Kevés olyan izgalmas hely van Európában, mint a ma Rijekának nevezett város. Amikor egy éve elolvastam Techet Péter Fiume, a gall falu alcímű egotripjét (lásd: Svarcgelb, Magyar Narancs, 2016. május 19.) a nacionalista hülyeség tengerén hánykolódó multikulti szigetről, a többnemzetiségű Osztrák–Magyar Monarchia és a jugoszláv sokszínűség hagyományait egyaránt megbecsülő Rijekáról, a második gondolatom rögtön az volt, hogy milyen jó lenne olvasni valami regényt róla. (Az első nyilván az, hogy oda akarok utazni.) Így teljesüljön minden kívánságom: Benedek Szabolcs igazi Fiume-regényt írt, amely annyira elmerül a város föld-, víz- és néprajzában, illetve az olaszok, magyarok és horvátok varázslatos együttéléséről és kibékíthetetlen konfliktusairól való lelkes és élvezetes sztorizásban, hogy a cselekmény értékelhető része és a szereplők bemutatása úgy a könyv felénél kezdődik. Ezt csak akkor lehet megbocsátani, ha az olvasó hevesen érdeklődik Fiume, a Magyar Királyság „csatolt testének” minden apró hajlata iránt – de hát miért ne érdeklődne, ugye.
A békeidők pesti sajtójában a fiumei cápát a hírlapi kacsa közeli rokonaként tartották számon, rendes évi felbukkanását az uborkaszezonban megélénkülő újságírói fantáziának tulajdonították. Pedig a cápatámadások ugyanúgy történelmi tények, mint az olasz irredenták bombamerényletei vagy a szökőár. A regény ezeket kevergeti ügyesen az első világháború előtti forrongó hangulatban. Az olvasói kedélyeket a szöveg körülményeskedése, apró modorosságai hűthetik csak, amúgy minden adott egy remek nyári olvasmányhoz.
Helikon, 2017, 400 oldal, 3299 Ft
