Könyv

Az egyik legismertebb magyar webtrendbloggerrel és szolgáltatásfejlesztővel az internet jelenéről, jövőjéről, felhasználói és üzleti kockázatairól beszélgettünk.

A trilógia második kötete.

Élni annyi, mint teret veszteni, hangzik a regény Cioran-mottója. A szöveg e térvesztés története egészen a végső vereség elfogadásáig, mint egyetlen lehetséges felülemelkedésig. A Protokoll főhőse, Mátrai Ágoston diplomata a protokoll világában él, de nem túlzott Térey János, amikor azt nyilatkozta a Bartók Rádióban, hogy regénye a protokoll erkölcséről és metafizikájáról beszél elsősorban. Valóban, a protokoll a regény teljes terére kiterjedő, minden életviszonyt uraló kód. Ez teremti meg a regénybeli világot a teljes izoláció terepén, ahol senkinek és semminek semmi lényegi köze nincs egymáshoz, s mely a "protokoll" nélkül menthetetlenül széthullana. A könyvet strukturáló utazások (Spanyolország, Izrael, Brüsszel, New York, Skócia...) a tér tágítását kísérlik meg, de a diplomáciai protokoll világán belül vannak, nagy részük Mátrai munkájához kapcsolódik, aki ráadásul olyan helyekre tér vissza, ahol előzőleg szolgálatot teljesített, így a kilépés kísérlete mindig a protokolláris rutin emelte falakba ütközik. Minél inkább kitágul a tér, annál világosabb, hogy nincs menekvés.

Három ismert tévés figura, akik nem memoárt írnak, nem interjút adnak, hanem nekiülnek egy igazi regénynek. Hatalmas a siker, nagy a felhajtás, a sztárok új oldalukról mutatkoznak be. Minket most a szövegek érdekelnek.

Stephen Fry alighanem kimeríti a reneszánsz ember fogalmát. Ezt a tényállást írói, színészi, rendezői, filmes, színházi, tévés, rádiós, futballklub-igazgatói, újságírói, közszolgálati, blogszerzői és még számos egyéb munkássága igazolja. A sokoldalú alkotó harmadik magyarul megjelent regénye, a Csináljunk történelmet alkalmából válaszolt kérdéseinkre.

Natascha Kampusch nyolc és fél évet töltött egy pincében, mert elrabolta és bedugta oda egy pedofil.

"Egész jó termés egyetlen délelőtt alatt: a nő narkós és mexikóiakkal kúr; Benavides megerőszakolta a saját húgát; Loftis heroint vásárol komcsi elvtársnőjének." Ez tényleg gazdag termés, de mintha sok lenne egy kicsit. Ellroy önirónia nélkül nevezte magát a bűnregény Tolsztojának, de ez inkább az utolsó pohár berendelése előtti (utáni?) izomkodás, semmint megalapozott önbizalom.

A Verdák generációja, azaz a gépeknek saját személyiséget és élettörténetet tulajdonító korosztály számára különösen jó hír, hogy született egy autókról szóló kortárs meseantológia. Nyilván a kisfiúk fognak elsőként lecsapni rá, de a 12 kortárs író meséje nemtől, kortól függetlenül kínál személyiségre szabott autós kalandokat - egyik történet sem csak a gépjárművek életéről szól, hanem élettapasztalatokat dolgoz fel a gyerek szempontjai szerint.

. .

Kurt Wallandert nem kell bemutatni. Réges-rég megkezdte működését, a regényidő szerint 1990. január 8-án, egy jeges svéd reggelen autózott ki Ystad városából, és még a hóviharok beálltával autózott bele első történetébe, Az arc nélküli gyilkosba.

Hálás lehet az az újságíró, akit akár 15 percre egyedül hagynak egy jelentős s még alkotói ereje teljében lévő filmessel (meg egy bekapcsolt diktafonnal), hát még az, aki a megbeszéltnél mindig egy kicsivel korábban kezdődő kitessékelés után is kérdezhet még egyet-kettőt. Stig Björkman svéd filmes-filmkritikus-fotográfus szerencsés sorszámot húzott Woody Allenhez: a standard 15-20 perchez képest 10 évet kapott arra, hogy Allen munkásságát (2002-ig bezárólag) a legilletékesebbel átbeszélje. Filmről filmre, fontolva haladva, sajtóügyintézőktől és a külvilág zajától cseppet sem zavartatva. A szeánszok hol Allen munkahelyén, hol tetőteraszos manhattani lakásán zajlottak, melyről tudjuk, hogy Allen sokkal szívesebben él itt, mint az utókor szíves emlékezetében. Tudjuk, de vigyázat, nem ebből a könyvből tudjuk, ahogy a szendvics feltalálását tárgyaló humoreszkért és a hasonló hangvételű gyöngyszemekért is más könyveket kell fellapozni. A megszokott Allen-kép tükrében ugyanis Björkman beszélgetőkönyve meglehetősen sótlan produkció, de - kellő képzavarral élve - épp ez a szokatlan sótlanság adja meg a mű sava-borsát. Ez ugyanis a hosszú, megfontolt kérdések és a hosszú, átgondolt válaszok könyve, egyszersmind az a ritka példány a harmincnál is több könyvet számláló Woody-irodalmon belül (a másik ilyen Eric Lax munkája), melyet maga az életmű elkövetője is láttamozott.