Könyv

Barlog Károly: Maxim

  • Czinki Ferenc
  • 2013. április 7.

Könyv

Elhibázott cím ez, még akkor is, ha elsőre jól hangzik, könnyen megjegyezhető, és tulajdonképpen bármit rejthet maga mögött. Ezt a titokzatosságot igyekszik is fenntartani Barlog, noha sok értelme nincsen, hiszen a Maxim nevű hős csak az első novellákat uralja, ez a három szöveg viszont nincs komoly hatással a kötet egészére. Maxim afféle posztmodern Huckleberry Finn vagy Dean Moriarty lenne, aki szerzőnket kézen fogva kószál a szövegrengetegben, és közben pufogtatja jóravaló féligazságait. Barlognak azonban sokkal jobban áll a posztmodern anekdotázás, amikor csinálja, mint amikor beszél róla.

A Maxim-történetek nehézkessége után nagyszerű humorú, ötletes, a műfajokat bátran váltogató vagy éppen ötvöző szövegek következnek. A három ciklusban a szerző a legkülönbözőbb kvalitásait mutatja meg, miközben jól tudjuk: végig ugyanarról van szó. A teremtő és a múltját újrahasznosító ember áll a középpontban, e két feladat minden nehézségével, bizonytalanságával és persze örömével. "S hogy mivel ajándékoznám meg az embert? A múltjával. Hisz mindig a boldog múlt után sóvárog" - elmélkedik az egyszeri teremtő a hentesüzlet felé tartva. Ezt csak annyiban pontosítanánk, hogy valójában a megszépült múltra vágyik, és a szerző is tisztában van ezzel, hiszen kevesen tudnak olyan megbocsátó érzékenységgel írni gyermekkorról, a régi Jugoszláviáról, Titóról, háborúról, mint Barlog a Kártyanovellák ciklusban. Az utolsó darabok az újvidéki irodalmi életből az "anyaországi", nyolcadik kerületi rögvalóságba átköltöző szerző útját mutatják meg keresetlen egyszerűséggel, e két ciklus közé pedig a Kovács Istenke mindennapjait bemutató rész ékelődik pofátlan humorával, és bizonyos EP és JA angyalokkal, akik alaposan rendet tesznek a szövegben és a Földön. Menni fog ez, csak nem szabad abbahagyni a mesélést.

Forum-JAK-Prae.hu, 2012, 129 oldal, 2000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.