Mezei ismeretterjesztésnek mondhatni rafinált, kései vallomásnak meg túl büszke Kafka-képregény jelent meg még tavaly. Látszólag totális marhaságról van szó, de hát Franz Kafka a főszereplője, az ember nem lehet érzéketlen e tény iránt.
Nagy sávszélességű szociális kontextusból indít a könyv, a zsidó misztika, a korabeli társadalmi paranoiák, elsősorban is az antiszemitizmus tablójával, ehhez képest mondjuk a Felice Bauer-epizód - mert Crumbék aztán tényleg azt csináltak belőle, noha Kafka kétszer is eljegyezte a lányt - alig négy oldal terjedelmet képvisel, az is elég sablonos. De például a Milena Jesenska-rész már sikeres, ott van is egy szép megoldás a 103. oldalon, ahol az expresszionista ábrázolásmód a kafkai létélménynek olyan tökéletes képi reprezentációjával szolgál, amely már túlmutat műfaj és téma sikeres találkozásán, mondhatni
valódi költészet
izzik fel, miközben a kötetet forgatva magunk is belecsavarodhatunk a kacskaringózó mondat őrületébe. A szorongás élményközösségét kínálja fel e remek megoldás. Máris egy pozitívum.
Aztán jön a többi. Szép lassan érthetővé válik, mire való is volt a kezdésnél a nagyon alapos, szinte már indokolatlanul hosszú lélek- és társadalomrajz. Nem másra, mint hogy a szerzők utat nyissanak vállalkozásuk lehetetlenségének. Mert persze, hogy eleve töredékek megfogalmazására ítélte őket a szándékuk, de a gyakorlat mutat csak rá igazán, ez mennyire nem baj, a narratív igény a témával rokon, és mintha az alkotói sorsban is osztoznának így, az eleve kudarcra ítéltségben. A maga módján ebben van valami Kafkához méltó igényesség, ismerjük el. A képméret műfaji kódjait mindenesetre szabadon variálják, van hely az alapos szöveges kommentároknak (David Z. Mariowitz). Sok helyütt nagy, egész oldalas tablókat kapunk, hogy aztán máshol - mint A per Leni-fejezeténél - Robert Crumb ökonómiai bravúrja értesse meg, hogy itt nem a történetmesélés sodrása a lényeg, hanem a kísérletezés, ezért képregényét nyugodtan olvassuk annak, ami: esszének.
Ne zavarjon az sem, hogy a kötet végén van index, valószínűleg az SHL sorozat egyéb köteteinek a végén is, nem tudom, itt mindenesetre nagyon murisan hat, és méltó végjáték ez egy olyan kötethez, amelyen egyébként is meg lehet szakadni a röhögéstől. Mert ez adja a könyv valódi sava-borsát, báját és érdemét, a frivol kód szofisztikált adagolása, időnként túladagolása. Nézzünk egy fajsúlyos megoldást. Az átváltozás töményen naturális 17 oldala után, ahol aztán mindent megmutatnak, már csak a Samsába csapódó almának a kitinpáncéllal bezárt dőlésszögét nem biggyesztik oda a csápok közé, szóval a nagy tabusértés után közvetlenül még képesek idézni Kafkának a kiadójához írt leveléből a tervezett kötet címlapjával kapcsolatban az ábrázolás tilalmára vonatkozó részt: "Mindent, csak ezt ne! A rovart semmi szín alatt sem szabad ábrázolni, még távolról sem." Na ja. Ám tévedünk, ha azt hisszük, hogy
a szentségtörés ikonográfiája
új kóddal lett gazdagabb e képregény által. Nem, ahhoz ez a rakoncátlan, minden eredeti ötletben tetten érhető pietás túl egyértelmű. Crumb szándékoltan nem Kafkát rajzolja meg, nem játszik rá az Orson Welles-filmben főszereplő Anthony Perkinsre sem, nem pályázik új ikonokra, helyette a tudható ismeretek tapasztalatára központosít. Ha például olvastunk már Kafka egészségmániájáról, Crumb most szemlélteti, és ebben remekel. A 61. oldalon járunk. Szülei asztaltársaságában Kafka alélt fejjel rágja a szájában lévő falatot. A jelenethez tartozó kommentár lenyűgöző alapossággal értelmezi a látványt: "Miközben családja Schnitzelt és Sauerbratent fogyasztott, Kafka főleg zöldséget, diót és gyümölcsöt evett. Hermann Kafka már így is dührohamot kapott, amikor egyszer csak Franz felfedezte azt az egyetemes gyógymódot, amit egy Horace Fletcher nevű amerikai terjesztett: szerinte ugyanis a PÉPESÍTÉS, vagyis a falatok tíznél többszöri megrágása az összes betegségtől megszabadít." És a Kafka feje melletti buborékban Crumb lefuttatja a rágások számát, Kafka még csak az ötödiknél tart, miközben az apa már szó szerint forr a dühtől. De amíg hősünk túllép a perdöntő tizedik rágáson, mi nyugodtan kívánhatjuk, hogy akkor már robbanjon is szét a Hermann Kafka nagy, zsíros feje, mi addig is ennek a rögeszmés rágcsálónak drukkolunk.
Tóth Dezső
Edge 2000 Kft., SHL képeskönyvek sorozat; fordította: Bánföldi Tibor, 2004, 177 oldal, 1890 Ft
