Könyv

Néhány éve egy budapesti konferencián Michal Hvorecký, az egyik legismertebb fiatal kortárs szlovák prózaíró félig viccesen, félig komolyan arról beszélt, hogy a szlovák irodalmárok leginkább arra vágynak, hogy legalább a csehek és a magyarok figyeljenek arra, ami a szlovák irodalomban történik – de mindhiába. Merthogy a két szomszéd népen kívül ugyan kit is érdekelhetne egy ötmilliós nemzet irodalma?

Thomas Pynchon védjegyei közé tartozik, hogy művei jól megragadható korszakokat igyekeznek definiálni.

Minimum tizenegyes! a Magyar Narancs irodalmi sikerlistája – világirodalom

„Örökkévalóság? Valóság, örökké.” Lengyel Józsefre mélyen jellemző ez az egyik novellájában felbukkanó szójáték. A kommunista Sallai Imre, az elbeszélés monologizáló főhőse a siralomházban töltött utolsó óráiban is elutasítja a metafizikát, és a realitásra esküszik fel. Mint Lengyel – emberként, íróként.

Egy sójára büszke délnémet városka a főszereplője Nádas Péter frissen megjelent kötetének, Az élet sójának. A szerző a néven nem nevezett, de könnyen kinyomozható város múltjának mélyrétegeiben kutakodik, felgöngyölítve a már fél évezrede is hathatós polgári önállósodás sóban, kocsmai verekedésekben, lutheri tanokban és harangokban gazdag, változatos történetét. Nádas Pétert gombosszegi otthonában kerestük fel, hogy a sóban gazdag polgári hagyományokról, a sótlan félmúltról és a vitriolos jelenről kérdezzük.

Azt szokták mondani, a magyar kultúra hagyományosan a folyóiratokra épül. A Fekete Györgyék irányítása alá került Nemzeti Kulturális Alap ezt vagy másképp gondolja, vagy nem gondolkodik.

„Teljes országrészek kophatnak ki a kortárs kultúrából” – írják közös levelükben.