Lenin elvtárs példájából tudjuk, hogy kommunizmus és macskatartás korántsem egymást kizáró fogalmak, itt meg mintha egyenesen természetükből fakadóan tartoznának össze. Az 1980-as katonai puccs után az addig sem épp nyugodalmas életű török kommunista értelmiség körül fulladásig ritkult a levegő: akik nem kívánták életüket vagy szabadságukat kockáztatni, Nyugatra menekültek. Baydar első magyarra fordított regénye erről a németországi és hollandiai emigrációról fest helyzetképet, méghozzá kitüntetett pillanatban - a berlini fal leomlása utáni hónapokban -, és kitüntetett nézőpontból: macskáik szemszögéből. A cicák "szaglevelek" útján kommunikálnak egymással, melyeket gazdáik leveleire vagy különböző ruhaneműikre írnak. Levelezőpartnereiket tehát az emberi kapcsolatok jelölik ki, de ha már így alakult, megpróbálják felderíteni, miért lettek hirtelen oly mélabúsak a gazdik.
A könyv programja azon áll vagy bukik, hogy a kiváló alaphelyzethez mennyit tud hozzátenni az elbeszélők macskasága. És bár elhangzik egy-két érdekes eszmefuttatás emberi és állati lét különbségeiről, és a marxizmus-leninizmus sajátos értelmezése is derűfakasztó, a macskák párzási szokásainak kínos leírásai és a teoretizáló macskavezérek bugyutasága inkább lefelé billenti a mérleg nyelvét. Az állítólag saját történetét fikcionalizáló forradalmár írónővel ugyanaz történt, mint regényíró szereplőjével: a macskákba kapaszkodott, hogy eltávolítsa magától a sztorit. Ez pedig a könyvbéli macska szerint is "irodalmi hibának tekinthető".
Fordította: Tasnádi Edit. Libri, 2012, 319 oldal, 2490 Ft
