A világ legszebb mosolya című ifjúsági regénye nettó elbeszélő költemény. A címe ellenére nem csajos könyv, hanem egy kisgimnazista fiú veszteségekben és érzelmekben gazdag nyarának története. Meghökkentő, mennyire ütős és mozgalmas tud lenni egy kopogós, rövid mondatokban megírt, versszerű sorokba tördelt, egyes szám első személyben megszólaló elbeszélés – és hogy mennyire mentes mindenféle érzelgősségtől. A dél-koreai születésű norvég író könyvében semmi meseszerű nincs, egészen konkrétan ír a halálról és a szerelemről, nem ígér megoldást, sem feloldozást.
Henrik édesanyjával él, apa nélkül. Anyja testvéröccse, Simon a férfipélda, akivel horgászni jár, akihez kötődik, aki a barátja. Simon is fiatal még, tékozló fiú, él bele a világba; nem végezte el a főiskolát, nem gondolt a családalapításra, igazi vagány férfikép egy kényszerűen megfontolt kamasz szemében. Amikor belépünk a történetbe, Simon halálos beteg, és Henrik hozzá költözik egy nyárra, hogy vele legyen otthon, majd a kórházban is, és közelről nézze az elmúlást, egy felnőtt férfi leplezetlen kitárulkozását, mint valami beavató szertartáson, miközben mellesleg beteljesedik az első szerelme.
Kőkemény világ ez, északi zord, miközben verőfényes, szétfeszít, de összerak. A kiadó Magasfeszültség című szériájában jelent meg a könyv, amely a „húsba vágó” történetek sorozata. De hát melyik kamaszokról, kamaszoknak szóló történet nem vág húsba, amelyik igazi? Maradjunk annyiban, minden külön értesítés helyett: ez egyszerűen lélektakarító szépirodalom.
Fordította: Petrikovics Edit. Kolibri, 2015, 130 oldal 2990 Ft
