Csekély tápérték (A magyar irodalom történetei I. - A kezdetektől 1800-ig)

Könyv

"Ez a munka egészen más céllal jött létre, mint A magyar irodalom története című, eredetileg hatkötetes, mintegy négy évtizeddel ezelőtt befejezett áttekintés, mely a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében Sőtér István főszerkesztésével készült."

"Ez a munka egészen más céllal jött létre, mint A magyar irodalom története című, eredetileg hatkötetes, mintegy négy évtizeddel ezelőtt befejezett áttekintés, mely a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében Sőtér István főszerkesztésével készült." Ezzel a mondattal indítja rövid, ám kvázi programadó előszavát az új irodalomtörténeti áttekintés atyamestere, Szegedy-Maszák Mihály, majd idézetekben bővelkedő eszmefuttatását az alábbi tiszteletreméltó vállalással zárja: "A cél nyilvánvalóan az, hogy a magyar irodalom bizonyos termékei bekerüljenek Európa s a világ örökségébe, ami csakis akkor lehetséges, ha ennek az örökségnek a szerkezete is megváltozik. Ez az irodalomtörténet azzal a szándékkal készült, hogy hozzájáruljon e cél eléréséhez." Imigyen az előszó kijelöli az alkotás/(fő)szerkesztés, s egyszersmind a befogadás horizontjának szélső pontjait: az elavultan pótolhatatlan, fintorogva, s mégis sűrűn lapozgatott Spenótot egyfelől, s a csábosan ingerkedő széles nagyvilágot másfelől. Illendő, sőt értelemszerű tehát, hogy elsőbben a recenzens is eme két szempont érvényesítésével mérje fel az új irodalomtörténeti magnum opus - helyesebben e mű első egyharmadának (melynek két szerkesztője Jankovits László és Orlovszky Géza volt) - minéműségét, s latolja értékeit.

Az akadémiai irodalomtörténet egybefüggő, fejlődésközpontú nagyelbeszélése helyett változatos megközelítéseket, s beszélői pozíciókat ígér a már a címében is pluralitással kecsegtető új áttekintés. Valóságidegen, erőszakoltan ideologikus korszakolás helyett, a mintának tekintett Hollier-féle francia irodalomtörténet metódusát követve egy-egy évszámhoz rendelt, ám a gyakorlatban mégis laza kronológiájú tanulmányokat; valamint a nemzetközi irodalomtudomány kurrens elérményeinek látványos bekebelezését. Szemre a teljesítés sem marad el, hiszen a kötet tanulmányainak szerzői (szám szerint 41-en) valóban módfelett különböző elbeszélői hangot és közelítéseket alkalmazva, eltérő eszközkészlettel, egyszersmind különféle - az adott íróra/műre, vagy a nemzeti irodalom egészére vonatkozó - előfeltevésekkel, meggyőződésekkel a lelkükben láttak munkájukhoz. Mindazonáltal a modern irodalomtudomány kínálkozó apparátusai a dolgozatok többségében nem, vagy inkább csak allürisztikusan elővillantva kerülnek az olvasó elé. Míg ugyanis a filológiai természetű meglátások mélysége rendszerint ámulatba ejtő, s nemritkán egyenesen revelatív (így pl. Szörényi László, illetve Kiss Farkas Pál Zrínyi-tanulmányában, vagy Csehy Zoltánnak a priapikus Beccadellit és Janus Pannoniust letapogató búvárlatában), addig az előszó által beígért hermeneutikai, dekonstrukciós és más egyéb nyalánkságoknak nyomát is alig lelhetni. (Csak érzékeltetendő e tényt: a kötetben mindössze két tanulmány említi meg Foucault, s pusztán csak egy Habermas, Rorty, Lejeune, Gurevics vagy Eco nevét, míg példának okáért Jausst, Gadamert, Paul de Mant és Ricoeurt egyetlenegy sem.)

Az a vállalás sem látszik igazándiból teljesülni, legalábbis az első kötet ismeretében, miszerint "a befogadás elemzését tekintettük elsődleges feladatnak". A művek - amúgy aligha egykönnyen kutatható - hatástörténete helyett így legtöbbször kritikatörténetet, s még inkább az irodalomtörténet múltbéli jeleseinek egymásra következő állásfoglalásait, értékelő megállapításait kínálják a tanulmányok, s ez, bár nyilvánvalóan közelebb vihet egy-egy alkotás recepciójának föltérképezéséhez, önmagában kevéssé kielégítő. Egyebekben a múlt irodalomtörténetének és irodalomtörténészeinek - emberileg és tudományszociológiailag igencsak érthető módon - jócskán kijut a bírálatból. A Spenót és a korábbi kanonikus összefoglalások nem egy szerzője esik áldozatául a mégoly leplezett formájában is félreismerhetetlen, ritualizált patrocídiumnak. Ezzel szemben a kötet tudós szerzői egymással csak elvétve kerülnek vitába, s eltérő, egymást kiegészítő/ árnyaló megközelítések is alig egy-két hajdani életmű (így elsősorban Zrínyi vagy Balassi) tárgyalásakor bukkannak fel.

"Kötetünk igen sok íróról tesz említést, egyes pályákat részletesen is tárgyal. Mégsem lép fel avval az igénnyel, hogy minden számításba vehető írót szerepeltessen..." - szögezték le annak idején már Sőtérék is, s Szegedy-Maszák csapata ennél is tovább halad. Az előszó nem teljesen egyértelmű e kérdésben, hiszen egyrészt felvállalja a szerzői rostálást ("amiről nem esik szó, azt kevésbé fontosnak gondolják"), másrészt jelzi, hogy néhány hoppon maradt témakörre nem akadt megfelelő, erudícióval és szabadidővel egyaránt rendelkező irodalomtudós. Ilyen környülállások közepette különösen érdekes lehet, hogy mi nem került be a magyar irodalmat 1800-ig tárgyaló vaskos kötetbe. Nos, nem került bele például a szinte teljes középkori történeti irodalom (kivétel a pálosok rendtörténete a korszak legvégéről), kimaradtak a magyar szentek legendái, s egyetlen rövid említést nem tekintve kimaradt Árva Bethlen Kata is.

Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem jeleznénk, hogy ez a tanulmánygyűjtemény (mert ne tagadjuk, eme kötet nem mutat túl e zsáneren) több ponton is örvendetesen kiterjeszti a hazai irodalomtörténeti kutatások határait. A latin mellett ilyesformán tárgyalás alá vétetik a magyarországi német írásbeliség és műveltség (Vízkelety András egyik tanulmányában), a török hatások kérdése (Sudár Balázs írásában), s imponáló terjedelemben esik szó a hitéleti irodalom és szövegképződés jelenségéről. S irodalmunknak a nagyvilágba való bébocsáttatását e tanulmányok mellett alighanem jól szolgálják azok a dolgozatok is, amelyek ismerős témákat, szerzőket és műveket tárgyalnak szakmailag kikezdhetetlenül, ámulatba ejtő luciditással vagy épp tabudöntő indulattal. Ilyen mintaszerű összefoglalást ad Madas Edit a Halotti beszédről, megvilágító erejű koncepciót ismertet - az önnön korábbi kutatási eredményeit sommázó - Horváth Iván Balassi Bálint számszimbolikáját rekonstruálván, s évszázadhosszat dédelgetett fikciókkal számol le Jankovits László, amikor a magyar irodalmi őstörténetet dekonstruálja. S a kurrens szaktudományos terminológiákkal magabiztosan élő új megközelítések egynémelyike is említtessen fel: Nagy Levente két tanulmánya, amelyekben a szerző az énformálás és a történelemről való gondolkodás problémáit latolja az erdélyi történeti és emlékirat-irodalmat tárgyalván, vagy Granasztói Olgának a XVIII. századi olvasási, illetve könyvvásárlási szokásait a cenzúra és a könyvkereskedelem működésén, azok iratain keresztül vizsgáló dolgozata.

A kötetbe mindazonáltal becsúszott néhány bosszantó hiba is, így az "magyar Mária-siralom 5. versszakának modern átírásában "kirágnak virága" áll (73. oldal), s a költő Ráday Gedeon keresztnevét egy helyütt váratlanul Elemérre cseréli (471. oldal). A tanulmányok szövege ezzel együtt is rendezettnek tekinthető, s aligha eme lapszusok okán jellemezte előszavában Szegedy-Maszák e nagyralátó vállalkozást a jelenkori magyar irodalomtudomány látleletének. Meglehet, inkább a tanulmánykötetből kiszagló átmenetiségre gondolt, a paradigma lecserélésének vágyára, amelyből hol csak oppozícióra és részcáfolatra, hol még arra sem futotta. S ami miatt szellemi étrendünkből továbbra sem hagyhatjuk el teljességgel az unott Spenótot, hiszen tápértékét az új zöld kötet magában aligha pótolhatja.

Gondolat, 2007, 703 oldal, 6000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.