Könyv

Breaking News: Schwarzenegger az elnök

Schwarzenegger: Emlékmás

Könyv

Hogy Obama lett az elnök? Badarság! Természetesen Arnold Schwarzenegger lett az elnök – persze csak titokban, mert Arnold nem született amerikai, de a könyvéből az derül ki, hogy már jó ideje ő irányítja a világot, és azon belül Amerikát.


Mint mindenkinek, akit anya szült, Arnold Schwarzeneggernek is volt gyermekkora, de – és talán ebben az egyben Arnold Schwarzenegger esete sem különbözik többmilliárdnyi embertársa történetétől – a gyermekévek részletes ecsetelése (hacsak nem történnek az életmű szempontjából nélkülözhetetlen, sorsfordító események) nem tartozik a legérdekfeszítőbb olvasmányok közé. Hiába, no, mielőtt felépítette volna magát azzá a kolosszussá, mely térdre kényszerítette a művelt Nyugatot, Arnold is csak egy volt közülünk, s mint ilyen, olvasószemüveggel nézve nagyon is emberi és teljességgel érdektelen. Hogy 9 évesen Arnold félt a sötétben, hogy 14 évesen őt magát is megcsapta a hidegháborús félelem – méltánylandó az aprólékosság, mely mindezen részleteket felszínre hozza, de az élet (a miénk, halandóké) túl rövid ahhoz, hogy Schwarzenegger pattanásainál hosszan elidőzzünk.

Közelebb azonban akkor sem jutunk a schwarzeneggeri jelenséghez, amikor a lényeg hosszadalmas taglalása következik: hogy hősünk milyen úton-módon jutott előre teste és testépítő karrierje, filmes pályafutása és üzleti portfóliója, kiejtése és politikusi karrierje építésében. Ami sok volt a gyerek Schwarzenegger esetében, az édeskevés az emberi test és az amerikai politika végső határait feszegető férfiember bemutatásakor. Mert ha van valami izgalmas az egészben, akkor az alighanem e majdhogynem hihetetlen self-made sztori emberi olvasata, és nem a mindenki által ismert imázs – de mondhatjuk bátran legendának is – ezer apró sztorival való etetése. Merthogy ez folyik, közel 500 oldalon keresztül e sűrűn teleírt könyvben, amely nem kevés munkájába kerülhetett a borítóról lemaradt, de beljebb feltüntetett társszerzőnek.

Egyedül testépítés-történetből vizsgázik jelesre az önéletrajz, hisz sok más mellett tartalmaz egy komplett bodybuilding-történetet is, ámbár a különböző izom- és embercsoportok leírása helyett elég lett volna annyi, hogy Arnold már testépítőként sem bízott sokat a véletlenre, és pontos tervei voltak ellenfelei legyőzésére. A későbbi politikus már az olajozott testű Arnoldban megszületett, de a politikus előtt először még az üzletember bukott ki Arnoldból – a könyv talán legőszintébb része a filmes pályakép összegzése, hiszen maga Schwarzenegger sem tagadja, hogy színészként is leginkább az üzlet érdekelte. A sok bevételi kimutatás, ha új megvilágítást nem is ad az ismert képnek, de legalább nem kell hosszú oldalakon a színészi elhivatottságról olvasgatni.

Egyébként meg magára vessen, aki mást várt, mint a kis színes és olykor szórakoztató sztorikkal (Schwarzenegger Boeing-vásárlása egyike a gyöngyszemeknek) aládúcolt legendát. Bár az anekdoták ugyanazzal a természetességgel vannak elmesélve, amivel Arnold az angol nyelvet is gyilkolja, a népszórakoztató énje azért mindenkinek igyekszik nyújtani valamit. Clint Eastwood használt zakójától a fanatikusan dolgozó James Cameronon át Andy Vajnáig sok mindenki átsétál a könyvön – Vajnáról például azt a leleplező információt is közzéteszi a szerző, hogy: „Dolgozott a magyar kormánynak is, és közel állt Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz.”

Az amerikai politikai élet azért valamivel nagyobb súllyal szerepel a visszaemlékezések között, hiszen Schwarzenegger egy népszerű reality-show-ban játszotta évekig a kormányzó szerepét, és tette ezt ugyanazzal az eltökéltséggel, mellyel kifejlesztette vádlijait és megszerezte első millióját. Önéletírói szerepében pedig Schwarzenegger sem tesz mást, mint folytatja a jól bevált műfaji hagyományokat: a magunkról jót vagy semmit aranyelvét. Lényegében nem mond többet, mint egy Wikipédia-szócikk, azt viszont hatalmas körítéssel teszi, s mivel maximalista ember (ennyi legalább hitelt érdemlően kiderül a könyvből), egy óriásira kigyúrt, közel 500 oldalnyi szócikkel ajándékozta meg magát.

Nincs is ezzel probléma egy szál se, hiszen az efféle könyveknek nem a vallomásos költészet polcain, hanem a szórakoztatóipari termékek között van a helyük. Annak forgatókönyve például, hogy Arnold miként vágta zsebre Amerikát, valóban szórakoztató, még ha olykor hátborzongató olvasmány is. És miközben az olyan kevésbé kigyúrt színészek, amilyen például Michael Caine is, rendre elpuhánykodják az önéletírást, addig Schwarzenegger egy terminátor következetességével osztja magának az érdemeket, és egy alkatához remekül illő, keményfedeles, monstre művel, egy igazi három az egyben „pekidzzsel” jelentkezett. A történetírás és a történelemírás közül Arnold az utóbbit választotta, és el is helyezi magát szépen a bodybuilder-, a film- és a politikatörténetben. De hát ez a minimum attól, akinek saját Boeingje van.

Fordította: Kelemen László. Libri, 2012, 490 oldal, 4990 Ft

Neked ajánljuk

Dobosviccek

„Srácok, van kedvetek meghallgatni a szerzeményeimet?”, szól az egyik legelcsépeltebb dobosvicc csattanója. A közvélekedés szerint a dobosok tipikusan háttérbe húzódó, nem túl izgalmas figurák, de ahogy Dave Grohl, Phil Collins, Don Henley vagy akár Szikora Róbert példája mutatja, megfelelő tehetséggel és szorgalommal belőlük is lehetnek nagy sztárok. Az elmúlt hetekben két neves angol zenekar dobosa is szólóalbumot jelentetett meg – mindkét lemezre érdemes időt szakítani.

Hordta a jelet

  • - minek -

Mátyás Attila számos zenekaron és zenei korszakon átívelő, lassan négy évtizedes pályafutásában különleges epizód a rövid ideig létező Agnus Dei (Isten báránya) zenekar.

Intimebb invenciók

Bacsó Kristóf legutóbbi szerzői anyaga nem konceptlemez, a szaxofonos nem szokott ilyeneket készíteni. A gondolatok, a képzetek, a keresztutalások sokkal összetettebben bontakoznak ki dallamaiból és témáiból, mint hogy kiragasszon egy képet középre, és a körül motozzon a lemez végéig. Bacsó az irányadó jazzalkotók közé emelkedett a rá jellemző nyugodt, intellektuális megközelítéssel; a saját együttesein kívül elsősorban a Modern Art Orchestra szaxofon szólamvezetőjeként és a Zeneakadémia jazz tanszékének élén.

Dehogy vagyunk egyedül

A vígjáték műfaja lefelé tartó pályájának igencsak a végét járja már, s mint számos híres képviselője, mára elgyengült, fárasztó, és ha mond is valamit, az gyakran kellemetlen vagy csitítgatni való. Elég csak az utóbbi idők tömeggyártott spin-off sorozataira gondolnunk, ha az eredetiek színvonalának revíziójával nem is szívesen zaklatnánk fel magunkat.

Tekintetek tüzében

  • Révész Emese

Czene Márta technikai tudása kivételes, nem sajnálja az időt és a fáradságot a részletek megmunkálására, vékony festékrétegei, kifinomult vonalrajza, kimért kompozíciói a reneszánsz fénykorát és a fotórealizmus legjavát idézik. Önmagában ez vajmi kevés lenne azonban ahhoz, hogy érdekes legyen a kortárs szemlélőnek.

Purcell zongorája

Az 1695-ben elhalálozott Henry Purcellnek természetesen nem volt zongorája, hiszen Bartolomeo Cristofori csak egy évtizeddel később találta fel a zongora ősének tekinthető fortepianót, majd újabb 60–70 évnek kellett eltelnie, amíg ez a hangszer lassan egyeduralkodóvá válva kiszorította billentyűs társait. „Purcell, a zongora poétája” – kommentálta a koncert előtt egy barátom kissé helytelenítő mosollyal Szokolov műsorát, aki a koncert teljes első félidejét az angol mesternek szentelte.

Az az űzött hang

„A csapat a Váladék nevű kocsmában gyűlt össze, hogy levonja a nap tanulságait”, olvassa fel színtelen hangon, hadarva A hosszú nap című tárcanovellájának első mondatát Tar Sándor valamikor 1993-ban. Hova sietett vajon? Vagy inkább honnan menekült? Semmi érzelem nincs a hangjában, és mégis zaklatottnak tűnik, talán a gyorsan eldarált szavak, a szinte fuldokló lélegzetvételei miatt. Hallgatni is felkavaró.

Az élet értelme

Ferdinand von Schirach izgalmas szerző: jogászból lett író, ami a hazánkban is játszott két színdarabján meg is látszik. A Terrort a Katona József Színház mutatta be 2016-ban, az Istent most láthatjuk először. Mindkettő zárt tárgyalás formáját ölti, a Terror a tárgyalóteremben játszódik, s bár az Istenben elhangzik az intelem, hogy „ügyvédnő, nem a bíróságon vagyunk”, és látszólag egy nyílt pódiumbeszélgetésen veszünk részt, valójában teljesen nyilvánvaló, hogy de, most is a bíróságon vagyunk. Ahol mi, nézők vagyunk bírók, és a felsorakoztatott számtalan érvből kell levonnunk a végső következtetést, majd szavaznunk kell arról, hogy támogatjuk-e Kertész Tibort abban, hogy orvosi segítséggel vessen véget az életének.

Korszerűtlen elmélkedések

  • Zelei Dávid

„Valószínűleg nem vagyok regényíró; valószínűleg olyan esszéíró vagyok, akinek regényeket kell írnia, mert esszét írni nem tud”, nyilatkozta egyszer a portugál José Saramago. Magyarul eddig hiányzó regényét, a Festészeti és szépírási kézikönyvet kézbe véve pedig minden eddiginél jobban mögé láthatunk e Nobel-díjasként azért álszerénynek ható kijelentés miértjének.

Körözik Putyint

A Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök és Marija Alekszejevna Lvova-Belova, a gyerekjogok oroszországi elnöki biztosa ellen. Mindkettőjükkel szemben az a megalapozott gyanú merült fel, hogy legkésőbb 2022. február 24-ét követően ők maguk adtak parancsot gyermekek kényszerdeportálására és kényszeradoptálására, illetve nem akadályozták meg alárendeltjei­ket ebben. Ez a nemzetközi jog szerint háborús bűnnek számít.

Mindent és mindenkitől

Megkárosítva érzi magát és feljelentést tervez több olyan orosz állampolgár, aki magyar letelepedési kötvényt vásárolt a VolDan Investments Ltd. nevű közvetítőcégen keresztül.

„Még erős a magyar felhozatal”

Mi a helyzet a Trafóval a Sberbank csődje óta? Visszakapták-e a pénzüket? – kérdeztük az illetékestől. A beszélgetés során szó esett még arculatváltásról, színházi fenntarthatóságról, a független előadóművészek helyzetéről, egyáltalán a magyar kultúra kilátásairól.