keresték meg ilyen ügyben, Zentai Péter László igazgató (aki egyben a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesületét is vezeti) logikusnak nevezte a felvetést - csak ez nyilván az egyesület költségvetését is befolyásolná.

Miközben az OKM a PLR rendezésével szöszöl, ideje lenne a szerzői joggal összefüggő kérdéseket a változó könyvtárhasználati szokásokhoz igazítani. Az Országos Széchényi Könyvtárat a vizsgaidőszakon kívül átlagosan ötszáz látogató keresi fel naponta, ebből sokan csak a corvinákat szeretnék látni, míg a szintén általa működtetett Magyar Elektronikus Könyvtárat (http://mek.oszk.hu) ötvenezren. Gyenge Anikó lapunknak jelezte is, hogy az IMR szívesen gondolkozna egy átfogóbb stratégiában, amely a szerzői jogok körülbástyázásával átültetné az egész könyvtári rendszert az új, digitális világba: "Ma már külföldön megszokott szolgáltatásnak számít, hogy a neten rámegyek a könyvtár honlapjára, kifizetem a könyvtári kölcsönzési díjat, illetve a jogdíjat, és a dokumentumot megkapom online. Ezt kellene rendszer szintjén itthon is megoldani. A magyar jogban az alapjai megvannak, csak a modernizációt kell elvégezni. A PLR a Gutenberg-galaxis ügye, megoldatlan házi feladat. De az igazi kihívás a könyvtári rendszer megújítása, ami minta lehetne az illegális online felhasználások érdemi csökkentésére."

Ami a szívén

"A szépirodalmi szerzők támogatását a szívén viseli a minisztérium" - mondta a Narancsnak Budai Katalin. Évek óta szó van arról, hogy bevezessék-e az úgynevezett skandináv modellt: 1000 új cím 500-1000 példányban való állami megvásárlása a könyvtárak számára legalább egymilliárd forintba kerülne." A megoldás különösen a kiadóknak lenne kedvező, az íróknak főként akkor érné meg, ha a beszerzett könyvek után számítanák a PLR-hez kapcsolódó díjkötelezettséget. Ez azonban biztosan feszültséget keltene a könyvtárosok zömében: miközben nincs pénzük az igazán keresett könyvek megvételére, olyan kötetekre kell költeniük, amik iránt mérsékelt az érdeklődés. Az elképzelés összességében súlyosan beavatkozna a könyvpiaci viszonyokba, emiatt többen támadják, leghangosabban Matyi Dezső, az Alexandra Könyvkiadó vezetője.

Jogos juss

Ha a PLR-t nem számítjuk, a jogkezelő szervezeteken keresztül már így is jelentős bevétel jut a szépíróknak: a reprográfiai jogokat kezelő Maszre 2005-ben 72,6 millió forintot utalt át az irodalmi műhelyeknek (111 milliót kaptak a kiadók és 63 milliót a szakírók). A műveik digitális felhasználásáért a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) fizet havi 262 ezer forintot 36, még élő irodalmi szerzőnek. Az Artisjus pedig, amely a hangfelvételekkel kapcsolatos jogokat kezeli (így például a rádiós és tévés jogokat), hét irodalmi ösztöndíj mellett a hárommillió forinttal járó Irodalmi Nagydíjnak is a gazdája.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.