Könyv

Balkáni ballada

Téa Obrecht: A tigris asszonya

  • Mesterházi Gábor
  • 2012. július 21.

Könyv

A jelenkor világirodalmának egyik biztos "fogása" a mágikus realizmus. A 27 éves, délszláv származású Téa Obrecht tavaly írott, idén lefordított könyvében két mágikus szál is van: a halhatatlan ember és a tigris asszonya.

Utóbbit inkább nevezném enigmatikusnak vagy balladainak, a halálnak viszont főszerep jut ebben az egy nap alatt játszódó, mégis egy évszázadot elmesélő, jellegzetesen kelet-európai, ezen belül kimondottan jugoszláv regényben.


Persze Amerikából nézve, ahol a szerző él, a mi vidékünk történelme minimum szürreális, még ha nekünk tényszerűbbnek is tűnik olykor. Talán ezért érezzük úgy, hogy Obrecht esetében a fülszövegben hirdetett mágikus realizmus inkább marketingfogás. A borítón lévő idézetek az ifjú írónő cselekményszövését is kiemelik - amit azért a dramaturgiailag és lélektanilag jártasabb olvasók túlzásnak találhatnak. De nem is ez a lényeg: Obrecht könyve nem elsősorban a fennen hirdetett García Márquez-i hagyománnyal, sokkal inkább a Monarchia nagy múltú anekdotikus regényeivel tart szoros kapcsolatot. És ettől élvezetes a könyv: az anekdoták jellegzetesek, a szereplők érdekesek. Ahhoz persze nem kell Sherlock Holmesnak lenni, hogy a mű egyharmadánál rájöjjünk, a különböző szálak miként fognak összefutni. A leghitelesebb és - számomra - a legérdekesebb úgyis az a szál, amely a közelmúltban, a kilencvenes évek délszláv háborújában játszódik, épp szürreálisan is valóságos volta miatt. A többiben meg épp az van, ami kell: egy csipet folklór, két csipet népi hiedelemvilág, sok erőszak, még több állat, meghatónak szánt, jelen idejű árvaházi történet, és persze kellő humor és abszurd. Összességében Obrecht könyve kellemes olvasmány, mely Kelet-Európában megüti a nagy átlag nívóját - szenzáció viszont csak Amerikában lehet belőle. (A magyar kiadás külseje inkább sorolja a regényt a ponyvák közé, ami viszont túlzás.)

Végül szólni kell a fordításról, Megyeri Andrea munkájáról, mely sokat levon a regény élvezeti értékéből, viszont állatorvosi lóként mutatja a kerülendő hibákat. Nem ismeri az "ami" és az "amely" közti jelentéskülönbséget. Csúnyák az egyforma szerkezetű, kopogós mondatok, a szóismétlések. Az ordító egyeztetési hibák (...sűrű füstfelhőket eregetnek az orra és a szája") és hátravetett határozók ("beszámoltak... az állatkert felújításának terveiről az ostrom után"), és a rosszul választott szinonimák mellett ügyetlen stiláris megoldások is zavarják az olvasót, például amikor az egyik 20. század közepi falusi jelenetben ez a válasz olvasható: "Szerintem meg de". Megérte volna, ha megfizetnek egy alapos lektort - elég, ha magyarul tud.

Fordította: Megyeri Andrea. Cartaphilus, 2012, 353 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.