A trilógia elsõ darabja, a magyarul tavalyelõtt megjelent Az éhezõk viadala azzal lógott ki a fantasykba oltott tinilányregények (Alkonyat- vagy Vámpírakadémia-széria) közül, hogy Collins a kötelezõ love story köré nyomasztó hangulatú, öntörvényû világot rajzolt. Az Egyesült Államok romjain létrejött Panem tizenkét körzetét diktatórikusan irányítja a Kapitólium; a 19. századi ipari forradalom munkáskolóniáinak életszínvonalán tengõdõ területek lázongását a high-tech központ kíméletlenül megtorolja, példa rá a föld színérõl eltüntetett hajdani tizenharmadik körzet. E gyõzelem emlékére rendezik meg minden évben azt az élõben közvetített túlélõshow-t, amelyben utolsó emberig tartó küzdelmet vívnak egymással a minden körzetbõl kisorsolt, 12-18 év közötti lányok és fiúk. Az utolsó viadal azonban nem várt eredménnyel végzõdik: a kõbe vésett szabályok ellenére, a közönség (a "nép") nyomására két gyõztest hirdetnek, amit a Kapitólium urai nyílt lázadásként értékelnek. Noha az elejétõl világos, milyen végkifejlet felé haladnak az események (dicsõséges fölkelés, jó néhány rokonszenves szereplõ elhalálozása, a szerelmi háromszög megnyugtató/nyugtalanító megoldása), a második résszel az is kiderült, hogy a szerzõ elvétette az arányokat. A történetben egyszerûen nincs három egyenletes nívójú kötetre való matéria: a nyitódarabhoz képest a Futótûz kifejezetten fáradtra sikeredett, ami önmagában, az elõzmények ismerete nélkül ráadásul igencsak konfúz is. Fordította: Totth Benedek. Agave, 2010, 314 oldal, 2980 Ft **
Suzanne Collins: Futótűz
A trilógia második kötete.
