Magyar Narancs: Az Egyesült Államokban a Wikileaks-botrány kirobbanása óta újra napirenden van, hogy - a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) hatáskörét kiterjesztve - egyes államok és a titkosszolgálatok jogosítványokat kapjanak a szélessávú internet-szolgáltatások adatátviteli forgalmának ellenőrzésére. Politikai és gazdasági lobbicsoportok ágálnak emellett. A szándék adott, de van ebben ráció is?
Dobó Mátyás: A fejlett országokban a web ma már a legjelentősebb társadalmi terep. Természetes, hogy az állam valamiképpen át akarja látni azokat a folyamatokat, amik veszélyt jelenthetnek a saját biztonságára. Ennek Amerikában komoly támogatása van, amit a döntéshozók a terrorveszély elhárításával magyaráznak. Az egyes gépeket IP-cím alapján ugyan ma is vissza lehet keresni, de ez a legtöbb esetben - különösen jogi tekintetben - kevés ahhoz, hogy azonosítsák a felhasználót. A kongresszus valóban foglalkozott egy olyan javaslattal, amely személyes azonosítót rendelne az egyes felhasználók által használt számítógépekhez, ám ez sok, személyhez fűződő jogi aggályt vet fel. Vélhetően ők is belátják, hogy egy ilyen rendszer csupán megnehezítene egyes kommunikációs aktusokat. Aki nagyon akarja, úgyis ki tudja kerülni, miközben bármilyen kontrollszisztéma horribilis pénzbe kerülne. Európában inkább a sorozatos szerzői jogsértések nyomán verbuválódott lobbiszövetségek támogatják az internetes tartalmak szigorúbb szabályzásának a terveit, de ez még reménytelenebb, mert ilyen-olyan úton - a jogtulajdonosokon kívül - a társadalom döntő része érdekelt a jelenlegi káosz fenntartásában. Szinte mindenki haszonélvezője a szerzőijog-védelem folyamatos aláásásának.
MN: 2006-ban a MySpace-felhasználók száma meghaladta a 100 milliót. Azóta a Facebook nemcsak teret nyert, de kinyírta a konkurenciát. Az előbbit alig több mint 30 millióan használják, miközben a Facebook nagyjából háromhavonta regisztrál ennyi új felhasználót - most nagyjából 600 milliónál jár. Közben a Google ugyan tagadja, de tudjuk, hogy szisztematikusan vásárolja fel a kisebb közösségi szolgáltatásokat. Mintha háborúra készülne.
DM: A weben a felhasználók nem párhuzamosan használják ezeket a közösségi rendszereket, inkább választanak közöttük. A felhasználóknak kényelmes az a letisztult modell, ami ma szilárdnak tekinthető, de egyes gazdasági törvényszerűségek is közrejátszhattak a monopóliumok kialakulásában. Egy kereső, egy videomegosztó, egy közösségi oldal - ezek elviszik a weben töltött idő és a globális internetforgalom döntő részét. Még megnézünk egy-két címlapot, és ennyi - nemcsak idő, de igény sincs más kapukon keresztül kóvályogni a weben. Valószínűtlennek tűnik, hogy a Facebookhoz hasonló méretű felhasználói adatbázis létrehozható az interneten. De ez a készülődő harc már nem a webről szól. A mobilplatform elsöprő erővel fejlődik. Mobilon az Apple és - az Android operációs rendszeren keresztül - a Google is sok tízmilliós adatbázisokat épít. Rég evidens, hogy ez a legdinamikusabban fejlődő információs platform: a Google-nak van már készüléke, és hamarosan jön a Facebook mobil is. A Google-nak ez különösen fontos. Nem elég, hogy korlátlan hatalma már a weben is megkérdőjelezhető, de a mobilplatformon a keresőmotorok és megszokott webes szolgáltatások könnyen megkerülhetővé válhatnak. A Google brand arra a mottóra épült, miszerint "indexeli az összes elérhető információt a világon". Ez a Facebook előretörésével viszont egyre kevésbé igaz. A Facebook "kannibalizálta" a webet: egyre több szolgáltatás költözik hálózatain belülre, saját keresőjének szerepe egyre nagyobb, hiszen a legabsztraktabb fogalmak, helyek, jelenségek is közösségeket kreálnak. Ezek a közösségek viszont zárt rendszert képeznek, amit a keresők nehezen, sőt alig tudnak indexálni. A Google-ra nézve pedig ez a tendencia aggasztó, lévén részvényárfolyamait a piaci kilátások sokkal inkább befolyásolják, mint aktuális eredményei.
MN: Mégis bizarr, hogy míg a hozzáértők évek óta a személyes adatok eltulajdonlásának, felhasználásának veszélyeiről pampognak, létrejött a valaha volt legnagyobb, valós identitásokat integráló adatbázis.
DM: Ezt inkább szociálpszichológiai tényállások magyarázzák, mint informatikai alapvetések. Az tény, hogy a Facebook esetében nem valami társadalmi megállapodás alapján létrehozott kommunikációs rendszerről beszélünk, hanem egy profitorientált magáncégről. Ez valóban sok veszélyt hordoz magában, de egyszersmind meg is köti a stratégák kezét. Pontosan tudják, hogy egy apró torpanástól az egész hype megdőlhet: a bizalom gyorsan elszáll, és ez hamar elvesztett dollármilliók százaiban is megmutatkozhat. A MySpace-nél láttuk: két év alatt el lehet herdálni ezt az irdatlan mennyiségű felhasználót és hirdetőt. A Facebooknál ezért is ódzkodnak bármilyen fizetős modell bevezetésétől, még ha nagyon nem is tetszik nekik, hogy más mamutcégek őrületes forgalmat és közvetett útvonalakon óriási profitot termelnek rajtuk keresztül. A jelek szerint inkább a hálózaton belüli alkalmazásokból igyekeznek részesedést kérni. A Facebook Credits fizetési modellje már ezt készíti elő: ha egy alkalmazás fejlesztője pénzt akar kérni egy közösségi szolgáltatásért, akkor abból részesedés illeti a nagyfőnököt is. A Facebook nemrég hatalmas tőkeinjekcióval erősödött, értékét 50 milliárd dollárra becsülik, és ez még akkor is brutális, ha belekalkuláljuk az esetleges lufihatást. Tavaly "csupán" 1,8 milliárd dollár hirdetési bevételt produkált a cég, azaz töredékét sem kereste meg potenciális bevételeinek. Mindebből annyi biztosan kikövetkeztethető, hogy megalapozott - azaz a mobilplatformra építő - üzleti tervük van az elkövetkező 4-5 évre.
MN: A nagyhatalmak, a Google, a később általa felvásárolt Youtube, a Facebook, még a legatyásodott Wikipedia is, mind abból a felismerésből nőtték ki magukat, hogy nem a tartalom a király, hanem az a keretrendszer, ami teret ad a közösségi tartalmak megtermeléséhez. Ez mintha azt feltételezné, hogy a minőségi tartalomszolgáltatásnak - legalábbis üzleti szempontból - nincs jövője.
DM: Egyelőre csak konkrét funkcionalitásokért vagyunk hajlandóak fizetni. Ezen a téren is a mobilplatform hozhat áttörést - de főleg a praktikus alkalmazások, játékok terén. Eddig egy amerikai iPhone-felhasználó átlagosan öt alkalmazást vásárolt meg, ami egyértelmű jele a modell működőképességének. Viszont a szöveges tartalom értékesítése továbbra is kérdőjel, és a táblagépek sem hozták meg az áttörést. Nagy volt a várakozás, hogy kiutat jelenthetnek a minőségi újságírás, a digitális lappiac finanszírozására. Amikor az iPadre kijött a Wired magazin fizetős verziója, az első hype alatt rengeteg fogyott belőle. Viszont azóta az értékesítés az összes hasonló magazin esetében csökken, és nem kizárt, hogy hamarosan beleáll a földbe. Pedig a Wired egy geek újság, tehát egy szűk kör számára értékes, számukra viszont profitábilis információk halmaza. De várjuk ki a végét, mert a táblagépek fejlődni fognak. Egyelőre az látszik, hogy szöveges tartalom esetében akkor lehet fizetési hajlandóságról beszélni, ha olyan specifikus értéket teremt meg, ami egy szakmai vagy üzleti szempontból adott kör számára extra előnyökkel kecsegtet.
MN: Szerepe lehet annak is, hogy a fizetési módszerek még nem letisztultak. Az iTunes működik: ott az ember egyszer megcsinálja a profilt, megadja a kártyaszámot, és utána csak a zöld gombot nyomja, amikor fizetni kell. Úgy tűnik, mobilon szívesebben fizetünk.
DM: Igen, az iPhone, az iTunes szimbiózisa jól működik, ami mutatja, hogy egyre növekvő a jelentőségük a mobilplatformon halmozódó adatbázisoknak. Például ma Magyarországon kb. 900 ezer okostelefon van forgalomban, az előrejelzések szerint jövőre még egyszer ennyi kerül forgalomba. Ez a szám néhány éven belül megközelítheti a hazai internetpenetráció aktív felhasználóinak a számát. A kérdés az, hogy az egyes szereplők mit kezdenek ezekkel a sok tízmilliósra duzzadó adatbázisokkal, milyen szolgáltatástípusokat preferálnak, és hogyan próbálnak belőlük pénzt csinálni. A ma használatos telefonom nagyobb kapacitással bír, mint a számítógép, amit 2001-ben vettem. És ez még csak a kezdet: a mobiltelefon szerepe a mainál már csak fontosabb lesz. Hamarosan a bankkártyacsipünk is a telefonunkba lesz integrálva, ahogy szinte minden, amit most még a zsebünkben hordunk. A "kütyük" piacán is komoly innováció folyik. Nem csak az olyan úri hülyeségekre gondolok, mint az élő kameraképpel navigálható távirányítós helikopterek. Vannak olyan - például egészségügyi célú - fejlesztések, amik valós igényt elégítenének ki, és komoly piaci értékük lehet. Ilyen például az alkalmazásokkal irányítható vérnyomásmérő, de fejlesztés alatt áll egy gyengénlátók, vakok által használható speciális ujjkesztyű is, amit ha egy szöveg fölé helyezünk, akkor a telefon - a szinkronizáláson keresztül - felolvassa a kívánt szöveget. Ez nem a távoli jövő, hanem mindjárt itt van.
MN: Eközben a két óriás gyakorlatilag letarolja az online hirdetési piacot. Ebből a Google tavaly több mint 29 milliárd dollárt, egyes kalkulációk szerint Angliában és az USA-ban a teljes piac közel 60 százalékát vitte el. A prognózis szerint jövőre a Facebook ugyanitt 10 százalékot is karmolhat.
DM: Ez is tendencia, és egyelőre nem látszik változás. Összességében a webnek "nem tesz jót" a monopolizációs trend és a Facebook. Három-négy évvel ezelőtt még komolyan gondolhattad, hogy itthon csinálsz egy olyan szolgáltatást, ami a forgalmát tekintve bekerül a magyar top 20-ba. Ez ma egyre kevésbé tűnik esélyesnek. A napi munkámban érzékelem, hogy az óriások mennyire visszavetik az innovatív folyamatokat: kinyírják, de legalábbis kisajátítják a lokális piacokat. A progresszív fejlesztések mind a Facebook vagy az Apple iTunes rendszerén belül készülnek - és máshol nem is készülhetnének, hiszen csak itt lehet velük tömegeket elérni. Az is igaz, hogy az óriások aligha tehetnének mást, mint hogy garantálják a fejlesztőknek a platformot és az autentikációt. A szolgáltatásfejlesztés döntő részét kénytelenek kiszervezni a felhasználók irányába, mert nincs az a belső kapacitás, ami képes lenne ezeket az innovációkat végrehajtani. Ezek a mamutcégek épp ezen a ponton szoktak szétesni: belassulnak, és piaci teret hagynak a feltörekvőknek. De eközben a platformok működése és az a 30 százalékos részesedés, amit a Facebook és az Apple kér a fejlesztőktől, erősen korlátozza a profitszerzés lehetőségét. Egyre nehezebb ezeken a rendszereken kívül pénzügyileg megalapozott szolgáltatásokat fejleszteni, a befektetők is nagyon szkeptikusak. Ez a virtuális imperializmus.
MN: A felhasználói kultúra szempontjából azért mégis előremutató a Facebook. Az anonim webhez képest sokkal értelmesebb diskurzusokat tesz lehetővé.
DM: Ez igaz, és talán ez a leginkább forradalmi elem a Facebook sikerében - annál is inkább, mert ezt a web egyéb területeire is képes kiterjeszteni. Automatikusan új kommunikációs helyzetet teremt meg, viszont új veszélyeket is rejteget. Nemrég a T-Mobile felkért több bloggert, hírességet, tudományos szakembert, hogy alakítsanak ki egy ún. eEtikettet - iránymutatásként, hogy miként lehet biztonságosan és hatékonyan kommunikálni a weben. Fontos kezdeményezésnek tartom, mert az előrejelzés szerint még idén akár újabb egymillió fővel duzzadhat a magyar internetpenetráció és az új, tapasztalatlan felhasználókra számos veszély leselkedik. Ezen a diskurzuson szóba kerültek az iWiW és a Facebook használatának extra kockázatai is. Egy félreérthető bejegyzés, komment vagy egy kompromittáló partifotó könnyen bárkinek az állásába kerülhet, de ugye láttunk már politikusokat is, akik így kerültek nehéz helyzetbe. Mindennek nyoma marad. Közhely, de a virtuális közösség kihatással van a mindennapi viselkedésünkre és kapcsolatainkra is, és egyfajta megfontoltságot követel meg. Ugyanez igaz a személyes adatainkra is. Ha elveszíteném a telefonomat, bankkártyaszám, tucatnyi jelszó, sok száz személyes kontakt, e-mail cím és kép kerülhet idegen kezekbe. Hiába mentem le a gépemre, attól ez még valóságos fegyver lehet egy illetéktelen birtokában. Idővel - mire evidencia lesz, hogy a mobil a legfontosabb kommunikációs eszköz - ugyan várható, hogy a telefonok valamiképpen azonosítani tudják a gazdájukat, de addig fontos, hogy tisztában legyünk biztonsági alapvetésekkel. Vannak bizonyos íratlan szabályok, amiket ismerni kell ahhoz, hogy megfelelő érdekérvényesítő képességgel rendelkezzünk az online kommunikáció során.
