Könyv

Barlog Károly: Maxim

  • Czinki Ferenc
  • 2013. április 7.

Könyv

Elhibázott cím ez, még akkor is, ha elsőre jól hangzik, könnyen megjegyezhető, és tulajdonképpen bármit rejthet maga mögött. Ezt a titokzatosságot igyekszik is fenntartani Barlog, noha sok értelme nincsen, hiszen a Maxim nevű hős csak az első novellákat uralja, ez a három szöveg viszont nincs komoly hatással a kötet egészére. Maxim afféle posztmodern Huckleberry Finn vagy Dean Moriarty lenne, aki szerzőnket kézen fogva kószál a szövegrengetegben, és közben pufogtatja jóravaló féligazságait. Barlognak azonban sokkal jobban áll a posztmodern anekdotázás, amikor csinálja, mint amikor beszél róla.

A Maxim-történetek nehézkessége után nagyszerű humorú, ötletes, a műfajokat bátran váltogató vagy éppen ötvöző szövegek következnek. A három ciklusban a szerző a legkülönbözőbb kvalitásait mutatja meg, miközben jól tudjuk: végig ugyanarról van szó. A teremtő és a múltját újrahasznosító ember áll a középpontban, e két feladat minden nehézségével, bizonytalanságával és persze örömével. "S hogy mivel ajándékoznám meg az embert? A múltjával. Hisz mindig a boldog múlt után sóvárog" - elmélkedik az egyszeri teremtő a hentesüzlet felé tartva. Ezt csak annyiban pontosítanánk, hogy valójában a megszépült múltra vágyik, és a szerző is tisztában van ezzel, hiszen kevesen tudnak olyan megbocsátó érzékenységgel írni gyermekkorról, a régi Jugoszláviáról, Titóról, háborúról, mint Barlog a Kártyanovellák ciklusban. Az utolsó darabok az újvidéki irodalmi életből az "anyaországi", nyolcadik kerületi rögvalóságba átköltöző szerző útját mutatják meg keresetlen egyszerűséggel, e két ciklus közé pedig a Kovács Istenke mindennapjait bemutató rész ékelődik pofátlan humorával, és bizonyos EP és JA angyalokkal, akik alaposan rendet tesznek a szövegben és a Földön. Menni fog ez, csak nem szabad abbahagyni a mesélést.

Forum-JAK-Prae.hu, 2012, 129 oldal, 2000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.