1963-ban behívták kétéves katonai szolgálatra, ahol szintén a szakmájában dolgozott. 1965-ben, leszerelésével, hivatásos fényképészi pályafutása véget ért. Beiratkozott a Marxista-leninista Esti Egyetemre, esztétika szakra, s "iszonyatos kínok közepette" 1967-re el is végezte (csak éppen az államvizsgára volt már képtelen elmenni). Fontosabb volt azonban az, hogy év végén mint újságírót alkalmazta őt a Pest Megyei Hírlap: 1968-69-ig volt itt állásban, de a lap még később is, egészen 1971 nyaráig közölte írásait.
A Pest Megyei Hírlapnál töltött évek döntőnek bizonyultak Nádas számára.
Egyrészt ezekben az években Nádas szép csendben, szinte észrevétlenül bepótolta mindazt, amit a gimnáziumban és az egyetemen tanulhatott volna: recenziók egész sorát írta könyvekről, filmekről, színházi előadásokról. "Nyugodtan írhattam, amit gondolok, Mészöly Miklósról például, úgysem tudta senki, hogy ki ez a Mészöly Miklós vagy ki ez a Bohumil Hrabal. Meg is jelentek ezek a cikkek, öten talán elolvasták." Ezekből a kritikákból - melyek közül egyetlenegy sem került be az életműsorozat Kritikák (1999) címen összegyűjtött kötetébe, ahol a legrégebbi 1973-ból származik - az azonban kiderül, hogy szerzőjük milyen hihetetlen ütemben és mértékben vált kiművelt emberfővé, a kortárs magyar szellemi élet bennfentes ismerőjévé, s hogy egyúttal hogyan tanult meg művészetről, irodalomról gondolkodni és írni. (Nem nulláról indult. Művelt mentorai voltak: nagybátyja, Aranyossi Pál Ady újságírótársa volt Nagyváradon, majd 1930-ban Párizsban avval a Bölöni Györggyel együtt fordította a Svejket franciára, aki 1956 után az Élet és Irodalom első főszerkesztője lett. Nagynénje, Magda, aki Pétert bevezette az irodalomba, ifjabb éveiben maga is próbálkozott írással.) Nádas 1966 októberétől 1968 végéig Ön kivel készítene interjút? címmel 25 láncinterjút készített, amikor is a megkérdezett mondhatta meg, ki legyen a következő interjúalany. Így jutott el például Huszár Tibor filozófustól Göröcs Jánosig, a balösszekötőig, Tabi Lászlótól Szabó László sakknagymesterig, Róna Viktortól Kovács Margitig stb.
Másrészt pedig meg kellett szólaltatnia, szavakba kellett foglalnia a helyet, ahol él, azt a vérvalóságot, amelyet mint fotóriporter képekben már rögzített, s amelyről azt írja: "Mindaz, amit az országot járva és bejárva egyik csücskétől a másikig látok, hallok, megtudok, az elképeszt, megráz, megsemmisít, felkavar, [...] mintha csak azért törekedtem volna én megélni ezeket az élményeket, hogy bebizonyosodjék, ezidáig hazugságban éltem."
Az újságnál heti két riport volt a norma, s Nádas a normát túlteljesítve a riport, a riportnovella, a tárca, a tárcariport, a tárcanovella, a jegyzet, a nyílt levél, a glossza, a tudósítás és az interjú műfajaiban fedezte fel Magyarországot. Alig hiszem, hogy lett volna még egy olyan írónk, aki pontosabban, átfogóbban ismerte volna a Kádár-kori szocializmust, mint ő. Ez a tudás azonban jószerivel teljesen az ő magántulajdona maradt. A Pest Megyei Hírlapot a fővárosban nem terjesztették, a véleményformáló elit azt sem tudta, hogy létezik, Nádas meg nem dicsekedett vele, hogy mit csinál. Ami pedig neki fontos volt: írói munkássága, abba semmi nem szűrődött be ebből a nyersen realista-naturalista anyagból.
