Egy kávé mellé (Berlitz zsebkönyvek - Bécs)

  • - banza -
  • 2006. október 5.

Könyv

Köztudott, hogy az útikönyvek hajlamosak sorozatba rendeződni, az első ilyet a német Karl Baedeker indította az 1800-as évek közepén.

Köztudott, hogy az útikönyvek hajlamosak sorozatba rendeződni, az első ilyet a német Karl Baedeker indította az 1800-as évek közepén. Alapos bácsi volt, egy anekdota szerint valaki 1847-ben azt vette észre, hogy a milánói dóm lépcsőin baktatva egyre-másra a mellényzsebe, aztán pedig a nadrágzsebe felé kapkod. Kiderült, hogy Meister Karl a lépcsők pontos számát akarja ellenőrizni, minden huszadiknál egy szem borsót tett a mellényéből a nadrágjába. És láss csodát: az eredmény megfelelt a könyvében közöltnek!

Manapság is ilyen precizitást várunk el az útikönyvektől, de mindegyik széria más módon tálalja az adatokat, és akad olyan is persze, amelyik egyszerűen magasról tesz a lépcsők vagy oszlopok számára - és ez is akceptálható. A Berlitz sorozat az akkurátusabbak közé tartozik, ugyanakkor nem fullasztja bele az ismeretekbe az olvasót, hagy neki némi - nem is kis - játékteret. A Bécs kötet felépítése is egyszerű, ám némiképp lezser. A kötet elején közli az illető város "tíz csodáját", és noha Recenzens nem Raffaello, illetve Klimt, hanem Brueghel és Egon Schiele egy-egy képét említette volna, a szerző (Jack Altmann) választását sem érheti gáncs. Ezek után rövid és szerfölött korrekt történeti bevezető következik, aztán jönnek a leírások, a Hofburg, a Kunsthistorisches Museum, a Ring ismertetése, sosem bőbeszédűen, ám roppant informatív módon. Olykor szemérmesen hallgat bizonyos tényekről, Bécs erősen náci véralkatáról, meg pl. arról, hogy noha Karl Lueger valóban "a legnépszerűbb polgármester" volt, nyílt antiszemitizmusa miatt a mi derék Ferenc Jóskánk évekig halogatta kinevezését. És magyar keblünk lázadoz, amikor sehol nem olvassuk, hogy az úgynevezett Nagyszentmiklósi kincs is a Kunsthistorisches Museumban lelhető fel.

Annyi baj legyen, megyünk tovább a szerzővel (és rátermett fordítójával, Cooper Eszterrel), és a séta egyre inkább Rec. kedvére való, aki bevallja, hogy kávéházrajongó lévén különös gaudiummal búvárolta az idevágó részeket. És nem talált hibát: "Hut ab!" A kötet mindentudónak látszik, és még azt is megemlíti, hogy az elmúlt évtizedek talán legnagyobb német nyelvű írójának, Thomas Bernhardnak kedvenc kávéháza a Bräunerhof volt - aki előremutatóan sznob, az ne kerülje el, ráadásul itt az újságok választéka lenyűgöző! Rec. másik három kedves helye (Café Hawelka, Café Sperl, Esterhazykeller) ugyancsak szép szavakat kap a kötetben - méltán, és a csodálatosan eleven piac, a Naschmarkt dicsérete szintén ékes szavakkal zeng. Az itt fellelhető remek bejzli, a Gräfin Maritza sajnos említetlenül maradt. De ne legyünk telhetetlenek, kis terjedelméhez mérten - vidáman elfér egy kávéházi asztalon - voltaképpen tökéletes kötetke ez.

Kossuth Kiadó, 2006, 144 oldal, 1390 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.