Már két hete szerepel a Filmmúzeum műsorán A tavasz tizenhét pillanata, a 70-es évek tán legemlékezetesebb, hatását tekintve legmaradandóbb, ráadásul szovjet tévészériája.
Fenti mű nyilvánvalóan afféle egyszer használatos, nyár végi olvasmány gyanánt akart berobbanni a pénztárcákba. Mint bulvárízű szatíra a honi "feslő tízezer" mindennapjairól.
Egy tizenhárom éves kislány felmászik a vastraverzen, és áramütés éri. Szörnyethal, de nem egy pillanat alatt: öt napig gyötri a szörnyű halál a vízágyban, ahol vakon, nyakig befáslizva, felpuffadt testtel, tőből amputált karokkal fekszik, az anyja után hörögve, kómában.
Az idei, már eddig is megannyi elkedvetlenítő mozzanattal tarkított emlékévet alighanem a könyvek fogják majd megmenteni. Mert alakuljon bármily kisszerűen és émelyítően az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója (emlékművekkel és ellenemlékművekkel, no meg szánalmas és torz újrajátszási kísérletekkel), a frissen megjelent történeti munkák mégiscsak viszszaadnak valamit az oly könnyedén elherdált nemzeti méltóságból.
Már a városnév erős és kiterjedt asszociációkat kelt - Mohácsról s persze a csatáról mindannyiunknak vannak olvasmányemlékei, gondolatai: a Mohács-mítosz kitörölhetetlenül bennünk lakozik.
Ha valaki kenyai szafarira vágyik, netán vadászni indulna az etióp szavannákra, és ehhez megbízható idegenvezetőket keres, nem Régi Tamás könyvéből fogja kiválasztani a kényelmes szállodákat, a kapitális trófeát ígérő helyeket.
Franciaország olyan nagy és sokféle, annyi látni- és átélnivalóval csábít és szippant magába, hogy mindezt egyetlen kötetbe foglalni szinte lehetetlen vállalkozás.
A hazai útikönyvpiac ma sokszereplős, ráadásul meglehetősen differenciált. Az évi könyvmennyiséghez mérve ugyanakkor csak egy apró szeglete a piacnak, ahol egy szezonban a legerősebbek sem értékesítenek több tízezer példányt.
A szerepjáték meg a kamuflázs mestere volt - életében és műveiben egyaránt. Legutoljára az áldásosztó agg költőfejedelem rolléját adta pazarul, s miközben politikusok, popzenészek és kabarészerzők tapsolták ki nevét, ő remekbe sikerült maszkjával ügyesen elrejtette az ünneplő tömeg elől magamagát, az örök diabolikus suhancot. Meglehet, halálával a magyar irodalom utolsó kultikus figurája távozott közülünk.
Szakmányban robotoló sajtómunkás volt, aki csak élete utolsó éveiben nyert bebocsáttatást az irodalom megszentelt berkeibe. Kortárs volt és közeli szemtanú, s ami ezeknél sokkal fontosabb, telivér szépíró, néhány szavatolt remekművel.