Suzanne Collins: Futótűz

  • B. I.
  • 2011. január 20.

Könyv

A trilógia második kötete.

A trilógia elsõ darabja, a magyarul tavalyelõtt megjelent Az éhezõk viadala azzal lógott ki a fantasykba oltott tinilányregények (Alkonyat- vagy Vámpírakadémia-széria) közül, hogy Collins a kötelezõ love story köré nyomasztó hangulatú, öntörvényû világot rajzolt. Az Egyesült Államok romjain létrejött Panem tizenkét körzetét diktatórikusan irányítja a Kapitólium; a 19. századi ipari forradalom munkáskolóniáinak életszínvonalán tengõdõ területek lázongását a high-tech központ kíméletlenül megtorolja, példa rá a föld színérõl eltüntetett hajdani tizenharmadik körzet. E gyõzelem emlékére rendezik meg minden évben azt az élõben közvetített túlélõshow-t, amelyben utolsó emberig tartó küzdelmet vívnak egymással a minden körzetbõl kisorsolt, 12-18 év közötti lányok és fiúk. Az utolsó viadal azonban nem várt eredménnyel végzõdik: a kõbe vésett szabályok ellenére, a közönség (a "nép") nyomására két gyõztest hirdetnek, amit a Kapitólium urai nyílt lázadásként értékelnek. Noha az elejétõl világos, milyen végkifejlet felé haladnak az események (dicsõséges fölkelés, jó néhány rokonszenves szereplõ elhalálozása, a szerelmi háromszög megnyugtató/nyugtalanító megoldása), a második résszel az is kiderült, hogy a szerzõ elvétette az arányokat. A történetben egyszerûen nincs három egyenletes nívójú kötetre való matéria: a nyitódarabhoz képest a Futótûz kifejezetten fáradtra sikeredett, ami önmagában, az elõzmények ismerete nélkül ráadásul igencsak konfúz is.

Fordította: Totth Benedek. Agave, 2010, 314 oldal, 2980 Ft

**

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.