Nyilas Atilla új verseskötetének két címe és rengeteg álma van. Mindkét cím irodalmi utalás is egyben: a borítón az áll: Álmoskönyv Nyilas Atillától, amivel egyrészt címmé emeli nevét a költő, másrészt egy tradicionális műfajra is rájátszik, a la Krúdy. A könyv gerincén pedig a következőket olvashatjuk a szerző neve után címként: Az Egynek álmai - ez pedig a híres Szabó Lőrinc-vers továbbszámolása.
Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a kötet központi fogalma az álom lesz. Ez a narratív elem, állandó tartalmi motívum, lépten-nyomon próbál szövegszervező elvvé és poétikai alakzattá is válni, és a verseskönyv jobb lapjain ez rendszerint sikerül is. A hol könynyen felismerhető, hol pedig alaposabban átírt intertextusok, az ismétlésszerkezetek, a töredékek, a látomások, az előre- és hátrautalások, a visszaemlékezések és a jövendölések - mind-mind beleférnek az álom lélektanába és esztétikájába. Ahogyan A homályból (az örökké elfeledett és ezért örökké titkon felfedezett Komjáthy Jenő megidézése) című vers Krúdy-mottója mondja: "Az álmok mindig vámmentesen, szabadon közlekedtek az országban, a kocsi, amely őket ide-oda szállította, orgonavirágos keréken gurult." Nyilas Atilla igyekszik kihasználni ezt a vámmentességet, élvezettel közlekedik szabadon a kötet terében. Ezt a könyv kettős tagolása meg is könnyíti. A tartalomjegyzékből az derül ki, hogy ciklusokba rendeződnek a szövegek, ráadásul a prímszámként eleve gyanús tizenkilenc egységbe, de valójában egy-egy ciklus versei elszórva állnak a kötetben. Például: "Az utazás álmai" versei a 150., 138., 36., 41. és 45. oldalakon találhatóak. A szétszórt álmokat egyetlenegy költői tudat rendezi össze. Így biztosít a virtuális határokkal Nyilas Attila szabad átjárást az álomkonvojoknak. Egyúttal aktiválja az olvasó figyelmét és logikáját is, hiszen, ha akarja, akkor összerakhatja magának a szövegeket, és szabadon értelmezheti, miért így állt össze egy verscsoport. Huszadik, ráadás egységként szerepel a könyv végén a "Toldalékok" blokk, amelybe a Köszönet és Forrásjegyzék tartozik.
Merthogy az álom forrásokat igényel, és Nyilas keresi is a forrásokat. Rögtön itt van a kötet mottója, az örökzöld (álomzöld) Reviczky Gyula-idézet, melynek utolsó sora az álom kiazmusaként a következő: "éltem álmom, álmom élet". Álom és élet tehát menthetetlenül egybekapcsolódott, nem lehet tudni, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. Nyilas ezzel a kötetstrukturálással az avantgárd szövegépítésnek igyekezett esztétikai ideológiát, tartalmi legitimációt adni.
Megannyi verset egy-egy mástól kölcsönvett verssor vagy szókép indít útjára. Az első két költemény álombelépőjét a magyar mélylélektan két markáns figurája, Csáth Géza és Ferenczi Sándor naplóiból kölcsönzi Nyilas Atilla. Későbbi álomdonorja a leggyakrabban költőtársa, k.kabai lóránt álomnaplója lesz. Az álomháztartási többlet legfőbb veszélye, hogy teljesen egyneművé válik a kötet világa: "Álmodban / csak az álom van, / és onnantól minden álom." (Álomban) Ebből a lírai kómából jóformán lehetetlen felébredni, mindenhol az álom falába ütközünk. Ezt a vég nélküli végállapotot a reflexió iróniája képes megszüntetni. A kötet egyik legszellemesebb és tömörségében legügyesebben megformált versdarabja a Jegyzet: "Álmomban elfelejtettem, / hova tettem a holmimat. / Komolyan bosszantott, ezért / úgy döntöttem, fölébredek / elfelejteni álmomat." Nyilas ebben a pár sorban előbb felsorakoztatja egymás mellé az álmot, a felejtést, és így az emlékezést is (a felejtés mint negatív emlékezet), majd felébredvén jól kifigurázza őket, és saját magát is.
Álmon vágja magát.
Szoba Kiadó, Miskolc, 2008, 154 oldal, 1500 Ft
