Életünk végéig (Franciaország)

  • - kyt -
  • 2006. október 5.

Könyv

Franciaország olyan nagy és sokféle, annyi látni- és átélnivalóval csábít és szippant magába, hogy mindezt egyetlen kötetbe foglalni szinte lehetetlen vállalkozás.
Éppen ezért csak üres kellemkedés, fontoskodás volna előrángatni egy tucat, amúgy igazán bájos és érdekes kis- vagy nem is olyan kis várost, elképesztő természeti tüneményt, amely nem szerepel ebben a kötetben. (Egyetlen kiegészítés: idén nyáron, jóval az angol nyelvű eredeti szöveg megjelenése után nyílt meg Párizsban egy okosan tervezett, friss szellemiségű, gazdag és nagyszerű múzeum, az Európán kívüli népek kultúráját bemutató Musée du quai Branly, amelyet máris lelkes tömegek látogatnak.) Ha mindazt láttuk és tapasztaltuk már, ami viszont szerepel - vagyis hosszú-hosszú évek múlva, ha egyáltalán -, még mindig bemehetünk az első utunkba eső turistairodába, a hónunk alá csaphatjuk a környéket bemutató prospektusok tömegét, és életünk végéig válogathatunk az élményforrások kétségbeejtő sokaságából. Franciaországban az utóbbi években - egyébként jelentős részben európai uniós forrásokból - amúgy is fellendülőben van a kulturális decentralizáció, vendégcsábító módon kirakatba rakják a helyi hagyományokat és sajátosságokat, minden tájegység öntudatosan és keményen dolgozik különleges karakterének felmutatásán. Egyre kevesebb az olyan vidék, kisváros, ahol ne rágnák a turista szájába, mennyi minden tapasztalnivalóban pancsolhat a környéken - és látványosan viszszaszorulóban van az a kellemetlen mentalitás, amely elvárja a látogatótól, hogy tudjon franciául. Majdnem mindegy, merre indulunk: jól fogjuk érezni magunkat.

Ha bárhol, akár egy falafeles vagy egy vásárcsarnok környékén jelentősebb számú külföldit látunk összeverődni, esélyes, hogy ugyanazt az útikönyvet szorongatják. Nem véletlen a világméretű lelkesedés a Lonely Planet útikönyvsorozat kötetei iránt: a sok összecsapott, összeollózott, a látnivalók mellé lélektelen és unalmas történelmi leckefelmondást aggató bédekker közül üdítően lelkesítő kivételként magaslik ki a sorozat-nak ez a darabja is. A hatalmas terjedelem és a takarékos tördelés olyan információözönt zúdít ránk, amelybe akár bele is fulladhatnánk, ha nem volna a könyv ügyesen, többszörösen tagolt. A helyszínmegjelölések, elérhetőségek és nyitvatartási idők megnyugtatóan részletezettek. Rengeteg olyan gyakorlati tudnivalót tartalmaz a könyv, ami azt szolgálja, hogy váratlan helyzetekben se érezzük elveszettnek magunkat. A tematikus nyelvi útmutatóra és a szószedetre nem a túlbonyolított udvariaskodás és az üresen hivataloskodó társalkodás szánalmas üressége, hanem a célszerűség a jellemző. A tartalmi, tematikus arányok kiegyensúlyozottságát pedig jól jelzi, hogy Párizs összes látnivalójára sem szántak nagyobb terjedelmet, mint a francia ételek és italok bemutatására, amelyről viszont ne gondoljuk, hogy ájult lelkendezésben merül ki: sokkal inkább gyakorlat orientált, ráadásul eligazítja a kispénzű pákosztoskodókat is. Amúgy sem vacakol tiszteletkörökkel, és karakteres értékrendet vállal: simán turistapokolnak nevezi például a csak sziluettként csodálatos carcassonne-i várat, miközben név szerint említi a Pireneusok utolsó barnamedvéit.

Erőssége a kötetnek, hogy nem rendezi értéksorrendbe a körbeszáguldók és a ráérősen elidőzgetők szempontjait. Bevallottan szubjektív (és nyitottan finom ízlésre valló) kiemelések mutatnak utat az előbbieknek a tájegységeket részletező fejezetek elején, az utóbbiak pedig olvasgassák a részleteket, az érdekes, különféle további utazgatási és nézelődési feladatokat sugalmazó keretes szövegeket!

Park Kiadó, 2006, 1084 oldal, 9500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A kis pénzrablás

  • - ts -

Gyakorlatilag másodpercre ugyanakkor járunk Németország történelmében, mint a Good bye, Lenin! hősei. Az ország még két részben van, de a fal már ledőlt, a tegnap még oly zord határőrök már csak az üstöküket vakargatják, s nézik, hogyan suhannak el a Barkasok.

Papírpapság

Tradíció és haladás – a művészetektől a politikáig évszázadok óta ez a kettő harcol egymással, miközben a békésebb időszakokban jinként és jangként egészíthetik ki a másikat.

Becsap

  • Kiss Annamária

Irtó hangosan, ajtócsapkodással és kiabálással kezdődik a Budaörsi Latinovits Színházban tíz éve színpadra állított, most pedig a Vígszínházra hangszerelt Liliomfi-előadás. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezte, és Szigligeti Ede nyomán Vecsei H. Miklós írta a szövegkönyvet és a dalszövegeket.

Keserédes felelősség

A szülővé váló női művészek munkásságába rendszerint valamilyen módon beépül az anyaság témája. Ezt a műkritikusok és a kollégák rendszerint egyfajta kitérőnek tekintik, ami után a művész visszatérhet az „igazi” művészethez.

Egy tipikus NER-karrier

Magyar Péter fent említett sajtótájékoztatója után egy eddig viszonylag ismeretlen informatikai vállalkozó, Vertán György is a reflektorfénybe került, mivel Magyar azt állította, hogy volt felesége, Varga Judit, illetve volt barátnője, Vogel Evelin Vertántól kap „apanázst”, az egyik átutalással, a másik készpénzben. Mindez azért zajlik így, mert az üzletember Kubatov Gábor barátja.

A kezükben robbanhat föl

Egészen elképesztő, mi zajlik itt vasárnap délután óta, amikor Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz manipulált, részben mesterséges intelligencia segítségével előállított hangfelvételekkel lejáratókampányt indít ellene.

„Sorok kígyóznak”

A színházi rendezés mellett foglalkozik képzőművészettel, irodalommal, filmkészítéssel. A kijivi alkotó egészen 2013-ig sokszor dolgozott magyarországi színházakban rendezőként és – főképp Vidnyánszky Attila rendezéseiben – díszlettervezőként. Aztán visszatért hazájába, a háború kitörése is ott érte. Az ukrajnai színházi állapotokról kérdeztük.

Mindent a 25-re

Az Orbán-kormány továbbra is töretlen lelkesedéssel várja az új amerikai kormányzat hivatalba lépését. Pedig ez nemigen fogja segíteni a 2025-ös magyar költségvetés kulcsfontosságú sarokszámainak teljesülését.