Berda József: Különös idill
Rámjött a szükség s bármily fertelmes
beszélni erről: mégis nagy, emberi
öröm volt leguggolni a széles derekú
fűzfa mögé s ripsz-ropsz, máris ott
párolgott a kis barna dombocska a csillogó
fehér havon. Mindez oly közönségesen kedves
mívelet vala, hogy inkább hallgatni illenék róla,
de feltápászkodásom közben egy karcsú szán
ringott el közelemben, tele jókedvű társasággal.
Nyilván rajtam derültek harsogó nevetéssel,
meglátván a furán felkelő napot, mi
végül engem is köhögésig menő nevetésre
ingerelt, érezvén gyarlóságom félszeg okát.
De még ennél is nevetségesebb volt az a drámai
pillanat, mikor elhagyván megkönnyebbülésem
színhelyét, mint a kilőtt nyilak tömege, úgy
repültek otthagyott maradványomra a csikorgó
fagyban oly sokat koplaló árva verebek,
hogy szinte nem tudtam: sírjak-e, nevessek-é?
S ha láttad volna, mint csipogtak-csiripeltek,
örvendeztek és verekedtek e komoly bőség láttán!
Csak akkor értenél meg igazán: mire is volt jó
ez a szemérmet sértő, egészséges művelet, s
bizony nem botránkoznál meg sohasem, ha ilyen
furcsa gondolatok is foglalkoztatják elmém néhanap.
Berda József Kosztolányit nevezi a felfedezőjének, rövid életrajzában idéz is egy leveléből: „Ezek a versek valósággal kiharsantak. Csak akkor kell verset írni, ha ésszel nem tudjuk kifejezni azt, amit mondani akarunk, s annyi bennünk a bátorság s a csikótűz, hogy semmire sem vagyunk tekintettel.” A fenti versnek alighanem minden olvasója egyetért abban, hogy a költő ezúttal igazán nem volt tekintettel semmire.
Berda csakugyan a kiharsanó élet költője volt. Címzett verset például egy anyadisznóhoz, a húsleveshez, a libához, és egy kövér szakácsnőhöz is. De a péklegényekhez is írt egy homoerotikus mozzanatoktól sem mentes költeményt, maradandó műveit valamiféle mindent felfalni akaró, lelkesült pánerotika járja át. Ahogy Érzékiség című versében írja: „Tele van a levegő erotikával: húsok, / gyümölcsök, italok szagával…” Az „erotikával” után álló „húsok” még mintha az emberi testre utalna, de az ezt követő szavak már az étkezést idézik fel, az Ünnepi alkalomra című verssel szólva, a „remekművek: kacsák, libák és disznók” húsát.
Berda versei azt a hatást keltik, mintha egy szuszra szakadtak volna ki a költőből, és ha éppen több mondatra vagy – ritkábban – több strófára tagolódnak, általában akkor is egyetlen futamból állnak. Ezt mutatja az is, hogy amikor Berda költői ereje megfogyatkozott, a futamok lendületével a versei néhány sorossá csökkentek. Ezek a rövid darabok az epigrammák gúnyos vagy vádló hangján szólnak, de általában a műfajra jellemző friss szellemesség nélkül.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
