KÖNYVMELLÉKLET

Csak azért, mert régi

Nényei Pál: Az irodalom visszavág 3.

  • Kránicz Bence
  • 2019. május 25.

Könyv

Kinek szól Nényei Pál irodalomtörténete? Ezen a kérdésen szerző, kiadó, kritikus és olvasó is kénytelen elgondolkodni egy olyan, több szempontból is határterületre helyezhető könyvsorozat esetében, mint Az irodalom visszavág. Nényei válasza a legegyszerűbb: szándéka szerint könyvei mindenkihez szólnak, beleértve saját magát is. Az irodalom visszavágban is úgy akar a tárgyáról beszélni, ahogy gimnáziumi tanárként tanítja.

Ám attól, hogy a gördülékeny stílusban megfogalmazott, sok humorral, személyes kiszólással, fantáziadús asszociációval megtámogatott szöveget elvileg mindenki értheti és élvezheti, valójában tévedés azt gondolni, hogy a 2015 óta megjelenő, most harmadik kötetéhez érkezett munka „mindenkihez szól”. Nem fog mindenki a kezébe venni egy szűk 600 oldalas könyvet a középkori irodalomról, amelynek a szerzője száz oldalon foglalkozik Balassi Bálinttal. Ez önmagában annyira abszurd, hogy máris rokonszenvessé teszi Nényei vállalását. Mondjuk ki, Az irodalom visszavág elsősorban neki szól, neki segít letisztázni és rendszerbe foglalni mindazt a tudásanyagot, amelyet tanárként megmozgat. Vele tarthat néhány olyan olvasó, aki nem ijed meg százoldalnyi Balassitól, és képes komolyan venni az olyan mondatokat, mint hogy „csúnyán elfelejtettük Nyéki Vörös Mátyást”. Nyéki Vörös Mátyás tisztelői azonban, attól tartok, ma nincsenek sokan. Ennek ellenére Az irodalom visszavág népszerű. Jó nevű ifjúsági kiadó gondozza, amelynek támogatásával és Baranyai (b) András szellemes, egyedi rajzaival sikerülni látszik a lehetetlen: számottevő vásárlói réteg olvashatja Jacobus de Voragine Legenda aureájának elemzését, és egyáltalán, leírva látja Jacobus de Voragine nevét. Ha a magyar tudományos közösség köreiben a Szegedy-Maszák Mihály bábáskodása alatt megjelent A magyar irodalom történetei számít az utolsó fontos irodalomtörténetnek, úgy nyugodtan mellé tehetjük Nényei művét is mint a közönség legfrissebb kedvenc irodalomtörténetét. Ha beszélhetünk egyáltalán közönségkedvenc irodalomtörténetről.

Nényei látszólag nem foglalkozik a változó iskolai környezettel, az olvasásra nevelés válságával, a „kötelező” olvasmányok újragondolásával. Magától értetődőnek veszi, hogy az irodalom izgalmas, hogy egyes művek, legyenek bár öt-hatszáz évesek, ma is megközelíthetőek, gondolatiságuk felfejthető és bárki számára izgalmassá tehető. Nem átallja keresetlenül, szabadszájúan lefesteni a középkort: „temetetlen hullák, egyetemisták, akik rablóbandákba tömörülve fosztogatnak, ha épp nem egy bordélyházban henteregnek részegen olcsó kurvákkal” (ezek az olcsó kurvák azért okozhatnak fejtörést a szülőknek, akik Minecraft-előfizetés helyett Az irodalom visszavágot veszik meg a gyereknek). Balassiról is megjegyzi, hogy „inkább erőszakolt nőket, mint nem”, de az ő példáján keresztül világosan elválasztja egymástól a történeti személyt és a szerző funkcióját. Könyvébe kevés irodalomelméleti fejtegetés fért be, de a középkortól kialakuló rímfajtákat és rímszerkezeteket azért alaposan bemutatja – ez az új kötet leginkább tankönyvízű része. Én nem untam, de elég könnyen el tudok képzelni olyat, aki unni fogja. A szerző is tisztában van vele, hogy olykor sokat kér az olvasójától, ezért a Balassi-fejezet előtt a szerepjátékos könyvek formáját felidézve megengedi, hogy átlapozzuk a következő részt.

Valójában ezek az engedmények, a szókimondó leírások, a kedves karaktereivel, jó tanulóval és rossz tanulóval folytatott alkalmankénti párbeszédek mind arra szolgálnak, hogy Nényei közel férkőzzön az olvasóihoz, és még egyszer, talán utoljára, felkínálja nekik a bővített középiskolai kánont. Nem tesz kísérletet annak újragondolására, ha csak úgy nem, hogy más hangon beszél ugyanazokról a klasszikus művekről. Ars poeticáját is Balassi elemzése közben írja le: „kár volna megfosztani magunkat tőle csak azért, mert régi”. Időnként ugyan kortárs példákkal, utalásokkal teszi érthetőbbé az elemzéseket, de erre a kötetre ez sem igazán jellemző. Az asszociációk inkább irodalmi jellegűek, és nem feltétlenül maradnak meg a középiskolás tananyagnál – a Shakespeare-fejezetben például Kálnoky László műfordítás-paródiáját idézi.

Kánonszemlélete alapján tehát korszerűtlen, nyelve miatt mégis korszerű Nényei munkája. Nem hiszem, hogy hiányosságként kellene felróni, amiért esze ágában sincs lecserélni a klasszikusokat. Miként arról interjúnkban is beszélt („Zeuszban is érintve vagyok”, Magyar Narancs, 2017. április 27.), vállaltan személyes irodalomtörténetet ír, és a személyes érintettséggel győz meg arról, hogy érdemes középkori költőket olvasni. Ettől még nem lehet megúszni az iskolai kánon folyamatos újraértékelését, de Nényei könyvei inkább abban segítenek, hogy más szemmel nézzünk a gyanúba kevert, olvashatatlannak tűnő klasszikusokra. Nézzük meg alaposan a szobrainkat, mielőtt ledöntjük azokat! Ez a kérés végül is méltányolható.

Tilos az Á Könyvek, 2018, 584 oldal, 4490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.