Életünk végéig (Franciaország)

  • - kyt -
  • 2006. október 5.

Könyv

Franciaország olyan nagy és sokféle, annyi látni- és átélnivalóval csábít és szippant magába, hogy mindezt egyetlen kötetbe foglalni szinte lehetetlen vállalkozás.
Éppen ezért csak üres kellemkedés, fontoskodás volna előrángatni egy tucat, amúgy igazán bájos és érdekes kis- vagy nem is olyan kis várost, elképesztő természeti tüneményt, amely nem szerepel ebben a kötetben. (Egyetlen kiegészítés: idén nyáron, jóval az angol nyelvű eredeti szöveg megjelenése után nyílt meg Párizsban egy okosan tervezett, friss szellemiségű, gazdag és nagyszerű múzeum, az Európán kívüli népek kultúráját bemutató Musée du quai Branly, amelyet máris lelkes tömegek látogatnak.) Ha mindazt láttuk és tapasztaltuk már, ami viszont szerepel - vagyis hosszú-hosszú évek múlva, ha egyáltalán -, még mindig bemehetünk az első utunkba eső turistairodába, a hónunk alá csaphatjuk a környéket bemutató prospektusok tömegét, és életünk végéig válogathatunk az élményforrások kétségbeejtő sokaságából. Franciaországban az utóbbi években - egyébként jelentős részben európai uniós forrásokból - amúgy is fellendülőben van a kulturális decentralizáció, vendégcsábító módon kirakatba rakják a helyi hagyományokat és sajátosságokat, minden tájegység öntudatosan és keményen dolgozik különleges karakterének felmutatásán. Egyre kevesebb az olyan vidék, kisváros, ahol ne rágnák a turista szájába, mennyi minden tapasztalnivalóban pancsolhat a környéken - és látványosan viszszaszorulóban van az a kellemetlen mentalitás, amely elvárja a látogatótól, hogy tudjon franciául. Majdnem mindegy, merre indulunk: jól fogjuk érezni magunkat.

Ha bárhol, akár egy falafeles vagy egy vásárcsarnok környékén jelentősebb számú külföldit látunk összeverődni, esélyes, hogy ugyanazt az útikönyvet szorongatják. Nem véletlen a világméretű lelkesedés a Lonely Planet útikönyvsorozat kötetei iránt: a sok összecsapott, összeollózott, a látnivalók mellé lélektelen és unalmas történelmi leckefelmondást aggató bédekker közül üdítően lelkesítő kivételként magaslik ki a sorozat-nak ez a darabja is. A hatalmas terjedelem és a takarékos tördelés olyan információözönt zúdít ránk, amelybe akár bele is fulladhatnánk, ha nem volna a könyv ügyesen, többszörösen tagolt. A helyszínmegjelölések, elérhetőségek és nyitvatartási idők megnyugtatóan részletezettek. Rengeteg olyan gyakorlati tudnivalót tartalmaz a könyv, ami azt szolgálja, hogy váratlan helyzetekben se érezzük elveszettnek magunkat. A tematikus nyelvi útmutatóra és a szószedetre nem a túlbonyolított udvariaskodás és az üresen hivataloskodó társalkodás szánalmas üressége, hanem a célszerűség a jellemző. A tartalmi, tematikus arányok kiegyensúlyozottságát pedig jól jelzi, hogy Párizs összes látnivalójára sem szántak nagyobb terjedelmet, mint a francia ételek és italok bemutatására, amelyről viszont ne gondoljuk, hogy ájult lelkendezésben merül ki: sokkal inkább gyakorlat orientált, ráadásul eligazítja a kispénzű pákosztoskodókat is. Amúgy sem vacakol tiszteletkörökkel, és karakteres értékrendet vállal: simán turistapokolnak nevezi például a csak sziluettként csodálatos carcassonne-i várat, miközben név szerint említi a Pireneusok utolsó barnamedvéit.

Erőssége a kötetnek, hogy nem rendezi értéksorrendbe a körbeszáguldók és a ráérősen elidőzgetők szempontjait. Bevallottan szubjektív (és nyitottan finom ízlésre valló) kiemelések mutatnak utat az előbbieknek a tájegységeket részletező fejezetek elején, az utóbbiak pedig olvasgassák a részleteket, az érdekes, különféle további utazgatási és nézelődési feladatokat sugalmazó keretes szövegeket!

Park Kiadó, 2006, 1084 oldal, 9500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.