Életünk végéig (Franciaország)

  • - kyt -
  • 2006. október 5.

Könyv

Franciaország olyan nagy és sokféle, annyi látni- és átélnivalóval csábít és szippant magába, hogy mindezt egyetlen kötetbe foglalni szinte lehetetlen vállalkozás.
Éppen ezért csak üres kellemkedés, fontoskodás volna előrángatni egy tucat, amúgy igazán bájos és érdekes kis- vagy nem is olyan kis várost, elképesztő természeti tüneményt, amely nem szerepel ebben a kötetben. (Egyetlen kiegészítés: idén nyáron, jóval az angol nyelvű eredeti szöveg megjelenése után nyílt meg Párizsban egy okosan tervezett, friss szellemiségű, gazdag és nagyszerű múzeum, az Európán kívüli népek kultúráját bemutató Musée du quai Branly, amelyet máris lelkes tömegek látogatnak.) Ha mindazt láttuk és tapasztaltuk már, ami viszont szerepel - vagyis hosszú-hosszú évek múlva, ha egyáltalán -, még mindig bemehetünk az első utunkba eső turistairodába, a hónunk alá csaphatjuk a környéket bemutató prospektusok tömegét, és életünk végéig válogathatunk az élményforrások kétségbeejtő sokaságából. Franciaországban az utóbbi években - egyébként jelentős részben európai uniós forrásokból - amúgy is fellendülőben van a kulturális decentralizáció, vendégcsábító módon kirakatba rakják a helyi hagyományokat és sajátosságokat, minden tájegység öntudatosan és keményen dolgozik különleges karakterének felmutatásán. Egyre kevesebb az olyan vidék, kisváros, ahol ne rágnák a turista szájába, mennyi minden tapasztalnivalóban pancsolhat a környéken - és látványosan viszszaszorulóban van az a kellemetlen mentalitás, amely elvárja a látogatótól, hogy tudjon franciául. Majdnem mindegy, merre indulunk: jól fogjuk érezni magunkat.

Ha bárhol, akár egy falafeles vagy egy vásárcsarnok környékén jelentősebb számú külföldit látunk összeverődni, esélyes, hogy ugyanazt az útikönyvet szorongatják. Nem véletlen a világméretű lelkesedés a Lonely Planet útikönyvsorozat kötetei iránt: a sok összecsapott, összeollózott, a látnivalók mellé lélektelen és unalmas történelmi leckefelmondást aggató bédekker közül üdítően lelkesítő kivételként magaslik ki a sorozat-nak ez a darabja is. A hatalmas terjedelem és a takarékos tördelés olyan információözönt zúdít ránk, amelybe akár bele is fulladhatnánk, ha nem volna a könyv ügyesen, többszörösen tagolt. A helyszínmegjelölések, elérhetőségek és nyitvatartási idők megnyugtatóan részletezettek. Rengeteg olyan gyakorlati tudnivalót tartalmaz a könyv, ami azt szolgálja, hogy váratlan helyzetekben se érezzük elveszettnek magunkat. A tematikus nyelvi útmutatóra és a szószedetre nem a túlbonyolított udvariaskodás és az üresen hivataloskodó társalkodás szánalmas üressége, hanem a célszerűség a jellemző. A tartalmi, tematikus arányok kiegyensúlyozottságát pedig jól jelzi, hogy Párizs összes látnivalójára sem szántak nagyobb terjedelmet, mint a francia ételek és italok bemutatására, amelyről viszont ne gondoljuk, hogy ájult lelkendezésben merül ki: sokkal inkább gyakorlat orientált, ráadásul eligazítja a kispénzű pákosztoskodókat is. Amúgy sem vacakol tiszteletkörökkel, és karakteres értékrendet vállal: simán turistapokolnak nevezi például a csak sziluettként csodálatos carcassonne-i várat, miközben név szerint említi a Pireneusok utolsó barnamedvéit.

Erőssége a kötetnek, hogy nem rendezi értéksorrendbe a körbeszáguldók és a ráérősen elidőzgetők szempontjait. Bevallottan szubjektív (és nyitottan finom ízlésre valló) kiemelések mutatnak utat az előbbieknek a tájegységeket részletező fejezetek elején, az utóbbiak pedig olvasgassák a részleteket, az érdekes, különféle további utazgatási és nézelődési feladatokat sugalmazó keretes szövegeket!

Park Kiadó, 2006, 1084 oldal, 9500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.