Balhitek helyett (Paul Lendvai: Forradalomról tabuk nélkül - 1956)

Könyv

Az idei, már eddig is megannyi elkedvetlenítő mozzanattal tarkított emlékévet alighanem a könyvek fogják majd megmenteni. Mert alakuljon bármily kisszerűen és émelyítően az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója (emlékművekkel és ellenemlékművekkel, no meg szánalmas és torz újrajátszási kísérletekkel), a frissen megjelent történeti munkák mégiscsak viszszaadnak valamit az oly könnyedén elherdált nemzeti méltóságból.

Az idei, már eddig is megannyi elkedvetlenítő mozzanattal tarkított emlékévet alighanem a könyvek fogják majd megmenteni. Mert alakuljon bármily kisszerűen és émelyítően az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója (emlékművekkel és ellenemlékművekkel, no meg szánalmas és torz újrajátszási kísérletekkel), a frissen megjelent történeti munkák mégiscsak viszszaadnak valamit az oly könnyedén elherdált nemzeti méltóságból. E becses könyvek közé tartozik a nemzetközi hírnevű publicista, Paul Lendvai új műve is, amely alig néhány nappal a német nyelvű kiadás után és kevéssel az angol előtt most magyarul is napvilágot látott. Imponáló összefoglalás ez a könyv, az 1956-os események, valamint a forradalom utóéletének elsőrangú áttekintése, s - noha Lendvai nem tartozik az úgynevezett céhbeli történészek közé - elvitathatatlan historikusi teljesítmény. Természetes hát, hogy a tekintélyes szerző tabuk nélkül szól 1956-ról (ezt szinte felesleges is volt a magyar címben külön hangsúlyozni), s hogy a csalfa legendákkal és a burjánzó mitológiaképzéssel szemben mindenkor előnyben részesíti a tényeket meg a történetíró számára nélkülözhetetlen üdvös kételyt.

"Az igazság ritkán tiszta, és sohasem egyszerű" - hangzik az ismert Oscar Wilde-aforizma, mely nemcsak az angol társalgási vígjátékok világára érvényes, de alkalmasint a történelmi folyamatok elemzésére is. Lendvai jól tudja ezt, s így bölcsen óvakodik a félreismert történelem csábos leegyszerűsítéseitől, amelyeket paradox módon az '56-os hősi legendárium és a 30 éven át csúcsra járatott ellenforradalmi diskurzus egymást erősítve kínál. A kilúgozott, s a múltat végképp eltörlő leegyszerűsítések helyett az 1956-ra oly jellemző kusza és ellentmondásos eseménysorok aprólékosan árnyalt bemutatását kapjuk, nemritkán tétova mártírokkal és félreértésből támadt hősökkel.

Árnyalt, s egyszersmind szerencsésen szintetizáló képet nyújt a szerző azokról a nemzetközi folyamatokról, amelyek oly ártón határolták be a magyarországi forradalom reális lehetőségeit. Jelentős részben saját kutatásaira, interjúira (így például az 1956-ban budapesti követségi titkárként működő Krjucskov KGB-főnökkel folytatott beszélgetésére) támaszkodva taglalja a szovjet döntéshozatal mechanizmusát s a szabad világ vezetőinek alig palástolt közönyét, melyet sajnos korántsem ellensúlyozhattak a nemzetközi közvélemény erőteljes szimpátiamegnyilvánulásai. Ám ha a forradalom 12 napja alatt haszontalannak is bizonyult e heves vonzalom, 1956 utóéletét fölvázolva Lendvai mindazonáltal rámutat arra, hogy hazánk viszonylagos népszerűsége jobbadán mindmáig az ötven éve kivívott rokonszenvből eredeztethető. 1956 nemzetközi elismertségét búsan ellenpontozzák a könyv utolsó fejezetei, amelyek a forradalmi eseményeket övező több évtizedes cinkos felejtést, majd a rendszerváltás utáni, 1956 emlékét jócskán beszennyező múltbirtoklási civódásokat tárgyalják.

E szomorú, ám aligha föltartóztathatatlan folyamat ellen lép fel művével Paul Lendvai. Könyvébe beledolgozza személyes élményeit is, amelyeket okkal óvatos Liliom utcai lakosként (a Corvin köz és a Kilián laktanya tőszomszédjaként), majd Kádár Jánost interjúvoló osztrák televíziósként szerzett, s egyszersmind virtuóz módon sommázza az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét feldolgozó irodalmat. Nem áll elő gyökeresen új koncepciókkal meg nehezen okadatolható radikális tézisekkel, s még saját kutatói kontribúcióját is mintaszerű szerénységgel ismerteti, ellenben pazar narrációjú (a fordító Pruzsinszky Sándornak is kijár az elismerésből), a komplex megközelítést és az áttekinthetőséget szerencsésen összebékítő könyvet ad elénk. Igazi tudományos ismeretterjesztő munka, még akkor is, ha ezt a szóösszetételt a leggyakrabban rafinált ócsárlásként veszik szájukra a recenzensek.

Gondolhatnánk, hogy Lendvai könyve elsődlegesen a külföldi olvasók számára íródott, s az idegen nyelvű kiadások könnyen megerősíthetik bennünk e feltételezést. Ám a jelek szerint, s e jelek alatt egyaránt érthetjük a tanulóifjúság körében végzett felméréseket, politikusaink árnyaltságtól viszolygó megnyilatkozásait és az utcán hőbörgők delíriumos téveszméit, az ötven évvel ezelőtti események közhasznú ismertetése alkalmasint hazánkban sem ígérkezik haszontalannak. Már ha a fent említett csoportok beltagjai néminemű hajlandóságot mutatnának az ismeretek befogadására.

Napvilág Kiadó, 2006, 294 oldal, 3200 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.