Az egykor Ékkő néven szuperhősködő Jessica Jones jelenleg az Alias Nyomozóiroda egyetlen, ám szerfelett hatékony magándetektívje. A Marvel-hősök grandiózus világa itt csak a háttérben jelenik meg: sokatmondóak a képsorok, amikor Jessica Scott Langgal, a Hangyával randizik egy étterem teraszán, és hirtelen feltűnik Fáklya és Pókember, amint épp’ Octopus Doktort üldözik, ám a bontakozó románcba ez mit sem kavar be.
Az Alias képregény gyűjteményes kiadásának második kötetébe a sorozat 10–21. száma fért bele: két nagyobb, tulajdonképpen egymásra rímelő történet. Jessica mindkettőben azt a feladatot kapja, hogy megtaláljon egy eltűnt lányt, akinek feltehetőleg szuperképessége van. Vérbeli hard-boiled krimi mindkettő: a nyomozás izgalmánál csak a lélektani hatás erősebb. Meg persze a címszereplő pikírt kommentárjai, akár az eseményekről, akár mindennapjainkról.
A legfigyelemreméltóbb mégis a 10. füzet, ez a rövidke történet, amelyben a Hírharsona főszerkesztője, a szuperhősfóbiás, fasisztoid hajlamú J. Jonah Jameson (ő az, akinek Peter Parker eladja a pókemberes fotókat) és Jessica Jones intellektuális párbaját követhetjük nyomon. Az oldalak már egyéni rajzstílusukkal is tüntetnek: nincsenek panelek, a képek inkább statikusak, festményjellegűek, a párbeszédek pedig nem szövegbuborékokban, hanem forgatókönyvszerűen olvashatók. A sztori szinte aktuális: egy, a sajtót saját céljaira használó, hatalmaskodó alak van benne csúnyán megszívatva.
Fordította: Galamb Zoltán. Fumax, 2019, 288 oldal, 7295 Ft
