Csobánka Zsuzsa: Belém az ujját

  • K. N.
  • 2011. december 22.

Könyv

Csalás, szerelem, házasság, baszás. Szeretők és barátok családregényét olvasom Csobánka új könyvében. Eddig költőként ismerhettük őt, bátor, eredeti versekkel jelentkezett, a Bog (2009) és a Hideg bűnök (2011) erős indulás a pályán. "Apám programozó volt, te se dilemmázz." Ez egy jó mondat, és szerencsére tele van ilyenekkel a könyv, lehet csemegézni, az éles mondatok cölöpök, pszichodramatikus alapok. Marla és Martin, két szerető a főhős, váltakozva beszélik el testük, viszonyaik és családjuk történetét. Az utolsó lapon látható egy családfa, szerencsére, mert amúgy igen kusza volna mindez.

 

Aztán vannak kevésbé jó mondatok, kár értük. Érthetetlen átfűzések, leleplező elszólások: "Érzem az ízét, Éva édes, összenevetünk, ő cigit kér, a férfi arca borongós, neki csak annyit mondok róla, Nekem ő rossz. Szeretné, de nem hiszem, hogy érti." Mintha a szerző belém törölné használt törülközőjét. Belém dugná regényét. Primer érzések. Semmi dolgom az anyaggal: csak hallgatom a hangokat, lustulok az önmarcangolástól. A figurák szennyes ruhát teregetnek. Szimpatikus író, vonzó téma. Hiteles, provokatív, eredeti. Esetleg túl direkt az egész? Baj volna? Az ötödik fejezetnél elmaradok: nem akarom követni az eseményeket. Újra szorongás, seb, elhagyás, túlreagálás, szakítás, szeretkezés, katarzis. Pózok szereplők helyett, az emberi viszonyok csupasz váza tabunyelven. Kapcsolatok mint rágógumik a széklábon, csak úgy odaragasztva - idegesítően hatnak. Persze ez szándékos. Se előre, se hátra, előzmény és következmény összemosódik. Kiüresedik a provokáció, halkul a pornó. A frappáns mondat is megunható, ha nincs mögötte titok, vagy ha a titok mindig a szenynyes. Talán jobb szerkesztő kellett volna. Amikor végre befejeztem, szomorú és üres lettem. Még az irodalom is idegesített, hogy ilyen is lehet.

 

JAK-Prae.hu, 2011, 171 oldal, 2000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)